Amit minden friss anyukának el szeretnék mondani

Tudnotok kell, hogy az anyaság valójában egy titkos klub, ahova minden nő automatikusan belépést nyer, amint babája születik :) Emlékszem, mennyire meglepett, hogy amikor Rebus megszületett, minden babás barátnőm (olyanok is, akikkel életemben csak néhányszor beszéltem!) azonnal nyitottak felém és felajánlották a segítségüket. Később aztán, ahogy egyre több tapasztalatot szereztem, egyre több bajtársi összemosolygásunk volt más anyukákkal (" A tied sem alszik? Az enyém se!", "Jaj ti is fogzotok? Kitartás!", "Ne félj, el fog múlni és utólag jót nevetsz majd mindenen!" :)
Azt hiszem az egyik legnagyobb titkunk az első időszak, közvetlenül a szülés után. Persze megoszthatnánk a "kívülállókkal" milyen is ez, de nem sok értelme lenne (tudjuk, mert mi is voltunk a másik oldalon). Nem lehet teljesen visszaadni, ki kell próbálni! :)
De tényleg... hogyan is lehetne elmagyarázni, milyen érzés az, amikor először tartod a kezedben Őt, akit úgy vártál, akiért annyit küzdöttél? És amikor végre ott van, csak sírsz örömödben, hogy mennyire szép, mennyire különleges, micsoda illata van és egyébként is hogy lehet egy emberi lény ilyen aprócska és tökéletes.
És miközben ezeken töprengsz, a tested vérzik, fájnak a sebeid, bedagadtak a melleid (amik amúgy is nagyon fájnak és lehet már sebesek is), nem tudsz felülni, izzadsz és még sorolhatnám...

Nem tudom, létezik-e még egy ilyen kettős tudatállapot, mint az anyaság (szerintem nem...). Mert hogy az első időszak titka az, hogy leírhatatlanul szép és nehéz. Van akinek kicsit nehezebb, mint másnak, de mindenképpen nehéz.
Nehéz, mert lassan megy a fizikai felépülés, mert a babád az első 3 hónapját lényegében végigüvölti, mert nem tudsz (vagy csak kínlódva) szoptatni, mert megfelelési kényszered van, mert a szülésed egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna és ezen nem tudod túltenni magad, mert nagyon fájnak a sebeid, mert nem tudod megszokni az éjszakázást, mert nem olyan ez az egész babázás, ahogy álmaidban elképzelted, mert erős érzelmi hullámaid vannak, mert traumatizált a szülés és még mindig rémálmaid vannak tőle, mert teljesen megváltozott a tested vagy mert úgy érzed az életed sosem lesz már olyan, mint előtte volt és ez megijeszt. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az összes felsorolt példa vagy saját élmény vagy más anyukától hallottam.)

Nem tudom mi a trükk, ezekkel kapcsolatban, mert sokukat nem lehet kikerülni... azt hiszem egyszerűen végig kell őket csinálni és közben nagyon kapaszkodni Istenbe. Kérni, hogy gyógyítsa meg a lelki-testi sebeinket és hinni, hogy ennek a nehézségnek is célja van.

Viszont ha valamit megtanultam az első időszakról és amit minden friss anyukának el szeretnék mondani, az ez: ne nehezítsd meg magadnak! Sehogy se. Így is nehéz lesz. De túl lesztek rajta szépen, beletanulsz majd és jobb lesz, hidd el. Úgyhogy ne nehezítsd meg.
Te még nem tudod, de azok az első pillanatok, napok és hetek bele fognak égni az emlékezetedbe (és hiszem, hogy nem csak a tiédbe, hanem a babádéba is). Ez a nagy találkozás. A szeretett, olyan nagyon várt babádnak ezek az első benyomásai rólad (és mivel nagyjából te jelented számára a világot - így a világról is). Ez nem a felesleges küzdelmek és terhek időszaka. Ez a kapcsolat időszaka. Ezeknek a napoknak az a fő célja, hogy egymásra hangolódjatok, apa-anya-baba... család.
És igen, lesznek nehézségek és küzdelmek, amiket nem tudsz kikerülni, de amit le tudsz magadról vetni, azt vesd is le, legyen az bármi. Mindent tegyél meg annak érdekében, hogy békéd és jó hangulatod legyen. Ha valami nem megy, ne erőltesd erődön túl. Semmi értelme annak, hogy teljesen megkeseredj amiatt, mert nem tudsz szoptatni vagy mert a babád nem úgy működik, ahogy szerinted kéne vagy akármi más miatt.

Így utólag persze mindig okos az ember és olyan ostobának látja saját magát (ó, miért is aggódtam ezeken, mikor egyszerűen csak élveznem kellett volna, amit lehet...). Te ne legyél ostoba :)
Született egy új élet, akivel a következő kb. 20 évedet elég szoros együttélésben fogod tölteni - úgyhogy indítsatok jól!

