Megpihenés

Rebekának fülgyulladása lett, de hál' Istennek még épp időben elkaptuk a dolgot és úgy néz ki, antibiotikum nélkül egyszerű fájdalom- és gyulladáscsökkentő kúrával megússzuk.

Ellenben én egy hete nem alszom (mert hogy szegény Rebusnak fáj a füle és kb. óránként-félóránként felsír éjjel)... úgy érzem, mintha azzal kísérleteznék, hogy pontosan mennyi az az alvás, amivel még kibírja az ember a következő napot. Azt hiszem még közvetlen a születése után sem volt ennyire durva a helyzet :(

Szóval a mai nap kicsit mélypont volt számomra, kezdtem feladni. Most végre elaludt a kis drágám, úgyhogy volt egy kis időm pihenni. És már nagyon nagy szükségem volt némi bátorításra, úgyhogy Bibliát olvastam, imádkoztam (meg ettem is, mert mostanában arra sem volt időm :)

Most mindennemű kommentelés nélkül csak megosztok veletek néhány igét, amikkel Isten bátorított.

"Therfore, my dear brothers, stand firm. Let nothing move you. Always give yourselves fully to the work of the Lord, because you know that your labor in the Lord is not in vain." (1Corinthians 15:58)

"Miért mondod ezt, Jákob, 

miért beszélsz így, Izrael:

Rejtve van sorsom az Úr előtt, 

nem kerül ügyem Isten elé.

Hát nem tudod, vagy nem hallottad, 

hogy örökkévaló Isten az Úr?

Ő a földkerekség teremtője, 

nem fárad el, és nem lankad el,

értelme kifürkészhetetlen.

Erőt ad a megfáradtnak,

és az erőtlent nagyon erőssé teszi.

Elfáradnak és ellankadnak az ifjak,

még a legkiválóbbak is megbotlanak.

De akik az Úrban bíznak,

erejük megújul,

szárnyra kelnek mint a sasok,

futnak, és nem lankadnak meg,

járnak és nem fáradnak el."

(Ézsaiás 40:27-31)

"Aki a Felséges rejtekében lakik,

a Mindenható árnyékában pihen,

az ezt mondhatja az Úrnak:

Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! (...)

Tollaival betakar téged,

szárnyai alatt oltalmat találsz,

pajzs és páncél a hűsége. (...)

Ha kiált hozzám, meghallgatom,

vele leszek a nyomorúságban,

kiragadom onnan és megdicsőítem őt.

Megelégítem hosszú élettel,

gyönyörködhet szabadításomban."

(Zsoltárok 91:1,2,4,15,16)

"Do not grieve, for the joy of the Lord is your strength."

(Nehemiah 8:10)

"De ő ezt mondta nekem:

Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz."

(2Korinthus 12:9)

Hát ízlelgessétek őket, nekem nagyon sokat adtak ebben az időszakban.

Anya lettem

Amikor Rebus megszületett, sokan megkérdezték tőlem, hogy anyának érzem-e már magam. Valahol mindenki sejti, hogy ez nem egy egyik percről a másikra végbemenő folyamat, sőt megkockáztatom, talán életünk végéig alakul majd.

Az elején ott volt az az elsöprő, védelmező-gondoskodó érzés... az, hogy egy percre sem akartam magára hagyni Rebekát, vigyázni akartam rá, amíg csak élek. Emlékszem, amikor hazaértünk a kórházból, úgy döntöttem, hajat mosok. De sehogy sem tudtam mit kezdeni a gondolattal, hogy mi lesz, ha Rebus felébred, sír és én nem vagyok ott. Így aztán becipeltem az alvó Rebekát mózesestül-mindenestül a fürdőszobába :) Az egész család kinevetett, hogy mégis mit csinálok, de ez egy olyan erős érzés volt bennem, amit nem tudtam (és talán nem is akartam) elnyomni.
Az első hetekben mindent teljesen ösztönösen csináltam Rebekával - túl fáradt voltam ahhoz, hogy bármit olvassak a témában és egész nap cselekedni kellett, nem volt időm arra, hogy utánanézzek ennek-annak.
Aztán elkezdődtek az ijesztgetések, hogy "jaj, ha ezt teszed, akkor majd megnézheted az eredményét x idő múlva", és sajnos rám is hatottak. Én nem értem, miért van ez, de a kismamákat és a fiatal anyukákat mindenki terrorizálja a különböző "jótanácsaival". Mindenki, értem ez alatt: az összes rokon, barátok, gyermeket nem nevelő ismerősök (!!) és kb. az összes létező gyermeknevelésről szóló könyv, újság, cikk stb. Borzasztó dolog ez, mert szegény kismamák/anyukák igen-igen kiszolgáltatottak és nagyon könnyű őket megijeszteni vagy befolyásolni.

