Amit minden friss anyukának el szeretnék mondani

Tudnotok kell, hogy az anyaság valójában egy titkos klub, ahova minden nő automatikusan belépést nyer, amint babája születik :) Emlékszem, mennyire meglepett, hogy amikor Rebus megszületett, minden babás barátnőm (olyanok is, akikkel életemben csak néhányszor beszéltem!) azonnal nyitottak felém és felajánlották a segítségüket. Később aztán, ahogy egyre több tapasztalatot szereztem, egyre több bajtársi összemosolygásunk volt más anyukákkal (" A tied sem alszik? Az enyém se!", "Jaj ti is fogzotok? Kitartás!", "Ne félj, el fog múlni és utólag jót nevetsz majd mindenen!" :)
Azt hiszem az egyik legnagyobb titkunk az első időszak, közvetlenül a szülés után. Persze megoszthatnánk a "kívülállókkal" milyen is ez, de nem sok értelme lenne (tudjuk, mert mi is voltunk a másik oldalon). Nem lehet teljesen visszaadni, ki kell próbálni! :)
De tényleg... hogyan is lehetne elmagyarázni, milyen érzés az, amikor először tartod a kezedben Őt, akit úgy vártál, akiért annyit küzdöttél? És amikor végre ott van, csak sírsz örömödben, hogy mennyire szép, mennyire különleges, micsoda illata van és egyébként is hogy lehet egy emberi lény ilyen aprócska és tökéletes.
És miközben ezeken töprengsz, a tested vérzik, fájnak a sebeid, bedagadtak a melleid (amik amúgy is nagyon fájnak és lehet már sebesek is), nem tudsz felülni, izzadsz és még sorolhatnám...

Nem tudom, létezik-e még egy ilyen kettős tudatállapot, mint az anyaság (szerintem nem...). Mert hogy az első időszak titka az, hogy leírhatatlanul szép és nehéz. Van akinek kicsit nehezebb, mint másnak, de mindenképpen nehéz.
Nehéz, mert lassan megy a fizikai felépülés, mert a babád az első 3 hónapját lényegében végigüvölti, mert nem tudsz (vagy csak kínlódva) szoptatni, mert megfelelési kényszered van, mert a szülésed egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna és ezen nem tudod túltenni magad, mert nagyon fájnak a sebeid, mert nem tudod megszokni az éjszakázást, mert nem olyan ez az egész babázás, ahogy álmaidban elképzelted, mert erős érzelmi hullámaid vannak, mert traumatizált a szülés és még mindig rémálmaid vannak tőle, mert teljesen megváltozott a tested vagy mert úgy érzed az életed sosem lesz már olyan, mint előtte volt és ez megijeszt. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az összes felsorolt példa vagy saját élmény vagy más anyukától hallottam.)

Nem tudom mi a trükk, ezekkel kapcsolatban, mert sokukat nem lehet kikerülni... azt hiszem egyszerűen végig kell őket csinálni és közben nagyon kapaszkodni Istenbe. Kérni, hogy gyógyítsa meg a lelki-testi sebeinket és hinni, hogy ennek a nehézségnek is célja van.

Viszont ha valamit megtanultam az első időszakról és amit minden friss anyukának el szeretnék mondani, az ez: ne nehezítsd meg magadnak! Sehogy se. Így is nehéz lesz. De túl lesztek rajta szépen, beletanulsz majd és jobb lesz, hidd el. Úgyhogy ne nehezítsd meg.
Te még nem tudod, de azok az első pillanatok, napok és hetek bele fognak égni az emlékezetedbe (és hiszem, hogy nem csak a tiédbe, hanem a babádéba is). Ez a nagy találkozás. A szeretett, olyan nagyon várt babádnak ezek az első benyomásai rólad (és mivel nagyjából te jelented számára a világot - így a világról is). Ez nem a felesleges küzdelmek és terhek időszaka. Ez a kapcsolat időszaka. Ezeknek a napoknak az a fő célja, hogy egymásra hangolódjatok, apa-anya-baba... család.
És igen, lesznek nehézségek és küzdelmek, amiket nem tudsz kikerülni, de amit le tudsz magadról vetni, azt vesd is le, legyen az bármi. Mindent tegyél meg annak érdekében, hogy békéd és jó hangulatod legyen. Ha valami nem megy, ne erőltesd erődön túl. Semmi értelme annak, hogy teljesen megkeseredj amiatt, mert nem tudsz szoptatni vagy mert a babád nem úgy működik, ahogy szerinted kéne vagy akármi más miatt.

Így utólag persze mindig okos az ember és olyan ostobának látja saját magát (ó, miért is aggódtam ezeken, mikor egyszerűen csak élveznem kellett volna, amit lehet...). Te ne legyél ostoba :)
Született egy új élet, akivel a következő kb. 20 évedet elég szoros együttélésben fogod tölteni - úgyhogy indítsatok jól!

Photo via Pinterest

(Ezt a blogbejegyzést egy 3 gyerekes barátnőmmel való beszélgetés ihlette - aki egyébként most várja a 4. babáját :) - illetve saját tapasztalataim. Már régóta meg akartam írni, de ez a beszélgetés volt az, ami összerakta bennem a gondolatokat.)

Mindennapok az egyéves Rebuskával

Sőt, lassan már 13 hónapos Rebuskával! :) Gondoltam megörökítem azt is, milyen az élet a nagylánnyal, mert mindig olyan sokat változik, Sándorral nem győzzük követni!

Mozgás

Ekkor állt fel először

Kb. 1 héttel az első szülinapja előtt állt fel először (hát igen, ezt sem kapkodta el :), viszont érdekes módon utána egy darabig nem nagyon érdekelte az álldogálás, csodálkoztam is, hogy mi a helyzet. Aztán úgy 2 hete nagyon ráérzett a dologra, azóta ez a napi legfontosabb elfoglaltsága (igen, az álldogálás lehet elfoglaltság, ezt csak az tudja, akinek van egy ilyen korú babája :D). MINDENHOL feláll, áll, álldogál, rugózik és közben rendkívül büszke magára. A minap este felállt és sikított is egyet
örömében, hogy mindenki észrevegye, milyen ügyes, Sándor el is kezdte megtapsolni, mire Rebus olyan izgalomba jött, hogy ő is vad ujjongásba kezdett csak éppen elfelejtette, hogy kapaszkodni is kéne és egy óriásit esett! Hát így jár az, aki saját magát ünnepelteti :)
Egyelőre még az állás tökéletesítését fejleszti, eddig nem is nagyon tudott belőle újra négykézlábra ereszkedni, de az utóbbi pár napban már sikerülget. Kíváncsi vagyok, mikor indul majd el!

Beszéd

Rengeteg mindent megért már, ez olyan nagy élmény nekem, végre lehet vele alap szinten beszélgetni :) Mondani egyelőre csak a nem, veveve(=igen), hinta, vavava(=kutya), titi(=cici :), ata(=apa), ányá(=anya), tátá(=pápá) szavakat mondja, érteni viszont már egyre többet ért, ismeri a séta, pancsi, szopi, tente, kutyus, ham/enni, inni, puszi, játszani és twinkle twinkle szavakat (ez utóbbi ez a youtube videó, nem tudni miért, de minden gyerek imádja, nézzétek meg a megtekintések számát!) és érti a "feljössz a hátamra?" kérdést, amire mindig lelkes igenléssel reagál :)
A kedvenc mondókája Weöres Sándor Száncsengője, ezt mindig nagy áhítattal hallgatja.

Alvás
Hát mit is mondhatnék... nagyjából semmi sem változott a legutóbbi hírek óta a témában. Kb. óránként. Minden éjjel. Na jó, gyakran hajnalban nagyon megébred, olyankor nem lehet visszaaltatni 1,5-2 órán keresztül és aztán amikor végre sikerül, olyankor általában azért alszik kb. 3 órát egyben! :)
Sokat gondolkodtam, gondolkozom rajta, miért van ez, mivel lehetne segíteni a dolgon. Egyrészt továbbra is fogzik, másrészt most már beléptünk a szeparációs szorongás egy újabb hullámába, szóval ez így együtt elég nehéz lehet szegénykémnek. Mondták más anyukák, hogy a járástanulás előtt gyakoriak az ébredések, biztos ez is közrejátszik, nem tudom.
Nem is nagyon mennék bele semmilyen okfejtésbe a témában, mert tényleg fogalmam sincs, de amin sokat töprengek mostanság, hogy azt hiszem Rebus altatása volt valahogy az a terület, amiben nem mertem sokáig az ösztöneimre támaszkodni és hagytam, hogy megijesszenek mások sok-sok okossággal (és lám, kb. ez az egyetlen terület, amivel tényleg gondok van...).
Történetesen, hogy Rebus a kezdetektől nagyon igényelte a velünk alvást és bár az első hónapban együtt aludtunk vele, utána nagy nehezen átszoktattuk a mózesbe, majd a kiságyába. Emlékszem, hogy eléggé megviselte ez az egész és nem mellesleg, az átszoktatás után borzalmas volt kb. 2 hónapig az altatása :(
Szóval ha visszamehetnék, egyértelműen vele aludnánk az első perctől. Nem tudom, ha így tettünk volna, most mi lenne a helyzet, de mindenesetre számomra ez jó kis lecke volt a tesóhoz. Nyilván minden baba (és szülő is!) más, de én most úgy látom, ha egy baba sokkal jobban alszik a szülőkkel egy ágyban és ez nekik sem gond, akkor személy szerint én egyértelműen az együttalvás mellett voksolok. Most velem alszik Rebus, de ha már kialakult egy probléma, akkor sokkal nehezebb utólag orvosolni... :(

Értelem-érzelem
Rebeka hihetetlenül szociális, tényleg ebben is tisztára a nővérem, én közel sem vagyok ez a helyből lepacsizós típus :) Na bezzeg Rebus! Meggyőződése pl. hogy a villamoson azért utaznak az emberek, hogy vele megismerkedhessenek! :D Ez úgy néz ki, hogy felszállunk a vilire, Rebeka pedig hihetetlenül zavarba ejtően elkezdi bámulni az embereket. Ha esetleg 1 percen belül valakivel nem sikerülne felvenni a szemkontaktust, akkor sincs probléma, mert egyszerűen kinyújtja a kezét és akit elér, arról gondoskodik, hogy rá figyeljen, miközben nagyokat nevetgél :) Eszébe sem jut, hogy valaki esetleg ne
akarna barátkozni vele, mondjuk igaz, ami igaz, mindig lelkes partnerekre talál a mókában. Gyakorlatilag még soha nem tudtam bemenni vele egy boltba anélkül, hogy valaki el ne csodálkozna, milyen mosolygós és nyitott baba.