Photo via Pinterest

(Ezt a blogbejegyzést egy 3 gyerekes barátnőmmel való beszélgetés ihlette - aki egyébként most várja a 4. babáját :) - illetve saját tapasztalataim. Már régóta meg akartam írni, de ez a beszélgetés volt az, ami összerakta bennem a gondolatokat.)

Mindennapok az egyéves Rebuskával

Sőt, lassan már 13 hónapos Rebuskával! :) Gondoltam megörökítem azt is, milyen az élet a nagylánnyal, mert mindig olyan sokat változik, Sándorral nem győzzük követni!

Mozgás

Ekkor állt fel először

Kb. 1 héttel az első szülinapja előtt állt fel először (hát igen, ezt sem kapkodta el :), viszont érdekes módon utána egy darabig nem nagyon érdekelte az álldogálás, csodálkoztam is, hogy mi a helyzet. Aztán úgy 2 hete nagyon ráérzett a dologra, azóta ez a napi legfontosabb elfoglaltsága (igen, az álldogálás lehet elfoglaltság, ezt csak az tudja, akinek van egy ilyen korú babája :D). MINDENHOL feláll, áll, álldogál, rugózik és közben rendkívül büszke magára. A minap este felállt és sikított is egyet
örömében, hogy mindenki észrevegye, milyen ügyes, Sándor el is kezdte megtapsolni, mire Rebus olyan izgalomba jött, hogy ő is vad ujjongásba kezdett csak éppen elfelejtette, hogy kapaszkodni is kéne és egy óriásit esett! Hát így jár az, aki saját magát ünnepelteti :)
Egyelőre még az állás tökéletesítését fejleszti, eddig nem is nagyon tudott belőle újra négykézlábra ereszkedni, de az utóbbi pár napban már sikerülget. Kíváncsi vagyok, mikor indul majd el!

Beszéd

Rengeteg mindent megért már, ez olyan nagy élmény nekem, végre lehet vele alap szinten beszélgetni :) Mondani egyelőre csak a nem, veveve(=igen), hinta, vavava(=kutya), titi(=cici :), ata(=apa), ányá(=anya), tátá(=pápá) szavakat mondja, érteni viszont már egyre többet ért, ismeri a séta, pancsi, szopi, tente, kutyus, ham/enni, inni, puszi, játszani és twinkle twinkle szavakat (ez utóbbi ez a youtube videó, nem tudni miért, de minden gyerek imádja, nézzétek meg a megtekintések számát!) és érti a "feljössz a hátamra?" kérdést, amire mindig lelkes igenléssel reagál :)
A kedvenc mondókája Weöres Sándor Száncsengője, ezt mindig nagy áhítattal hallgatja.

Alvás
Hát mit is mondhatnék... nagyjából semmi sem változott a legutóbbi hírek óta a témában. Kb. óránként. Minden éjjel. Na jó, gyakran hajnalban nagyon megébred, olyankor nem lehet visszaaltatni 1,5-2 órán keresztül és aztán amikor végre sikerül, olyankor általában azért alszik kb. 3 órát egyben! :)
Sokat gondolkodtam, gondolkozom rajta, miért van ez, mivel lehetne segíteni a dolgon. Egyrészt továbbra is fogzik, másrészt most már beléptünk a szeparációs szorongás egy újabb hullámába, szóval ez így együtt elég nehéz lehet szegénykémnek. Mondták más anyukák, hogy a járástanulás előtt gyakoriak az ébredések, biztos ez is közrejátszik, nem tudom.
Nem is nagyon mennék bele semmilyen okfejtésbe a témában, mert tényleg fogalmam sincs, de amin sokat töprengek mostanság, hogy azt hiszem Rebus altatása volt valahogy az a terület, amiben nem mertem sokáig az ösztöneimre támaszkodni és hagytam, hogy megijesszenek mások sok-sok okossággal (és lám, kb. ez az egyetlen terület, amivel tényleg gondok van...).
Történetesen, hogy Rebus a kezdetektől nagyon igényelte a velünk alvást és bár az első hónapban együtt aludtunk vele, utána nagy nehezen átszoktattuk a mózesbe, majd a kiságyába. Emlékszem, hogy eléggé megviselte ez az egész és nem mellesleg, az átszoktatás után borzalmas volt kb. 2 hónapig az altatása :(
Szóval ha visszamehetnék, egyértelműen vele aludnánk az első perctől. Nem tudom, ha így tettünk volna, most mi lenne a helyzet, de mindenesetre számomra ez jó kis lecke volt a tesóhoz. Nyilván minden baba (és szülő is!) más, de én most úgy látom, ha egy baba sokkal jobban alszik a szülőkkel egy ágyban és ez nekik sem gond, akkor személy szerint én egyértelműen az együttalvás mellett voksolok. Most velem alszik Rebus, de ha már kialakult egy probléma, akkor sokkal nehezebb utólag orvosolni... :(