Aztán ahogy teltek-múltak a hónapok, kezdtem túltelítődni a jótanácsokkal. Zsongott a fejem tőlük, úgy éreztem, szinte semmit sem csinálhatok szegény Rebussal, mert mindenből baj lesz, mert "majd azt tanulja meg", "hozzászokik", "el lesz kényeztetve" stb. Elegem lett. Hála Istennek, Sándor nem igazán volt befolyásolható ezen a téren és akármikor elmondtam neki a félelmeimet, mindig legyintett, hogy hagyjam már az egészet és csináljam úgy, ahogy érzem. Így aztán elindultunk ezen az úton, családként. Módszeresen elkezdtem kizárni minden előírt "receptet" és helyettük elkezdtem felfedezni, milyen Rebeka, milyenek vagyunk mi, mi az, ami számunkra, családnak megfelelő. Persze időnként vannak visszaesések, van, hogy elbizonytalanodom és olvasni kezdek, de úgy gondolom, ezek a bizonytalanságok valahol részei is az anyává válás folyamatának. És megéri :) Vannak zsákutcák, de vannak szuper megtapasztalások is. Napról-napra egyre jobban megismerem Rebekát és magunkat is. Nagyon különleges élmény!

Így utólag visszanézve sajnálok mindent, amit külső ráhatásból tettem Rebussal. Bár azt hiszem, ezek elkerülhetetlen hibák voltak, hiszen nem vagyok tökéletes és nekem, nekünk is folyamatosan tanulnunk kell szülőkké válnunk.
Ezek a gondolatok azért jutottak eszembe, mert a napokban döbbentem rá, hogy mennyire nehezen tud ma már bárki is rám ijeszteni bármivel. Engem is meglepett, milyen kevéssé vagyok befolyásolható. Anya lettem, legalábbis a folyamat egy újabb lépcsőfokára léptem :)

Ui.: Tudom, hogy úgysem lehet megállni, hogy a legtöbb témában olvassunk, tudakozódjunk, a rokonok/ismerősök tanácsai pedig végképp kikerülhetetlenek. Azt gondolom, mindezek ötletmerítéshez megfelelőek is, pláne a kezdeti időkben, amikor még nagyon tanácstalanok vagyunk. Számomra is adtak sokan hasznos tanácsokat is, főleg gyakorlati kérdésekben.
Csak úgy érzem, túlságosan ritkán hangzik el ez válaszként (vagy legalább bevezetőként!):

"Először is ne aggódj, nyugodj meg. Tudom, hogy néha nehéz, sőt, nagyon nehéz. Mindenki átmegy ezen. De ne aggódj, ez az anyává válás természetes folyamata. Hidd el, Isten adott neked is egy anyai ösztönt, ami pontosan nektek lesz megfelelő a babáddal és a férjeddel, így ne félj azt tenni, amit a legtermészetesebbnek érzel. Isten téged választott ki arra, hogy ennek a babának az anyukája legyél. Te leszel az, aki a legjobban megismeri majd őt. Téged ért az a megtiszteltetés, hogy szeretheted, gondozhatod, taníthatod és vezetgetheted őt. Néha ugyan nehéz lesz, de fantasztikus, egyedi, megismételhetetlen élmény, ezt garantálom! :)
Szóval imádkozz, ismerd meg a babádat, ismerd meg, milyen család is vagytok ti és szeresd, gondozd őt ezeknek megfelelően.
Ja, és ne engedd, hogy a problémák elvonják a figyelmedet, mert nagyon gyorsan elszalad majd az idő!"

Hát ez az én személyes jótanácsom minden gyakorló vagy leendő anyukának :)
És a hangulatkeltéshez itt van még egy kis videó is (én a filmet annyira nem szeretem, de ezt a jelenetet mindig megkönnyezem).

Szép napot Nektek :)

Úton a nagykorúság felé :)

Na jó, tudom, az még messze van ;) De az elmúlt héten több "nagy" történés is volt kicsiny életünkben - úgy alakult, hogy egy hét leforgása alatt több apró lépést is tettünk az önállóság felé Rebussal.

Külön szoba
Kb. fél hónappal ezelőtt vettük észre (amikor Rebus olyan 5,5 hónapos volt), hogy kezdjük zavarni őt az éjszakai alvásában (eddig a mi hálónkban volt a kiságya). Többször előfordult, hogy megébredtem, kicsit forgolódtam és azonnal felébredt ő is. Így úgy döntöttünk Sándorral, hogy elérkezett a külön költözés ideje.