Apa csak egy van

Megfigyeltem azt is, mennyire kifejezi már a hozzá közel állóknak, hogy szereti őket. Pl. van egy csomó olyan dolog, amit csak Sándornak tartogat, és amint hazaér Sándor, teper oda hozzá, bújik és bekapja az orrát (igen, többek között ez az, ami csakis az apáé). Vagy például Sándor megtanította neki, hogy hogyan kell az ujjával berregtetni a száját (tudjátok, azt a vicces hangú ajakberregtetést). A múltkor aztán Sándor későn ért haza és Rebust már altattam, kezdett is elálmosodni, de aztán rájött, hogy hazaért apa, úgyhogy kéredzkedett hozzá. Amint Sándor átvette, Rebus hozzábújt és kómásan elkezdte berregtetni a száját, csak hogy megmutassa, emlékszik még a mókára apával :)
Újabban amúgy is mindenben utánoz már minket, lelkesen hagyja, hogy megmossuk a fogát, ha mi is mossuk (pedig korábban sokáig nem engedte), lesi minden mozdulatunkat és már azonnal imitálja ő is. Nagyon drága!

Szóval különleges időszak ez is, a maga szépségeivel és nehézségeivel. De jó ez így :)

Hírek Noéról

Kedvesek,

írtam már nektek korábban Noéról, arról az anyukáról, akinél agydaganatot diagnosztizáltak.
Most újabb híreket kaptam róla és komolyan, csak döbbenten állok, Isten milyen hatalmas!

Pont most olvastam vissza az első leveleket, amiket róla kaptam szeptemberben (mindössze 2 hónapja!).
A második terhessége alatt diagnosztizáltak nála először daganatot, amit úgy tűnt, sikeresen kezeltek. Később aztán rosszul lett, egy ideig nem is jöttek rá az orvosok a problémára, aztán megtalálták az agydaganatot. Akkora már túl volt számtalan lumbáláson, gyomorszondára tették mert 5 napja mindent kihányt és végül annyira legyengült, hogy szeptember közepén az orvosok felkészítették a családot, hogy csak rövid időt látnak Noé számára.

Ekkor a gyülekezetünk egy nonstop imaláncot szervezett számára. Rengetegen imádkoztunk érte és reméltük a legjobbakat.

Most ott tartunk, hogy nem telt el 2 hónap, azóta, hogy életveszélyes állapotba került. Jelenleg Noé már a rehabilitációs osztályra került, mert annyit javult az állapota. Egyre több mindent képes egyedül elvégezni. Sőt, még az is felmerült, hogy a hétvégén esetleg hazaengedik a kórházból!
Hihetetlen, nem? Olyan nagy bátorítás ez számomra.

Megosztom itt veletek a legfrisebb e-mailt, amit róla kaptam. Imádkozzunk tovább!

"Hála az imáitoknak Noé sokkal jobban van. Csomó mindent egyedül csinál és erősebb sokkal! Hála az Úrnak!

Ismét konkrét imakérésekkel jövünk hozzátok Noéval. Kérünk, hogy imádkozzatok Noé látásáért. Nagy a hálaadás, hogy a bal szeme teljesen jól működik, de kérünk még, hogy jobb szeme is meggyógyuljon teljesen, hogy így minden másban is akadályok nélkül tudjon felépülni. Mivel csak az egyik szeme működik teljesen, nincs meg a térlátása és szédül, ez akadályozza. Ma folytatódik a kezelés és elsősorban ennek a sikerességért kérünk, mert hát a teljes gyógyulás a cél. Őrizze meg az Úr a mellékhatásoktól és legyen az a karácsonyi ajándék, hogy minden nem odavaló tűnjön el a fejéből. Az aktuális cél, hogy hétvégére tudjanak hazamenni és Isten ,aki előtt nincs lehetetlen ez meg tudja adni.  Köszönjük a hűséges közbenjárásotokat, hogy nem lankadtok és kitartotok imádságban."

Rebeka első szülinapja - avagy hogyan lehetséges, hogy már egyéves a lányom?!

Hát eljött ez is... elöljáróban csak annyit mondanék: meseszép volt. Munkás, sokat tervezős-szervezős, de megérte! És aminek igazán örültünk, hogy láttuk, Rebus is élvezte minden percét :) Amikor aztán vége lett, elment minden vendég és sikerült Rebust is letenni aludni, csak eldőltem a kanapén és valahogy pont ugyanúgy éreztem magam, mint kislány koromban karácsony estéjén, telve sok szép, édes élménnyel, izgatottsággal, örömmel. Azt hiszem ez magáért beszél!

Szóval október 23-án Rebus egyéves lett. Úgy döntöttünk, ezen a napon hármasban ünneplünk, szombatra pedig meghívjuk az összes dédit, nagymamát, nagypapát, nagybácsit és nagynénit.
Én már lassan egy hónapja készülődtem lélekben az ünneplésre, annyi emlék jött elő bennem az utolsó pocakos napokról, a szülésről, Rebusról... vettem is egy Baba szappant, mert amikor a kórházban rájöttünk, hogy nincs szappan (hm...), akkor Sándor nagy mosolyogva egy ilyen szappannal állított be a kórterembe, bennem pedig örökre összeforrt ennek a szappannak az illata az újszülött napok emlékeivel. Szóval nosztalgiából újra vettem egyet és el is döntöttem, hogy ha gyártják még, akkor minden babánknál ez a szappan lesz otthon a születésükkor :)

Tekintve, hogy a leányzónk egy évvel ezelőtt úgy döntött, nemzeti ünnepnapon kíván megszületni (akár csak egykor Sándor :), nagyon szerencsés helyzetben lehettünk, mert az egész nap a miénk volt a pihenésre, ünneplésre. Ráadásul olyan gyönyörű időnk volt! Emlékszem, tavaly amikor megszületett Rebus és délután jöttek be anyukámék, kérdeztem tőlük, hogy milyen idő van odakint. Mondták, hogy nagyon szép, meleg, napsütéses - ez akkor valahogy olyan jól esett nekem, tudjátok, olyan "még a nap is kisütött így október végén, mert megszületett a kislányom" érzés volt. Na jól van, belátom, kicsit szentimentális voltam :D Reméljük megmarad a tendencia és még sok-sok évig ilyen szép időnk lesz ezen a napon!
Így hát a szabadnap örömeiben úszkálva, reggel közösen, komótosan megreggeliztünk, felöltöztünk és összekészülődtünk a nagy napra. Már korábban eldöntöttük, hogy nyakunkba vesszük majd a várost és bejárjuk sok szép zegzugát - így is lett, több mint 4 órát sétáltunk! Útközben betértünk egy kedves ismerősünk cukrászdájába is és egy nagyot sütiztünk :) Kellőképpen elfáradtunk mindhárman a nap végére, Rebus be is iktatott egy plusz szundítást délutánra az erszényben (még mindig úgy szeretem, amikor így alszik
rajtam :).
Mikor hazaértünk, elkészítettem Rebus tortáját, közben Sándorral játszottak egyet, aztán megterítettünk és kezdetét vette a tortázás. Én naivan beruháztam egy tűzijátékos gyertyára, gondolván, hogy Rebusnak majd biztos nagyon fog tetszeni, ám a gyakorlatban szegénykém megijedt tőle :) A tejszínhab kézzel majszolását viszont nagyon élvezte, igaz, maga a torta nem igazán érdekelte.
Este aztán, amikor már pizsiben volt a család, ledőltünk hárman a nagyágyra és együtt imádkoztunk Sándorral Rebusért. Eldöntöttük, hogy ez családi tradíció lesz, a szülinaposért minden családtag imádkozik majd a nap végén :)
Szóval szép nap volt, igaz, néha kicsit furán éreztem magam, valahogy az volt bennem, hogy nem tudom, mit várjak pontosan ettől a naptól. Éreztem, hogy szeretném, ha Rebusnak is különleges lenne, dehát neki mégis csak egy nap volt ez is a sok közül - igaz, máskor nem énekeljük el neki vagy 10x a "Ma van a szülinapom" dalocskát :D De rá kellett jönnöm, hogy tényleg úgy van ez, hogy az első szülinap inkább a szülőknek szól, nem annyira az ünnepeltnek.

Az ünnepi asztal

Ennyiből mondjuk a szombat már más volt, ott a sok-sok vendég tényleg csak Rebus körül forgott! :) Olyan jó érzés volt, mert tudtam, ha Rebus beszélni tudna, biztos ezt kérné, hogy jöjjön el minél több vendég hozzánk ünnepelni, mert nagyon szereti, ha sokan vannak nálunk.
Ezt a napot persze sokkal alaposabban meg kellett szerveznünk, mert sokan voltunk (ha jól számoltam, olyan tízen), sok mindent sütöttem és igyekeztünk a lakást is feldíszíteni a nagy alkalomra. Az elmúlt hetekben már összeírogattam magamnak a menüt, díszeket, ötleteket, aztán Sándorral haditervet készítettünk és szétosztottuk a feladatokat. Szerencsére Rebusnak mostanra már elég szépen beállt a napirendje, úgyhogy tudtam azt is, hogy mikor fog elaludni és felébredni, azaz mennyi saját idővel számolhatunk.

A délelőtt elég kapkodósan telt és Rebust is kicsit nehezebb volt lerakni, meg kevesebbet is aludt, mint szokott (láttam rajta, hogy nagyon érzi, hogy valami készülődik és így ugyebár mégsem lehet nyugodtan aludni :), de végül sikerült szépen elkészülnünk. Rebeka is felöltötte ünnepi kisruháját, amihez illő csipkés fejdíszt és készítettem neki. Tényleg olyan volt, mint egy hercegnő! 

Megérkeztek a vendégek mindenféle ajándékokkal, amiket egyenként kicsomagoltunk. Nagyon szép dolgokat kapott, tényleg egytől-egyig csupa ötletes játékot, mindegyiket azonnal ki is próbálta.
A legnagyobb meglepetéssel anyukám szolgált, mosolyogva a kezembe nyomott egy becsomagolt könyvet, mondván, hogy lehet ez inkább nekem lesz ajándék. Ahogy elkezdtem kibontani, még csak a sarkából láttam egy egészen pici részletet, de azonnal tudtam, mi az és felkiáltottam: Jakab mester karácsonya!!!
Tudnotok kell, hogy ez életem legkedvesebb meséje. Rongyosra olvastattam, majd olvastam (ezen tanultam meg olvasni 4 évesen). Fejből tudtam az egészet és a mai napig tudok idézni belőle :) Amikor megszületett Rebus mindenképp magammal akartam hozni otthonról, hogy vele is megismertethessem ezt a különleges illusztrációkkal díszített, versbe szedett aranyos kis történetet - de nem találtam sehol! Egyszerűen eltűnt, felforgattam a teljes egykori szobámat, de nem lett meg. Annyira szerettem volna meglelni, hogy még az interneten is megpróbáltam beszerezni, de ott sem találtam egyetlen elérhető példányt sem.
Aztán Anya a minap nagytakarítás közben valahol megtalálta és azonnal tudta, hogy ez méltó ajándék lesz Rebus 1.szülinapjára. Annyira örültem neki!