Értelem-érzelem
Rebeka hihetetlenül szociális, tényleg ebben is tisztára a nővérem, én közel sem vagyok ez a helyből lepacsizós típus :) Na bezzeg Rebus! Meggyőződése pl. hogy a villamoson azért utaznak az emberek, hogy vele megismerkedhessenek! :D Ez úgy néz ki, hogy felszállunk a vilire, Rebeka pedig hihetetlenül zavarba ejtően elkezdi bámulni az embereket. Ha esetleg 1 percen belül valakivel nem sikerülne felvenni a szemkontaktust, akkor sincs probléma, mert egyszerűen kinyújtja a kezét és akit elér, arról gondoskodik, hogy rá figyeljen, miközben nagyokat nevetgél :) Eszébe sem jut, hogy valaki esetleg ne
akarna barátkozni vele, mondjuk igaz, ami igaz, mindig lelkes partnerekre talál a mókában. Gyakorlatilag még soha nem tudtam bemenni vele egy boltba anélkül, hogy valaki el ne csodálkozna, milyen mosolygós és nyitott baba.

Apa csak egy van

Megfigyeltem azt is, mennyire kifejezi már a hozzá közel állóknak, hogy szereti őket. Pl. van egy csomó olyan dolog, amit csak Sándornak tartogat, és amint hazaér Sándor, teper oda hozzá, bújik és bekapja az orrát (igen, többek között ez az, ami csakis az apáé). Vagy például Sándor megtanította neki, hogy hogyan kell az ujjával berregtetni a száját (tudjátok, azt a vicces hangú ajakberregtetést). A múltkor aztán Sándor későn ért haza és Rebust már altattam, kezdett is elálmosodni, de aztán rájött, hogy hazaért apa, úgyhogy kéredzkedett hozzá. Amint Sándor átvette, Rebus hozzábújt és kómásan elkezdte berregtetni a száját, csak hogy megmutassa, emlékszik még a mókára apával :)
Újabban amúgy is mindenben utánoz már minket, lelkesen hagyja, hogy megmossuk a fogát, ha mi is mossuk (pedig korábban sokáig nem engedte), lesi minden mozdulatunkat és már azonnal imitálja ő is. Nagyon drága!

Szóval különleges időszak ez is, a maga szépségeivel és nehézségeivel. De jó ez így :)

Hírek Noéról

Kedvesek,

írtam már nektek korábban Noéról, arról az anyukáról, akinél agydaganatot diagnosztizáltak.
Most újabb híreket kaptam róla és komolyan, csak döbbenten állok, Isten milyen hatalmas!

Pont most olvastam vissza az első leveleket, amiket róla kaptam szeptemberben (mindössze 2 hónapja!).
A második terhessége alatt diagnosztizáltak nála először daganatot, amit úgy tűnt, sikeresen kezeltek. Később aztán rosszul lett, egy ideig nem is jöttek rá az orvosok a problémára, aztán megtalálták az agydaganatot. Akkora már túl volt számtalan lumbáláson, gyomorszondára tették mert 5 napja mindent kihányt és végül annyira legyengült, hogy szeptember közepén az orvosok felkészítették a családot, hogy csak rövid időt látnak Noé számára.

Ekkor a gyülekezetünk egy nonstop imaláncot szervezett számára. Rengetegen imádkoztunk érte és reméltük a legjobbakat.

Most ott tartunk, hogy nem telt el 2 hónap, azóta, hogy életveszélyes állapotba került. Jelenleg Noé már a rehabilitációs osztályra került, mert annyit javult az állapota. Egyre több mindent képes egyedül elvégezni. Sőt, még az is felmerült, hogy a hétvégén esetleg hazaengedik a kórházból!
Hihetetlen, nem? Olyan nagy bátorítás ez számomra.

Megosztom itt veletek a legfrisebb e-mailt, amit róla kaptam. Imádkozzunk tovább!

"Hála az imáitoknak Noé sokkal jobban van. Csomó mindent egyedül csinál és erősebb sokkal! Hála az Úrnak!

Ismét konkrét imakérésekkel jövünk hozzátok Noéval. Kérünk, hogy imádkozzatok Noé látásáért. Nagy a hálaadás, hogy a bal szeme teljesen jól működik, de kérünk még, hogy jobb szeme is meggyógyuljon teljesen, hogy így minden másban is akadályok nélkül tudjon felépülni. Mivel csak az egyik szeme működik teljesen, nincs meg a térlátása és szédül, ez akadályozza. Ma folytatódik a kezelés és elsősorban ennek a sikerességért kérünk, mert hát a teljes gyógyulás a cél. Őrizze meg az Úr a mellékhatásoktól és legyen az a karácsonyi ajándék, hogy minden nem odavaló tűnjön el a fejéből. Az aktuális cél, hogy hétvégére tudjanak hazamenni és Isten ,aki előtt nincs lehetetlen ez meg tudja adni.  Köszönjük a hűséges közbenjárásotokat, hogy nem lankadtok és kitartotok imádságban."