Rebus szobája

Olyan szerencsénk van, hogy ahol most lakunk, van egy kisebb szoba, amit eddig leginkább raktárként használtunk, szóval ezt a szobát kapta meg Rebus. Kipakoltam, kitakarítottam és berendeztük a kis holmijaival. Mivel ez a szoba elég távol van a mi hálónktól, végül vettünk egy bébiőrt is, így mindig hallom, amikor éjszaka megébred és be tudok hozzá menni (éjszakánként még általában egyszer szokott szopizni).
Mielőtt eljött volna az első külön töltött éjszaka, azért megkérdeztem másokat, az ő babájuk hogyan viselte a külön költöztetést és mindenki megnyugtatott, hogy a legtöbb baba általában észre sem veszi (mert az ágyukhoz kötődnek).
Nos, ő valóban észre sem vette, ellenben mi! Bevallom, az első külön fektetést még kicsit meg is könnyeztem (tudjátok, a hormonok!).Aztán este, amikor feküdni készültünk Sándorral, olyan hiányérzetünk volt, hogy átosontunk Rebus szobájába és lefeküdtünk a földre kicsit hallgatni, ahogy szuszog :) Utána kapott egy-egy puszit és  kullogtunk vissza a saját szobánkba - hát igen, a szülőről való fokozatos leszakadás kétirányú folyamat! Aznap éjjel még elég rosszul aludtam, sokszor megébredtem, bámultam a bébiőrt, hogy minden rendben-e... de azóta már szépen belejöttünk és egyre jobban élvezzük, hogy fektetés után lehet kicsit hangosabban lenni.

                                        Pürékorszak
Bizony, aktívan benne vagyunk a hozzátáplálás időszakában is, amit mindannyian nagyon élvezünk!
Amikor Rebus olyan 5,5 hónapos volt, elkezdtünk ismerkedni az almával és örömmel tapasztaltam, hogy
 nagyon szívesen veszi az új ízt. Akkoriban már láttam rajta, hogy nagyon érdeklődik a "felnőttesebb" ételek iránt, meg a védőnő is javasolta, hogy kezdjem el az egyes gyümölcsökkel megismertetni. Azóta már kóstolta az őszibarackot meg a sütőtököt is, illetve újabban elkezdtem főzni is, egyelőre krumpli-alma és krumpli-répa keverékeket. Sándor is nagyon élvezi, hogy végre ő is etetheti a lányát :) Rebeka eddig mindent örömmel megevett, remélem ez így is marad. Egyébként (bár tudom én elfogult vagyok!) nagyon szépen eszik, egyáltalán nem nyomkodja vissza az ételt a nyelvével, néha még előkét sem használok nála, mert annyira tiszta marad minden rajta/körülötte :)




"Új" babakocsi
Valójában maga a kocsi nem új, de az ülőrésze nekünk igen. Eddig a kocsi mózes feltétjét használtuk, ami teljesen vizszintes, az első időszakban ajánlott. Én nagyon szerettem így a kocsit, mert a mózest könnyen le lehetett róla venni, szóval ha mentünk valahova, abban tudtam Rebust altatni is, hozni-vinni a lakásban stb.

Sportrész

Az utóbbi időben viszont sokszor sírt a kocsiban és nem tudtam hova tenni a dolgot, mert korábban nagyon szeretett babakocsizni. Felhívtam egy három gyerkőcös anyuka ismerősömet (mindig jól jön egy ilyen barátnő :), hogy kikérdezzem a véleményét és ő ajánlotta, hogy tegyem fel a kocsira a sportrészt, amit picit meg lehet dönteni, így félig ülő-félig fekvő helyzetben van a baba és tud nézelődni séta közben. Először nem gondoltam volna, hogy tényleg ez lehet a gond, de mégis! Már az első alkalommal boldogon mosolygott Rebus a kocsiban és mindent jó alaposan szemügyre vett, nagyon édes volt.
Amellett, hogy újra minden különösebb zengedezés nélkül tudunk sétálni menni, további nagy-nagy pozitívum, hogy ezzel a sportrésszel a kocsi jóval könnyebb lett, így ha nagyon muszáj, könnyebben fel tudom már kapni és mozogni vele :)




Búcsúzom az aktuális legkedvesebb fotómmal - többen kérdezték már, igen, ő tekerte magára a sálat, én csak picit eligazgattam a képhez ;)