Az ajándékozás, tortázás, szendvicsezés és sütizés után, a kávé mellett megnéztünk egy nagyon aranyos kis videót, amit Sándor egyik tesója készített Rebeka első évének képeiből, illetve körbeadtuk Rebus babakönyvét (amit persze mindenki alaposan átolvasgatott) és aláírattuk a szülinapos oldalát.
Csináltunk egy "Rebeka hónapról hónapra" falat, ahol 0-12ig minden hónapról kitettünk Rebusról egy fotót és Sándor ötlete volt, hogy köszönőajándékként mindenki válasszon egy képet és vigye el emlékbe - az ötletnek nagy sikere volt :)

Nagyon-nagyon szép nap volt, csupa örömmel, játékkal. Rebus annyira élvezte! Szegény aztán este jó nehezen aludt el (pedig alaposan elfáradt), láttam rajta, hogy annyira bepörgött, hogy bár szeretne lenyugodni, de nem megy... végül aztán felkötöttem mei tai-ban a hátamra, sétáltam a lakásban és elkezdtem mesélni neki. Mire vége lett a mesének, elaludt a drágám. És mi mást mesélhettem volna, mint a Jakab mester karácsonyát? :)

Kívánok Nektek is ilyen szép napokat!

2014:Svájc

Bár sokan már tudjátok, de nem mindenki, hogy 2014 nagy változást hoz számunkra, mert bő egy évre Svájcba költözünk.

Az egyetem
Photo via Pinterest

Sándor megpályázott egy kutatói ösztöndíjat a zürichi egyetemen, amit megnyert. Egy ideje már tudtuk, hogy megyünk, de a részletek még nem voltak biztosak, leginkább a kezdés időpontja volt kérdéses. 

Mi szerettük volna, ha az ünnepeket még itthon tudjuk tölteni és csak januárban kezdene Sándor, úgyhogy igyekeztünk ezt is kérvényezni és pont a héten kaptuk meg a hivatalos értesítőt, hogy január közepén várják szeretettel. Éljen :)

Szóval most már agyban-lélekben készülünk a költözésre. Én személy szerint NAGYON örülök, hogy az ünnepeket még itthon töltjük, mert már alig várom a karácsonyt, Rebus csillogó tekintetét, a karácsonyi sütik illatát a házban... nagy-nagy hálaadásom, hogy csak januárban kell Sándornak kezdenie.

Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogyan fogjuk megélni a kint létet... reménykedünk, hogy mihamarabb sikerül majd egy gyülekezetet, közösséget találnunk, így talán könnyebb lesz majd a beilleszkedés, nem érezzük olyan elveszettnek magunkat :)
Igazából, számomra az egyik legjelentősebb változás a hír kapcsán, hogy eredetileg Rebus 1. születésnapja után néhány hónappal terveztük volna, hogy megfoganjon a tesó, de ez így most eltolódik, mert nem szeretnénk kint szülni. Így kb. 1 év múlva lesz aktuális újra ez a kérdés... az elején kicsit nehéz volt, mert érthetetlen módon bár alig alszom, de már nagyon vágyom egy második babára, sokszor azon kapom magam, hogy elképzelem, hogy újra egy aprócska újszülött van a kezemben :) Persze ha azt nézem, Rebeka milyen elképesztően beragyogja a napjainkat a mosolyaival és a huncutságával, akkor annyira nem is érthetetlen a gondolat! :)
(Jaj majd írok még Rebusról, mert most az elmúlt 2 hónapban megint annyit de annyit változott!)
De aztán Isten szépen helyretette bennem ezt az egészet és most már hálás vagyok, hogy addig is kiélvezhetjük Rebussal az időt, tanulhatok tőle-róla és több energiám marad Sándort támogatni is majd odakint, biztos számára sem lesz egyszerű egy idegen országban, idegen nyelven helytállni. Szóval jó lesz ez :)

Most egy darabig nem írok, szerdán ünnepeljük itthon hármasban Rebus 1. szülinapját, aztán szombaton lesz a nagycsaládi parti! Utána majd küldök egy fényképes beszámolót a szülinapról és a mi nagylányunkról :)

Addig is szép napokat Nektek!

Photo via Pinterest

Fogzás tapasztalatok

Kezdem úgy érezni, hogy lassan mesterszintre lépünk fogzás kapcsán - tekintve, hogy a gyermekem több mint két hónapja max. 1 hetes kihagyásokkal (de az is ritkán!) folyamatosan fogakat növeszt, már azt hiszem nem sok újat lehet nekem mondani arról, milyen is egy fogzó gyerek. Egy intenzíven, nagyon érzékenyen reagáló fogzó gyerek. Most épp a 8.-kat várjuk, már látszik a fehér csík az ínyén, és úgy látom, lesz hamarosan még egy 9.-ik is. Hát ez van. Azzal vigasztalom magam, hogy hátha most egyben letudunk sokat és utána egy darabig nyugi lesz. Ilyen bizakodó vagyok :)

Szóval gondoltam ne vesszen kárba a sok-sok tapasztalat e téren, megosztom Veletek mi mindent tanultam a fogzásról - már ami Rebust illeti, mert azt hiszem ez is olyan dolog, hogy ahány gyerek, annyi tünet. Bár Rebust nem kell félteni, majd' mindent produkál, szóval lehet szemezgetni! :)

A fogzás (legalábbis nálunk) úgy néz ki, hogy van az "előkészítő szakasz", amikor Rebus kicsit nyűgösebb napközben, többet igényli a testkontaktust, szívesen rágcsál, éjszakánként rosszabbul alszik (fel-fel sír, van, hogy kelni is kell hozzá, ő általában ilyenkor olyan 3-4 alkalommal kel).  Ez olyan 1-2 hétig szokott tartani.
Azt hiszem ekkor kezdi el nyomni az ínyét a fog, szép lassan elkezd kidudorodni az ínye, megjelenik rajta a fehér csík. És innentől jön a java, amíg áttörik a fog... Nálunk maga az áttörés kb. 3-4 nap, de neki eddig mindig egyszerre legalább 2 foga jött, szóval így duplázódik az idő, inkább olyan 1 hét. És íme a tünetek:

1. Nem alszik
Se nappal, se éjszaka. Nappal, ha elalszik, akkor olyan 30-40 percet sikerül, ébredéskor ha gyorsan felkötöm a hátamra, akkor van, hogy még alszik ugyanennyit, de sokszor nem. Ilyenkor persze késő délután már megy a nyűglődés... :(
De amik igazán durvák, azok az éjszakák. Rebus amikor áttrörik a foga fixen kb. óránként kel, keserves sírással, és nem nagyon lehet megnyugtatni semmivel. Szopizik, de nem tud közben elaludni, ha felveszem és sétálok vele, akkor pihen, de ha megpróbálom berakni a kiságyba, újból rettenetes sírásba kezd. Ilyenkor nálunk csak az vált be, ha megvártam, míg nagyon mélyen elaludt a kezemben és óvatosan becsempésztem a kiságyba. Ekkor aludt 1 órát, majd kezdtük elölről...
Mi egyébként nagyon sok mindent megpróbáltunk:

• Vannak ezek az ecsetelő gélek (Dologél, Dentinox), amik jók, de nagyon rövid ideig tart a hatásuk. Éjszaka nekünk kb. semmit sem értek, mert mire újra kelt Rebus, már rég elmúlt a hatás.
• Nagyon ritkán, ha már teljesen ki voltunk merülve, akkor adtam neki Nurofent, szintén minimálisan hatott, illetve annyit, hogy aludt tőle egyhuzamban 2-3 órát. De ugye fájdalomcsillapítóval huzamosabb ideig tömni a gyereket mégsem járja, szóval ez megint nem volt járható út.
• És ugye az egyetlen, ami mindig hat, az a testkontaktus. Mondhatnám, hogy meglep, de igazából nem annyira, Rebus újszülött korától ilyen volt. Meg hallottam más anyukától is, hogy az ő gyereke is fogzásnál mindig ezt csinálja.

2. Nappal nagyon nyűgös

A nagyont úgy értem, hogy NAGYON. Elképesztően. Mindenen sír, egy nap 10-20 alkalommal levágja magát a földre és zokog. Semmi sem jó, ha játszunk, szétdobál mindent, közben tépi a fülét, haját (a fülét konkrétan nemrég véresre tépte, tiszta seb volt az egész). Ha felveszem, vergődik a kezemben. Ha magamra kötöm, egy darabig elvan, aztán ott is feszíti magát. Gyönyörű napok ezek, mondhatom :) Komolyan, már egészen el is felejtettem, milyen Rebus, azt hittem, most már így marad, de hál' Istennek, nem, most pl. újra az én kis mosolygós, csacsogó kislányom napközben. 

Ezeken a napokon nálunk az segített, ha valamivel lefoglaltam, pl. vendégek jöttek hozzánk vagy mi mentünk ide-oda, mert valahogy ez elterelte a figyelmét a fájdalomról. Sokat jártuk a várost ekkor :)

3. Nem eszik

Újabban ez volt, amivel ki tudott borítani, de ma már ügyesebb vagyok és egyszerűen ráhagyom :) Történt ugyanis, hogy alapból a nyáron elég minimálisan hízott Rebus (érthetetlen okokból, mert viszonylag jól és sokat evett), majd elkapta tőlünk ezt a hányós-hasmenéses vírust és egy nap alatt sikeresen ledobott magáról 30 dkg-ot (ami egy ilyen babónál sok, konkrétan ennyit hízott a nyáron 3 hónap alatt!). Már ezen alapból tördeltem a kezem, de mindezek után nem volt hajlandó enni. 2 hétig! Volt olyan napunk, hogy egész nap 2 kanál főzeléket + 2 kanál tejpépet evett, ezek mellé valamicskét még szopizott és néhány szem bulátát, kenyérdarabkát elrágcsált. Az etetése egy kínszenvedés volt, mert 2 kanál után mindent kivert a kezemből. Na igen... én persze elképesztően aggódtam, hogy mi lesz így, hát egy csomót fogyott és még enni sem hajlandó, vinnem kell majd a kórházba, kiszárad stb. de túléltük. Igyekeztem sokat itatgatni, hogy lehetőleg a kiszáradást tényleg megússzuk, aztán 2 hét után újra elkezdett enni és pár nap alatt visszahízta az eredeti súlyát, sőt, azóta fel is szedett magára. 

De pl. pont ma csak egy kis kenyeret volt hajlandó ebédelni, na igen, készülhetek egy újabb fog áttörésére, juppi :)

4. Folyik az orra

Hivatalosan nekem eddig minden orvos, védőnő azt mondta, hogy ez csak véletlen egybeesés, ha a gyereknek folyik az orra fogzáskor, az nem a fogzás miatt van, hanem megfázott a baba, hát nem tudom. Nálunk véletlenül mindig folyik az a nózi, amint elkezd áttörni a fog. Ráadásul Rebus volt már megfázva és tudom, hogy olyankor teljesen más az orrváladéka, fogzásnál csak ilyen vizes valami jön az orrából és semmi egyéb tünete nincs.

5. Melegebb a teste

Ez egy nagyon furcsa dolog, mert amikor áttörik a foga, mindig melegebbnek érzem a kis testét, de ha ilyenkor megmérem a hőjét, még csak hőemelkedése sincs. Szóval fogalmam sincs, ezt hogy produkálja, de mindig néhány napig ezt tapasztalom nála.

6. Kipirosodik a feneke

Méghozzá nagyon. Mondjuk neki alapból érzékenyebb bőre van (egy az egyben az én bőrömet örökölte), de fogzásnál bármit csinálok, bármivel kenem, csak rövid ideig hat és újra tiszta piros neki az egész. Egyébként úgy látom, ez leginkább engem zavar, őt kevésbé.

7. Nyomkodja a fejét

Ezt nem tudtam jobban megfogalmazni :) Ez úgy néz ki, hogy az egyik vállára hajtja a fejét és erősen odanyomja, megfeszíti magát. Vagy mostanában sokszor a kezével nyomja a kis arcát, fülét. Gondolom ez is a fájdalom miatt van, ilyenkor be szoktam neki kenni azokkal a gélekkel napközben.

Hát kb. ennyi. Ami érdekes, hogy az első 4 foga olyan 6-7 hónapos korában bújt ki és azoknál nem nagyon voltak ilyen tünetek, vagy legalábbis sokkal enyhébben jelentkeztek (a két felső pl. úgy bújt ki, hogy észre sem vettem, hogy jönnek). Akkor csak nagyon nyálzott, rágott, igaz, épp belemásztunk egy fülgyulladásba is, szóval pontosan nem tudom elkülöníteni, mi volt a fogzás, mi a fülfájás miatt. De sokkal jobban aludt, nappal sem volt ennyire nyűgös. Nem tudom azóta mi változott, de most ez a helyzet.

Megnyugtatásul közlöm, ha valaki esetleg elborzadna a fenti lista láttán, hogy viszonylag ritka, hogy egy babát ennyire megviseljen a fogzás! Mondják, hogy az örlőfogak kibújása szokott ilyen intenzív lenni, de a többi általában nem. Mi sajnos a maradék kis százalékhoz tartozunk :(

De hál' Isten, azért még bírjuk, kezdem már megszokni ezt az üzemmódot. A reggelek a kávém elfogyasztásáig kemények, utána már jobb a helyzet :) Legalább nem bízom el túlságosan magam, na ;)

Szép napot Nektek!

Az első igazi kimenőnk Sándorral!

Anyukám már napok óta mondogatta, hogy szeretne valamikor átjönni Rebekára vigyázni, hogy egy kicsit ki tudjunk kapcsolódni Sándorral. Végül megbeszéltük, hogy ma kora délután átjön a nagyimmal, mi pedig estig szervezünk magunknak programot kettesben. Korábban már a házassági évfordulónkon egyszer vigyázott egy barátnőm Rebusra pár órát, de ott azért még egy kicsit izgultam, hogy-mint lesznek a dolgok.

Azóta sok minden változott. Leginkább, hogy Rebus elhagyta a nappali szoptatásokat (tényleg ő hagyta el, meglepő módon sokkal szívesebben evett szilárd ételt egy idő után) valamint nagyon nyitott, barátkozó lett mindenki felé, anyukámhoz pl. kifejezetten kötődik. És persze változtam én is... korábban időnként felmerült köztünk Sándorral, hogy mikor fogjuk először másra bízni Rebust és én mindig azt mondtam, hogy "majd ha már érezni fogom, hogy eljött az ideje". Persze tudom, ez kicsit így kevéssé megfogható válasz, de tényleg így gondoltam és biztosan tudtam, hogy érezni fogom, mikor értünk meg mindketten az elszakadásra. Nem akartam ebben semmilyen külső nyomásra vagy "trendre" hagyatkozni és így utólag azt mondom ez jó is volt így, mindhármunknak.

Egészen biztos vagyok benne, hogy ez az egész elszakadás dolog anya-gyerek páronként nagyon változó, én pl. sokkal kevésbé igénylem a Rebus-nélküliséget, mint a legtöbb kisgyerekes anyuka, akit ismerek. Nem tudom, ez miért van így, valahogy megszoktam, hogy mindenhol ott van velem és igazából nem érzem, hogy bármiben is korlátozna. Nem is ismerek senki mást rajtunk kívül, aki eddig halasztgatta volna az első elszakadást. Persze mi is hallottuk olyasmiket, hogy "ejnye-ejnye, a gyereket le kell passzolni, különben tönkremegy majd a házasságunk", hát nem tudom... mi nem így éreztük, köszönjük, jól vagyunk, sőt! :)

Szóval ma eljött a nagy nap és épp úgy sikerült, ahogy azt reméltem. Megjöttek anyukámék, Rebeka hangos ujjongással köszöntötte őket, én megmutattam nekik, mit-hol találnak, majd pápát intettünk Sándorral (Rebus aranyosan visszaintegetett) és elindultunk. Anyukám a lelkemre kötötte, hogy tényleg igyekezzek kikapcsolni és hogy ígérjem meg nem fogom folyton hívogatni. Nem is hívogattam (na jó, egyszer azért rácsörögtem), de őszintén szólva nem is nagyon kellett erőlködnöm ez ügyben. Valahogy tényleg éreztem, hogy eljött az idő és sem Rebust, sem engem nem fog megviselni a dolog, úgyhogy egészen felszabadultan tudtuk élvezni Sándorral a közös időt.

Persze mikor hazaértünk, azért izgatottan kérdeztem, mi hogy volt. Állítólag Rebusnak végig nagyon jó kedve volt, rengeteget kacarászott :) Néha-néha azért bement a fürdőbe meg a spájzba, hátha mégis ott vagyok, de egyszer sem sírt utánam.
Ami mondjuk nagyon vicces volt, ahogy fogadott: képzeljétek, engem látványosan nem akart észrevenni amikor hazaértünk, csak Sándorhoz kéredzkedett fel! Persze ezen akár meg is sértődhettem volna, de igazából szerintem ez csak egy egészséges "anya engem miért hagytatok ki a mókából" gesztus volt részéről és hamar túllendült rajta, de egyértelműen látszott az első néhány percben, hogy most bizony büntiben vagyok! :)

Szóval megvolt ez is, szép volt, jó volt. NAGYON jó élmény volt újra kettesben csavarogni Sándorral a városban, nyugodtan beülni valahova és csak egymásra figyelni. De jó volt mindkettőnknek hazajönni is és megölelni Rebuskát. Így teljes az élet! :)

Köszönet az imákért!

Drágák!

Az elmúlt napokban olyan sokan írtatok-üzentétek valamilyen módon, hogy imádkoztok értünk...
annnnyira nagyon köszönöm, de tényleg! Nagyon sokat jelentett tudnom, hogy ennyien gondoltok ránk és támogattok!
Tudatom veletek, hogy az elmúlt pár napban az egész családunk átment ezen a hányós-hasmenős víruson és tényleg egészen bizonyos, hogy az imáitok tartottak bennünket, mert különben nem is tudom, hogyan tudtuk volna végigcsinálni ezt az egészet... nagyon köszönjük.

Szeretnék veletek még valamit megosztani. Valamit, ami az elmúlt időszakban nagyon megérintett és folyamatosan formál azóta is. A gyülekezetünkben van egy két gyerekes anyuka, Noé. Egy ideje komoly egészségi problémái voltak, míg végül ki nem derült a lesújtó hír, hogy agydaganata van. Ekkor már kórházban volt, nagyon gyengén... a gyülekezetünk pásztora volt bent nála imádkozni, valamint hirdették a gyüliben is, hogy imádkozzunk Noéért, imádkozzunk csodáért. Imádkoztunk, de egyre rosszabb híreket kaptunk, az orvosok már csak néhány napot jósoltak neki, elképesztően legyengült állapotba jutott.

Noé volt az első olyan személy, akiért Rebekával együtt kezdtünk el naponta imádkozni. Újra és újra. Mindig elmondtam Rebusnak is, ha hírt kaptunk Noéról és mindig megbeszéltük, hogy miért imádkozzunk. Engem közben megint lenyűgözött az, ahogyan Isten az imádságot "teremtette", hogy milyen erős szálak kezdtek fűzni ehhez a számomra ismeretlen anyukához és a családjához.
Közben elkezdtek egyre bíztatóbb hírek érkezni, Noé hol erősödni látszott, hol újra gyengült, de legalább elindult némi változás. Néha akik voltak bent nála, beszámoltak arról, hogy amikor több ereje van (nem tud felkelni az ágyból már régóta, de ha több ereje van, képes beszélgetni, enni-inni), akkor viccelődik, mosolyog, együtt imádkoznak a kórházban a férjével és bíznak az Úrban.
Őszintén lenyűgöz ennek az anyukának a hite és az az erő, amit Isten ad neki a gyengeségeiben... úgy értem, én keveset-nehezen alszom (ami egyébként igaz Noéra is, mert gyakran nagyon erős fájdalmai vannak) és néha semmi mással nem tudok törődni, csak azzal, hogy nekem milyen szörnyű...
Tényleg én sem értem, hogyan képes ezt az egészet így, ilyen lelkülettel végigcsinálni. Azt hiszem olyan dolog ez, ami mellett az ember nem tud szó nélkül elmenni. Igazi csoda.

Azért jött ez újra elő bennem, mert ma este Noé írt nekünk (a gyülinek) egy levelet (egy barátnőjén keresztül továbbította). Olyan sokat jelentettek nekem a sorai, hogy szerettem volna Veletek is megosztani:

Drága imaharcosok! 

Most lettem annyira erős, hogy meg tudjam nektek fogalmazni, hogy milyen hála van a szívemben felétek! Nagyon köszönöm, hogy harcoltok értem, mert tudom hogy ez szellemi harc, amibe most ti velem együtt beleálltatok, és Isten ezáltal a ti életetekben is változást tud hozni, és tudom ez támadás színtere lehet, de közben ő hatalmas áldást tud adni. Teljes szívemmel köszönöm az összes imát, a mindennapi harcot, fáradalmat, testi fáradságot nem kímélő kitartást, felnézek rátok emiatt, ez hatalmas dolog! És kérem az Atyát, hogy minden mennyei kincsét és földi áldását ontsa rátok, hogy teljes testként velem harcoltok. Megkérdeztem az Uram, hogy mi a terve velem, mert én nagyon vártam, hogy találkozhassak vele, de most nem engem vitt el. Azt mondta, hogy legyek teljesen engedelmes, harcoljak és merjek tőle nagyot kérni és hinni a teljes gyógyítàsàban. Könyörgök nektek, hogy ne lankadjatok el, mert bár egyre jobban vagyok, hosszú még az út nagyon,kérlek továbbra is bontsátok ki a tetőt, és vigyetek az Uram lába elé, legyetek továbbra is a térdeim, én is imádkozom értetek, hogy továbbra is kitartóak legyetek, meg fogjátok kapni a jutalmat az Úrtól. Nemcsak magamért kérem a kitartást, hanem azért is, mert biztos vagyok benne, hogy Isten bennetek is sok mindent el akar végezni.  Tudnotok kell, hogy a sok ima hatására így fekve is minden az Úrról szól. Egyik rokonom megtért, régi barátnőmmel együtt tudtunk imádkozni a megtéréséért,  és ő is átadta az életét az Úrnak. A kórházban az egyik doktornő megkérdezte,  hogy mi valóban minden nap találkozunk az Istennel. Az egyik nővér is érdeklődött a gyülekezet után.  Nincs  olyan nap, hogy ne tudnánk bizonyságot tenni az Úrról.  Drága itt dolgozó testvérekkel is szellemi igazságokra döbbenünk rá sírva és nevetve.
Valószínűleg a héten a fejemről készítenek egy mri-t, hogy ellenőrizzék, hogy hogyan hatottak a kezelések. Kérem imádkozzatok azért hogy eltűnjön minden oda nem való. A szememért is,  hogy Isten visszaadja a jobb szemem látását is, a gyógytornáért, hogy jól haladjak, megerősödjek, fel tudjak kelni. A kezelésekért, hogy ne legyenek mellékhatásai, fejem ne fájjon, egyre többet tudjak enni. De legfőképp drága férjemért és nővéremért, akik erejükön felül mindent megtesznek, és két drága kicsi gyermekemért.

 Szeretlek titeket és köszönöm!

 Noé

Kérlek Titeket, imádkozzatok Ti is Noéért!

Gondolatok kimerült anyukáknak

Leültem ma kicsit imádkozni, átbeszélni Istennel, mik vannak bennem. Akkor írtam le ezeket és gondoltam megosztom veletek is.

Rebeka mindjárt 1 éves lesz... és őszintén, nem pont így képzeltem az életünket. Azt hittem, ügyes leszek, az otthonunk meleg, barátságos lesz, ahol rend van, Rebus mindig mosolyog... szóval úgy rendben van az életünk.
Nem... nem egy kialvatlan, türelmetlen, néha keserű-cinikus, kételyekkel teli Reginát láttam magam előtt. Eszembe sem jutott, hogy küzdeni fogunk az alvással, a fogzással, a nyűgősséggel vagy a betegségekkel... azt hittem, más lesz, azt hittem, könnyebb lesz. Azt hittem, ez rólam szól majd, arról, hogy nekem-nekünk jó. És könnyű!

Ehhez képest most itt ülök a nappaliban (ami úgy néz ki, mint ahol bomba robbant), éjszakánként átlagosan 5x kelek, a szemem alatt feketék a karikák és a hajam mindig úgy néz ki, mintha az imént ébredtem volna.
Minden nap eljutok arra a pontra, amikor úgy érzem, nem megy, nem tudom jól csinálni. És ezen minden nap elszomorodom.
Újra és újra forgatom magamban a Biblia szavait, hogy a gyerek áldás... de hogyan? Pontosan hogyan értette ezt Isten, mert azt hiszem nem úgy, ahogy azt én képzeltem.
Minden nap el kell ismernem, hogy ehhez önmagamban nem vagyok elég. Hogy nem megy, egyedül nem megy.
Minden nap van egy pillanat, amikor megállok Isten előtt és elmondom neki, hogy nem megy, fáradt vagyok, nincs erőm. És utána várok. Bízok.

Nem, nem csupán csak reménykedem... mert tudom, kinek hittem. Tudom, hogy ott áll mellettem nap mint nap. Mert bár én nem így képzeltem, de Ő igen. Ő tudta, hogy nehéz lesz, de azt is tudta, hogy ezekben a nehézségekben ismerem majd meg jobban Őt, a szeretetét, a vigasztalását, az erejét. Azt, hogy elég nekem az Ő kegyelme.

Lehet, hogy én sokat bénázom és gyenge vagyok, de Ő nem az. És igen... néha magam sem tudom, hogy mit miért teszek, és néha elgondolkodom, hogy van-e értelme ennek az egésznek... de Isten látja a teljes képet. És tudom, hogy nem hibázik.

És ez elég.

But He said to me:

"My grace is sufficient for you, for my power is made perfect in weakness." 

Therefore I will boast all the more gladly about my weaknesses, so that Christ power may rest on me.

That is why, for Christ's sake, I delight in weaknesses, in insults, in hardships, in persecution, in difficulties. 

For when I am weak, then I am strong."

(2 Corinthians 12:9-10)

A Mother's Prayer

Ezt a szép videót most találtam, hallgassátok meg ti is!

Végkimerülés és Mickey Egér karácsonya :)

Hát ez most egy elég vegyes bejegyzés lesz, de mit lehet tenni, ilyen az életünk :)

Szóval először is, épp végkimerülünk. Illetve, nagyon küzdünk, de az éjszakák igen elkeserítőek... sosem gondoltam volna, hogy visszasírom az újszülött napokat, pedig a jelenlegi helyzetünkből nézve az kifejezetten pihentetőnek tűnik!
Mert hát az a helyzet, hogy Rebeka fogzik, kitartóan, hosszan... 6 foga jön egyszerre! 2 (talán ma mintha úgy láttam volna, hogy 3 is) már áttört, vagy legalábbis áttörőben van, de nagyon megszenvedjük a folyamatot és azt hiszem még messze van a vége. Szegény Rebus nagyon nehezen viseli, nappal nyűgös, állandóan el kell valahogy terelni a figyelmét, éjszaka meg félóránként-óránként-kétóránként (mikor hogy...) kel. Van, hogy csak sír, simogatom, visszaalszik, van, hogy szopizik is, de átlagban egyszer hajnalban sétálni kel vele, méghozzá sokat. Még jó, hogy van mei tai, mert különben leszakadna a kezem.
A hétvégén már nagyon ki voltam készülve, el is sírtam magam Sándornak, hogy napközben nem tudok már egyenesen menni, baj van... tegnap éjjel így kipróbáltuk, hogy egy darabig ő kel Rebushoz, hátha vissza tudja altatni ő is. Hajnali 4kor vettem át tőle, addig derekasan állta a küzdelmet, még aludtak is néhány órát mindketten. Nekem viszont annyira pihentető volt ez a kis nyugodtabb alvás, hogy most egészen úgy érzem magam, mintha kicseréltek volna!

Szóval az egyik éjszaka Rebust letettük negyed 8kor aludni, aludt is szépen, viszont most folyik az orra és 10kor felébredt rá, hogy nem kap rendesen levegőt, felsírt. Magamhoz vettem, visszaaltattam, betettem a kiságyba, de 10 perc múlva újra felsírt... és ezt a kört még megismételtük 3x. A harmadik után már láttam, hogy baj van, túlságosan elhúzódott az visszaaltatás és teljesen megébredt. Na mármost, ha Rebus alszik közel 3 órát, az azt jelenti, hogy azzal kibírja ébren a következő 5-öt. És így is lett...

Ha esetleg nem ismernétek! :)

Amikor láttam, hogy megébredt és már esze ágában sincs visszaaludni, hát én teljesen kibuktam... mondtam Sándornak, hogy ennyi, 3kor fog elaludni, teljesen elkeseredtem, hogy megint semmit nem alszom majd éjjel, itt kell virrasztanom mellette 3ig, ki vagyok merülve, nem akarom ezt csinálni...  
Aztán Sándor rám nézett és megkérdezte: "Akarod, hogy megnézzük a Mickey Egér karácsonyát?" Ezen nevetnem kellett!
Tudnotok kell, hogy minden évben, ahogy közeledik a tél és a karácsony, valahogy rám tör a Mickey Egér karácsonya nézhetnék. És minden évben addig emlegetem a dolgot, amíg valahogy Sándort rá nem sikerül vennem, hogy nézze meg velem, bár ő annyira nem rajong érte :)
Szóval elnevettem magam, készítettünk egy nagy adag kakaót, összebújtunk a kanapén és megnéztük a Mickey Egér karácsonyát, Rebus pedig eljátszott mellettünk a földön (egészen meg is jött a karácsony hangulatom!). És utána tényleg fent volt hajnali 3ig, de valahogy kibírtuk.

Mondhatnám, hogy minden nehézséget ilyen idillien élünk meg, de hazugság lenne. Az elmúlt hetekben nagyon az erőnk végéig jutottunk mindketten és megmutatkozott, mennyire véges a saját türelmünk, szeretetünk egymás felé. Éreztem magamon, hogy elönt a keserűség, dühös vagyok Istenre, hogy miért nem hagy már egy kicsit aludni, miért kell nekünk ezt az egészet végigkínlódni. Igazából nem tudom, hogy miért, de nagyon különleges volt megtapasztalni, hogy ezek által a nehézségek által még erősebben, odaadóbban kellett támogatnunk egymást Sándorral és valahogy csak megerősített bennünket. Logikátlan, de így van.
Nekem nagyon sokat jelentett az, hogy annak ellenére, hogy másnap dolgoznia kellett menni, szó nélkül vállalta, hogy éjszakázik velem akár több alkalommal is.
Hálás vagyok Érte! Jóban-rosszban...

Mit mond a Biblia a gyereknevelésről?

Az elmúlt időszakban sokkal jobban figyeltem azokra az igékre a Bibliában, amik a gyerekekről, gyereknevelésről, családról szólnak - mily meglepő :) Persze én is ismertem jó pár igét amik ezekről szólnak, de sok olyat is találtam, amik (ha csak részben is), de érintik ezt a témát és korábban nem hagytak bennem mélyebb nyomot. Ezeket egytől egyig kiírogattam, majd forgattam őket magamban, hogy jobban megérthessem Isten gondolatait Rebeka nevelésével kapcsolatban.

Sosem tanultam teológiát, úgyhogy könnyen lehet, hogy bőven nem lesz teljes a lista, sőt, hogy nektek más meglátásotok lesz egy-egy igét olvasva, de gondoltam néhány bejegyzésen keresztül megosztom veletek mindazt, amiket mostanában Isten a szívemre helyezett ezzel az egésszel kapcsolatban. Számomra nagyon építő volt, sok új gondolatot ébresztett bennem, remélem nektek is hasznotokra válik majd!

1. Te felelsz a gyerekeidért!

Nagyon meglepett hány helyen jelenik meg a szülők felelőssége a gyerekek nevelésével kapcsolatban. Az ószövetségben Isten többször is arra inti a szülőket, hogy tanítsák gyerekeiket az Ő igéire:

"Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!" (5Mózes 6:4-9)

"Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon. Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is, beszélj róluk, ha otthon vagy, és ha úton jársz, ha lefekszel és ha felkelsz. Írd fel azokat házad ajtófélfáira és kapuidra, hogy hosszú ideig éljetek, és éljenek fiaitok is azon a földön." (5Mózes 11:18-21)

Van egy igerész a Sámuel könyvében, ahol szintén nagy hangsúlyt kap a szülők felelőssége. Éli (aki mellett Sámuel is felnövekedett) papi szolgálatot teljesít a templomban és azt írja az ige, hogy fiai "azonban elvetemült emberek voltak, nem törődtek az Úrral." (1Sámuel 2:12) Egy nap aztán Isten számon kéri Élit:

"Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem (...)?" (1Sámuel 2:29), majd ezt mondja róla:

"Mert megjelentettem neki, hogy minden időkre szóló ítéletet tartok háza népén azért a bűnért, amelyről tudta, hogy fiai azzal átkot vonnak magukra, és mégsem fenyítette meg őket..." (1Sámuel 3:13)

Itt Isten egyértelműen hangsúlyozza az apa felelősségét, hiszen neki kellett volna vezetgetnie, tanítania és határokat szabnia a gyerekei számára. Érdekes ez, mert a végeredmény nem a szülők kezében van, hiszen a gyerekek dönthetnek minden nevelésünk és fáradozásunk ellen is, mégis egészen egyértelmű számomra, hogy Isten fontosnak tartja, hogy a szülők aktív, kezdeményező szerepet vállaljanak abban, hogy a gyerekeik megismerhessék Istent és az ő akaratát.

És azt hiszem azért a szülőket bízta meg ezzel a feladattal, mert tudja, hogy ők azok, akik a legnagyobb hatást gyakorolják majd a gyerekeik életére...

Rebeka számára minden, amit lát az életünkben Sándorral, természetes lesz. Ha azt látja, hogy bocsánatot kérünk és megbocsátunk egymásnak, ő is megtanul majd bocsánatot kérni és megbocsátani. Ha az látja, hogy bármilyen problémánk van, ahhoz Istentől kérünk segítséget, ő is ugyanígy keresi majd Istent a saját problémáival. Ha megosztjuk vele, hogy mi mindent tett Isten az életünkben, amiért hálásak vagyunk, akkor ő is bizalommal fordul majd Istenhez bármivel kapcsolatban, mert tudja, látja az életünkben, hogy Istennek gondja van ránk és szeret minket. De ehhez az kell, hogy nap mint nap megéljük a hitünket itthon Rebekával együtt is.

És amikor erre rájöttem, őszintén elgondolkoztam, vajon Rebus látja-e az életemben itthon, a hétköznapokban Isten munkáját? Mit lát, amikor emberek keresnek meg bármilyen kéréssel vagy problémával? Mit lát, ha éjszaka sokszor kellett kelnem hozzá és úgy érzem, nincs erőm, türelmem végigcsinálni a napot? Mit lát, ha Sándor megbánt? Hall engem imádkozni? Látja, ahogy Bibliát olvasok?

Én egy átlagos, nem keresztény családban nőttem fel, ahol nem beszéltünk Istenről vagy a hitünkről, így nem igazán volt minta előttem, hogyan lehet a gyerekeket Istenhez vezetni, Vele megismertetni. És amikor ezeket az igéket olvastam és végiggondoltam az életünket, rá kellett jönnöm, hogy sok területen a számomra természetes példát követtem, azt, ahogy mi is éltünk otthon gyerekkoromban. Persze sok jó dolgot hozok én is otthonról, de Rebeka azokból nem fogja megismerni Istent. Márpedig ha itthon, a számára legközelebb álló emberek között nem ismeri meg, akkor az is megtörténhet, hogy soha nem is fogja... mert persze jó dolog, hogy járunk gyülekezetbe, olvasunk keresztény könyveket vagy akár imádkozunk érte, de ha a mindennapi életünkben nem tudja számára kézzelfoghatóan, láthatóan megtapasztalni a hitünket, akkor mindez nem elég.

Sokat imádkoztam ezzel kapcsolatban és beszélgettünk Sándorral is minderről és úgy érzem, Isten egy nagyon jó kis átformálást kezdett el a családunkban, hála érte!

De ezt majd a következő bejegyzésben osztom meg Veletek :)

Fotó via Pinterest

2013 nyara

Én már lélekben búcsúzom a nyártól, készülök az őszre :) Nagyon szeretem az őszt, már idén is alig vártam, hogy végre megérkezzen.

Olyan különleges érzés most nekem, ahogy egyre inkább belépünk az őszbe, valahogy visszatérnek az egy évvel ezelőtti emlékek, amikor már nagyon vártuk, hogy végre megérkezzen Rebus... életünk egyik legizgalmasabb ősze volt, az biztos :)
Pedig eltelt egy év, fejben már tervezgetem Rebeka 1. szülinapját... nagyon gyorsan elszaladt ez a nyár és nagy változásokat hozott, mert Rebeka bizony belejött előbb a kúszás, majd a mászás tudományába és most már az egész lakást bejárja, mindenhova követ a kis pindur! :) Pont tegnap itt játszott még este a nappaliban, mondtam Sándornak, hogy addig gyorsan elszaladok lezuhanyozni. Alig léptem be a zuhanykabinba, már láttam, hogy egy aprócska kéz nyitja az ajtót és elégedett vigyorral mászik be a fürdőszobába a kislányom, mintha csak azt mondaná "megvagy Anya!!!" :)

Szóval búcsúzom a nyártól egy kis fotóválogatással a kedvenc képeinkből:

Férjhez adtuk egy kedves barátnőmet:

Koszorúslány voltam :)

Családi mókázás az ifjú párral

3 éves házasok lettünk:

A gyönyörű meglepetés csokrom

Úton a tapas bárba!

Nyaralás Vajtán:

Rebussal a strandon

Megünnepeltük Apa szülinapját is :)

Rebus így köszöntötte

Sokat kirándultunk:

Sándor és Rebus a Gellért-hegyen

Szép nyár volt, én már alig várom a folytatást! :)

Hol az anya játék

Korlátlan mennyiségben folyik nálunk!

A háttérben mindaz, ami a Rebeka tornádó után maradt a nappaliban :)

Nyaralás Vajtán

Megérkeztünk a nyaralásból és jajjjjj.... csak mindenkinek szívből kívánok ilyen szuper napokat, mint amiket mi megélhettünk az elmúlt héten! Komolyan, mondtam is Sándornak, hogy sokfelé nyaraltunk már együtt, de számomra ez volt az eddigi legjobb közös nyaralásunk!

Szóval a gyülekezetünk egy hetes nyári konferenciáján voltunk Vajtán. Már önmagában a helyszín is nagyon szép volt, mert egy kastélyban, illetve a hozzá tartozó parkban töltöttük a hetet. Van a parkban egy strandrész is nagy és babamedencével, meg sok-sok pad, ösvény, szóval lehetett nagyokat sétálni, beszélgetni.

Dicsőítés az alkalom előtt

Aki még nem volt ilyen konferencián, az kicsit úgy képzelje el, mint egy tábort felnőtteknek :) Szóval úgy néz ki, hogy reggel közösen reggelizünk, aztán délelőtt van egy alkalom dicsőítéssel és bibliatanulmányozással, aztán kiscsoportos beszélgetések majd közös ebéd. A délután szabad, lehet medencézni, kávézni, pihenni, beszélgetni. Utána közösen vacsorázunk és van egy esti alkalom is. Szóval vannak kötött és kötetlen programok, ami elsőre kicsit furának tűnhet, de igazából nagyon jó dolog, mert keretet ad a napnak (ami babával különösen praktikus) és a közösséget is valahogy jobban összekovácsolja.

Egyébként jó sokan voltunk (kb. 250en), úgyhogy nagyon sok új embert megismertünk - na igen, hiába egy gyülekezetbe járunk, egyszerűen olyan nagy a gyüli, hogy rengeteg embert nem ismerünk, szóval nagyon jó volt ilyen sok emberrel beszélgetni, ismerkedni. Számunkra külön szuper volt, hogy nagyon sok babás-kisgyerekes család jött erre a hétre, így igazi kis baba-mama kör alakult ki és nagyon jókat beszélgettünk így együtt, mindenki megosztotta, kinek mi vált be egy-egy kérdésben :)

Rebus a baba-mama részlegen este

És képzeljétek, a délelőtti alkalom alatt volt babaszolgálat, ahova be lehetett adni a babákat, hogy mi szülők is be tudjunk ülni az alkalmakra. Én úgy indultam neki a hétnek, hogy nem sokat remélek, Rebus biztos nem fog bent maradni, de nem így történt! Nagyon élvezte a többi baba társaságát és a sok új játékot, amint beléptem a szobába, letettem, ő pedig nekiindult a felfedezésnek, észre sem vette, hogy elmentem.
Az első két nap még a tízóraiához igényelt, azt nem fogadta el mástól, de utána játszott is tovább, aztán a hét végére olyannyira otthonosan
mozgott már, hogy a szolgálók gond nélkül tízóraiztatták, majd el is altatták, így mindig amikor mentem érte egy jókedvű és kipihent babát vihettem a közös ebédre! :)
Az esti alkalmak alatt pedig volt egy külön baba-mama részleg, ahol mi babás családok gyűltünk össze és egy kivetítőn figyelhettük az alkalmat, már amennyire tudtunk, mert a gyerkőcök általában nagyon be voltak zsongva ilyenkor és igen aktívan játszottak :)

Nagyokat pihent a strandon :)

Jó volt az is, hogy tudtunk kicsit pihenni, beszélgetni is Sándorral. Nekem különösen nagy élmény volt végre újra beülni és végighallgatni egy bibliaórát (ez Rebus születése óta először történt meg!), lelkileg is sokat töltődtem ezek és a közös beszélgetések, imádkozások által. Délutánonként általában kint voltunk a medencéknél, igaz Rebus egyelőre fél a víztől (bár most kicsit hideg is volt, lehet az nem tetszett neki), úgyhogy nem sokat pancsoltunk, ellenben fagyiztunk, napoztunk, olvastunk a fűben, meg jókat beszélgettünk a többiekkel.

Ezek a délutánok úgy igazán a kikapcsolódásról szóltak és olyan jól estek! :)

Bevallom, az elején kicsit féltem, hogyan fog alakulni a nyaralás Rebussal, de végül nagyon jó élmény volt. Rá kellett jönnöm, hogy a babák elképesztően jól alkalmazkodnak, Rebus (és egyébként az összes többi baba is) néhány nap alatt teljesen felvette a konferencia ritmusát ami nagyban megkönnyítette az egész hetet.
Szóval én mindenkinek ajánlom, hogy időnként nyugodtan lépjen ki egy kicsit a komfort zónájából akár akkor is, ha babával van, mert az is lehet, hogy nagyon hasznos és kellemes tapasztalatokkal fog gazdagodni!

Úton hazafelé még megálltunk Dunaújvárosban is meglátogatni egy kedves ismerős családot, végre találkozhattunk a fél éves kislányukkal! Egyedül itt viselkedett furán Rebus, nagyon nyűgös volt, nem nagyon tudtam hova tenni a dolgot, de már akkor volt egy rossz érzetem, hogy talán beteg lesz... :( Mire hazaértünk, már egyértelmű volt, hogy Rebus megfázott (valószínűleg a légkonditól), amit aztán azóta már átadott nekünk is, szóval épp lábadozik a család... úgy tűnik Isten egy kis plusz pihenést rendelt el nekünk, ám legyen :)
Úgy is kell még néhány nap nekünk is, amíg visszarázódunk a hétköznapokba.

Családi tradíciók nálunk

Gondoltam ahogy szépen alakulgatunk családdá, megosztom majd Veletek itt a blogon, milyen családi tradíciókat alakítunk ki, hátha nektek is jól jön ötletmerítéshez :)

Már egészen régen (még jóval azelőtt, hogy férjhez mentem) tudtam, hogy szeretném, ha a mi családunkban az étkezések (legfőképpen a vacsora) fontos közösségi szerepet kapnának. Tudom, hogy sokaknak ez magától értetődő, de pl. az én családomban ez általában nem így volt, mindenki mindig össze-vissza evett, ritkán ült le a család közösen étkezni (hacsak épp nem valamilyen ünnep volt).
Szóval mi már házaspárként, később pedig gyerekes házaspárként igyekeztünk közösen vacsorázni (Rebust néhány hetes kora óta mindig odaültetjük az asztalhoz mellénk a hordozójában :)
Ugyanakkor úgy tapasztaltuk Sándorral, hogy sokszor mindketten olyan fáradtak vagyunk a nap végére, hogy amikor asztalhoz ülünk, leginkább csak bambulnánk mindketten, mialatt csendesen elmajszoljuk a vacsit. Valahogy ilyenkor nehezére esik az embernek beszélni, főleg, ha rögtön arra a kérdésre kell válaszolni, hogy "És milyen napod volt?".

Szóval nemrég a Pinterest-en bukkantam rá egy nagyon szuper kis ötletre, amibe azonnal beleszerettem és azóta aktívan használjuk is vacsoráink alatt: Family Dinner Questions

Igazából ez egy jó sok kérdést tartalmazó kérdéssor, amit kifejezetten családoknak írtak, ingyenesen letölthető, nyomtatható (igaz eltart egy ideig, mire kivagdossa őket az ember) és szerintem nagyon érdekes, főleg kisgyerekes családoknak! Az egész játék célja, hogy mindenki meghallgassa mindenki véleményét az asztalnál és jobban megismerjük egymást. Ami egyedül esetleg problémát jelenthet, hogy angolul van, de ha valakinek ez gond, tekintsen rá nyelvgyakorlásként ;)
A legtöbb kérdés egyébként olyan, amit nem feltétlenül teszünk fel egymásnak, mert valahogy nem kerül szóba, így semmiképp sem unalmas, ráadásul a kérdések aztán jó kis beszélgetések alapjai lehetnek. Különösen várom már, hogy Rebus miket fog válaszolni egy-egy kérdésre! :)

Itt van néhány példa a kérdések közül:
- Ha lehetne egy nem átlagos háziállatod, mi lenne az és miért?
- Szerinted a lányok sminkben vagy smink nélkül szebbek? Miért?
- Mi az a dolog az életedben, amit a legnehezebb lenne feladnod?

Ezeken kívül vannak igaz-hamis és tudtad-e típusú kérdések is.

Szerintem jó dolog, próbáljátok ki!

Így néznek ki a kérdéskártyák

És ilyen praktikusan tárolhatók egy befőttes üvegben

Ui.: Most egy darabig nem leszek, mert holnap nyaralni indulunk! :)

Te milyen családot szeretnél?

Újra és újra ez a téma jön fel köztünk Sándorral, és rengeteg hosszú beszélgetés van már mögöttünk, mégis kifogyhatatlan a kérdések sora. Mert arra jöttünk rá, hogy a családdá válás nem megy magától, illetve pontosítok, nem minden része megy magától.
Persze, előbb vagy utóbb kialakul egy családi rutin, ami remélhetőleg mindenkinek megfelelő, és ezzel együtt kialakulhatnak szokások is, de mi azt tapasztaljuk, hogy ezek mellett a családdá válásért meg kell dolgozni nap mint nap.

Rögtön a baba születése után dönteni kell például számtalan dologról (hogy altatjuk, etetjük, milyen elvek szerint gondozzuk/neveljük stb.), és ez még csak a kezdet! Mert aztán hirtelen elkezd kinyílni annak a picurnak az értelme és a szülők azt tapasztalják, hogy az a kis emberke figyeli minden mozdulatukat, számít rájuk az élet minden területén és egyre aktívabb részesedést követel minden tevékenységükben.
És itt jön a kérdés, hogy hogyan élünk mi, szülők, mit akarunk átadni, mi legyen természetes a gyerekünk számára, miben nőjön fel. Mit tanul majd tőlünk az élet dolgairól?

Az eddigi beszélgetéseink alapján összeszedtem azokat a kérdéseket, amik köztünk felmerültek, remélem számotokra is hasznosak lesznek. Szerintem nagyon jó kis beszélgetés alapját képezhetik, nyilván elsősorban azoknak, akik maguk is babáznak vagy épp babavállalás előtt állnak, de akár egy párnak is érdekességként, hogy megtudják ki mit gondol a témáról :)

Az alábbi linkre kattintva tudjátok letölteni a kérdéssort, ami 30 kérdést tartalmaz:
Te milyen családot szeretnél?

Használjátok bátran! :)

Rebekánk 9 hónapos

Bizony, a kislányunk nemrég töltötte a 9. hónapját (egész pontosan már egy hete). Különleges időszak ez, valahogy úgy érzem néhány hete mintha felgyorsult volna minden vele kapcsolatban, hirtelen nagyon sokat változott. 

 Először is, nekiindult a nagyvilágnak. 
Írtam már többször a mozgásfejlődésével kapcsolatban, nem kapkodott el semmit, az biztos. Kb. egy hónapja voltunk a neurológián vele kontrollon és akkor az orvos miután jó alaposan megvizsgálta, azt mondta, hogy semmit nem tud mondani, ez a gyerek tökéletesen rendben van. Korábban volt egy kis izomtónus probléma, de időközben az is szépen helyrejött. Kérdeztem tőle, hogy akkor miért nem kúszik vagy mászik, azt mondta, ő egy ilyen típus, majd elindul, amikor jónak érzi, legyek türelmes. Mutatott néhány gyakorlatot-játékot, amik esetleg "ötletet adhatnak" Rebusnak, azokat itthon csinálgattuk. Közben nagyon ráérzett a gurulásra, gurulva közlekedett a nappaliban. Kúszni valamennyit kúszott, de csak hátrafelé, azt is ritkán.
Aztán egy reggel felébredt, letettem a szőnyegre, ő pedig elindult, mintha mindig is ezt csinálta volna. Olyan érdekes volt, mert nem volt átmenet (hogy mondjuk előtte pár nap már majdnem kúszott vagy próbált), hanem egyszer csak kinyomta magát négykézlábra és megindult. Arra még nem jött rá, hogy hogyan kell összehangolni a kezeit és lábait, úgyhogy ilyen kúszás-mászás között van, amit csinál :) De nagyon lelkes, bejárja az egész szobát!


 Kimondta az első szavát!
Ez a napokban történt: már korábban elkezdtük tanítani neki az elköszönést (integetünk és azt mondjuk "pápá"). Kezdetben csak nagyon nézte a folyamatot, néha gyanús volt, hogy ő is próbálja utánozni, változó eredményességgel.

Aztán egyik este épp köszöntünk el Apától (vittem be aludni) és amikor Sándor integetett neki, ő is integetni kezdett és azt mondta, "tátá" (ami babanyelven a pápá, ha esetleg nem beszélnétek babául ;). Majd Sándor újra integetett és pápázott és Rebus visszaintegetett és tátázott :) 

Annyira édes volt! Azóta is lelkesen integet és mondja, hogy "tátá". 

Ezek mellett pedig beszél, a maga babanyelvén, folyamatosan. Úgy értem: tényleg folyamatosan! Reggel felébred, magunk mellé veszem, ő odafordul hozzánk (mi persze még félálomban vagyunk) és vigyorogva rákezdi :) És csak mondja, mondja... hol kiabál, hol suttog, hol pedig csak alaphangon magyaráz. Nem is igazán van olyan tevékenysége, amit ne kísérne beszéddel (ha esetleg valaminek a tanulmányozásában nagyon elmerül, akkor általában csöndben van). Például meg van győződve arról, hogy ha mesét olvasok neki, akkor bizonyára neki is mondania kell nekem - kívülről nem igazán lehet megállapítani, hogy akkor most ki mesél kinek :D

Nagyon erősen kötődik.

Ez is új dolog, igazi anyás baba lett. Bújik, csimpaszkodik. Ha a hátamon van, megfogja a hajamat, az arcához húzza, sokszor úgy alszik el. Ha az erszényben van átölel, simogat. Korábban nem volt ám ilyen, meg azért most is úgy van ez, hogy ha ő szeretné, akkor dögönyözhetem, de alapból nem az a nagyon bújós baba. De most abban a korban van már, hogy anya kell, látni kell, időről időre ellenőrizni, hogy biztos megvan-e még. Ha kimegyek a szobából, riadtan sír, van, hogy Sándor sem tudja megvigasztalni. Aztán ha újra meglát, felveszem és azonnal megnyugszik, helyreáll a világ rendje, lehet tovább játszani :)

És hát nem csak ő kötődik, mi is... ma már teljesen elképzelhetetlen az életünk nélküle! Sándor egyenesen odáig van érte, minden nap átlagosan 10x vall szerelmet a lányának :D Nagyon drágák.

 Nagylányosodik.

Minden téren. Kiderült, hogy azért is volt nehezebb az altatása, mert már nem igényelt annyi alvást napközben. Egy ideje elkezdett átállni a napközbeni egy alvásra, de egyelőre még változó, hányszor alszik (van hogy már csak egyszer, de van, hogy még kétszer).

Egyre határozottabban ad hangot az akaratának, újabban például csapkodni kezd, ha nem tetszik neki valami (amire sokszor még mindig kérdés számomra, hogy hogyan reagáljak, egyelőre igyekszem nyugodt hangon elmagyarázni neki, hogy ezt ne csinálja). Ezzel egyidejűleg megjelentek köztünk az első "csaták" is, mert most már előfordul, hogy olyat csinál, amit nem szeretnék (pl. a kanalat vadul lóbálja és mindent beterít a vacsorájával...), szóval ismerkedik a NEM szóval és annak gyötrelmes jelentésével. Egyelőre ott tartunk, hogy ha valamire azt mondom nem, ő ismételgetni kezdi utánam, hogy "nemnemnem" és csinálja tovább... na igen, van még mit tanulnunk :)

Néhány érdekesség Rebusról:

• Nem engedi senkinek, hogy megfogja a kezét (nekünk se).
• Imádja a Big Bang Theory sorozat intróját, ha meghallja, hogy az megy a tévében, azonnal odafordul :)
• Szereti, ha vágják a körmét.
• Nevetni kezd, ha meglátja, hogy veszem magamra az erszényt vagy a mei tait.
• A kedvenc háztartási eszközei a mosógép és a vízforraló.

Hát ilyen ő, a mi Rebekánk, Isten ajándéka. Nagyon szeretjük!

Sally Clarkson weboldal

Említettem már korábban, hogy Sally Clarkson egyik könyvét olvasom és mennyire tetszik. A neten rátaláltam a weboldalára, amit azóta is nagyon szívesen olvasok, ajánlom mindenkinek.
És különösen most ezt a bejegyzését, nekem nagyon kellett, kell ezen most gondolkodnom:
http://www.itakejoy.com/what-spills-out-of-the-depths-of-your-heart-mentoring-monday/

Szép napot Nektek!

Jobban boldogul kettő, mint egy

Ma hagytam először Rebust és Sándort hosszabb időre kettesben. Korábban gyakran vigyázott már rá néhány órát, de ma egy lánybúcsúba voltam hivatalos és tudtam, hogy oda nem lenne túl praktikus magammal vinni a leányzót, úgyhogy megbeszéltük, hogy Sándor vigyáz rá (összesen majdnem 7 órát voltam távol). Én mondtam neki, hogy azért készüljön, mert nem biztos, hogy egyszerű lesz... ráadásul szegény kifogta Rebus egyik legrosszabb napját, már reggel láttam, hogy nem lesz könnyű dolguk egymással, szóval amikor mentem el, őszintén sajnáltam Sándort.
Időnként bejelentkeztem, hogy mi a helyzet, derekasan tűrt, nem tűnt a telefonban nagyon kétségbeesettnek a hangja.
Aztán hazaértem pont az altatásra, Rebus gyorsan elaludt és leültem Sándor mellé. Kérdeztem, milyen napjuk volt, annyit mondott, inkább nem szeretne róla beszélni... majd rám nézett és hozzátette:
"Most már sokkal jobban értem, mi mindenen mész keresztül Rebussal egy nap. És most már sokkal jobban tisztellek."

Azért ez jól esett... bár nagyon sajnáltam, hogy ilyen nehéz napjuk volt. És ismét rájöttem, mennyire két emberes műfaj ez a gyereknevelés, nem véletlen, hogy így találta ki Isten. Minden elismerésem azoké, akik egyedül nevelnek gyereket, én őszintén el sem tudom képzelni, hogyan lehet azt végigcsinálni. Nekem néha nagyon kell, hogy egy-egy nap után, vagy egy átvirrasztott éjszaka után jöjjön Sándor és átvegye, akár csak egy órára is.
Vicces volt most ugyanazt a felszabadulást látni az ő szemében, ahogy beléptem az ajtón és kivettem a kezéből Rebust :)

"Jobban boldogul kettő mint egy, fáradozásuknak szép eredménye van. 
Mert ha elesnek, az egyik ember felemeli társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli fel senki. Épp így, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek, de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellen. 
A hármas fonál nem szakad el egyhamar." (Prédikátor 4:9-12)

Egyszer minden gyerek leesik valahonnan...

Ezt mondta nekem a védőnő, amikor először jött hozzánk megnézni Rebust (épp arról beszéltünk, mikor hova kell vinni a gyereket, ha baleset éri).
Hát reménykedtem, hátha nálunk nem köszönt be ez az egyszer, vagy legalábbis minél később. De így 9 hónaposan és 2 naposan minket is elért a végzet: Rebus leesett a francia ágyról :(
Elég borzasztó érzés volt... és tényleg úgy van, ahogy mondják, "elég csak egy pillanatra nem figyelni", mert a babák gyorsak. Elképesztően gyorsak.

Szóval az úgy volt, hogy hazaértünk a délutáni sétából, Rebus már nagyon bágyadt volt, de épp uzsonna következett volna, úgyhogy letettem az ágyunk közepére, mert ott szoktam délután szoptatni. Kicsit haboztam, hogy egyáltalán megpróbáljam-e etetni, mert olyan álmos volt, azt gondoltam el fog aludni már előtte. És igen, itt elkövettem a hibát, hátat fordítottam neki és arrébb léptem 2 lépést az ágytól. Rebus pedig úgy gondolta, utánam jön... aztán hallottam a dübbenést, utána pedig az éktelen sírást :( Jaj, nagyon rossz volt! Hál' Istennek a szőnyegen landolt, ami extra vastag és puha a hálónkban, így nem lett baja, meg a sírásán is hallottam, hogy igazából csak megijedt.
Azért amíg nyugtatgattam, átfutott rajtam, hogy most mi legyen, rohanjak-e vele a Bethesdába vagy sem. Gyorsan megnéztem mindenét, elég hamar meg is nyugodott, ez némiképp engem is megnyugtatott, de azért egész nap figyeltem minden apró mozdulatát, meg azt hiszem még a következő napokban is fogom, biztos ami biztos.

Tanulság: soha-soha semmilyen magas helyen, egy pillanatra se, félig se, sehogy sem szabad ott hagyni őket.. :(

Ui.: Amikor felhívtam Sándort a hírrel, mondta, hogy nyugodjak meg, örüljünk, hogy nincs semmi baja és hát lássuk be tényleg minden gyereket ér mindenféle baleset. Persze, tudom én, csak hát megélni mindig nehezebb. Így utólag... te jó ég, fel sem fogom, anyukám hogy maradt ép idegzettel mellettünk a tesóimmal!

De jelentem, jól van a drága hercegnőnk, kicsivel később már így mosolygott:

Babaerszény :)

Most majd biztos azt gondoljátok, hogy megszállott hordozós lettem, pedig nem is (na jó, egy kicsit ;).
Írtam már korábban, mennyire szeretjük a mei tait. Most is sokat használjuk, szinte minden második nap előveszem, pl. hosszabb utakra vagy itthoni altatáshoz is ideális (vagy ha épp mosogatni/főzni kell és Rebus nagyon kézben akar lenni).
Ugyanakkor a babakocsit is szeretem, pl. bevásárolni mindig azzal megyek, mert nagyon praktikus, hogy jól tele tudom pakolni. Igen ám, de Rebus nem mindig lelkes ezen a téren... általában indulásnál még nincs gond, de sokszor 10-20 perc után sírni kezd a kocsiban és csak akkor nyugszik meg, ha felveszem. Gondolom zavarja, hogy abból nem lát ki annyira (még nem tud önállóan ülni, úgyhogy félig fekvő helyzetben van) vagy a szemébe süt a nap vagy nem tudom. A lényeg, hogy ez így elég problémás tudott lenni, mert ilyenkor bizony úgy kellett hazajönnünk, hogy egyik kezemmel tolom a jól telepakolt babakocsit, a másikkal meg tartom Rebust (aki közel 8 kiló)... hát képzelhetitek, nem volt túl kényelmes.

Így alszik az erszényben Zsebibaba

Aztán egy ismerősöm mutatta, hogy milyen erszényük van és nagyon dicsérte, gyorsan fel lehet venni, kis helyen elfér, szereti a babája stb. Nekem is megtetszett a dolog, főleg, mert gondoltam így megoldódna ez a babakocsi-nem babakocsi probléma. Szóval úgy döntöttünk, mi is beruházunk egyre (egy igazán csajos Bora erszényre :) És jelentem: szeretjük ezt is!

Persze logikus kérdés, hogy miért nem volt elég a mei tai a babakocsi mellé. Egyrészt, mert a mei tait azért bonyolultabb felkötni, hosszúak a szárai, így az utcán felvenni nem igazán praktikus (leérnek a porba, koszba). Másrészt a mei tai azért melegebb (mindkettőnknek), ami kánikulában fontos szempont. Ráadásul a mei tai sokkal nagyobb helyet foglal, ha berakom a kocsi aljába, akkor a kosár felét elfoglalja.
Ezzel szemben az erszény nagyon kicsire összehajtható, felvenni kb. 1 perc, nem ér le a földre és sokkal szellősebb, így nem melegszünk benne Rebussal. Hátránya, hogy mivel féloldalasan terhel, így Rebus súlyával max. 1 óráig kényelmes benne a hordozás, de addig tökéletes. Szóval ha tudom, hogy hosszabb időre megyünk, akkor vagy babakocsival indulunk, aminek az aljában ott lapul az erszény szükség esetére, vagy mei taiban viszem Rebust a hátamon.

Rebeka amúgy az első perctől imádja az erszényt is, főleg, mert ebben teljesen kilát, a kezei is szabadok, így bármit meg tud fogdosni (pl. a villamoson az embereket... öö, na igen, erről még le kell szoktatnom, bár eddig mindenki nagyon megtisztelőnek találta :).
Sokat megyek vele sétálni csak így erszényben is, mert tényleg nagyon praktikus találmány, szeretjük mind a ketten. Én különösen azt, hogy korlátlanul puszilgathatom a kis buksiját! :) Ja, és persze ha álmos, ebben is gyorsan, könnyen elalszik, ami szintén nem utolsó szempont.

Itt van néhány kép is:

Így néz ki kiterítve

És ekkora összehajtva a zsákjában.