Rebekánk 9 hónapos

Bizony, a kislányunk nemrég töltötte a 9. hónapját (egész pontosan már egy hete). Különleges időszak ez, valahogy úgy érzem néhány hete mintha felgyorsult volna minden vele kapcsolatban, hirtelen nagyon sokat változott. 

 Először is, nekiindult a nagyvilágnak. 
Írtam már többször a mozgásfejlődésével kapcsolatban, nem kapkodott el semmit, az biztos. Kb. egy hónapja voltunk a neurológián vele kontrollon és akkor az orvos miután jó alaposan megvizsgálta, azt mondta, hogy semmit nem tud mondani, ez a gyerek tökéletesen rendben van. Korábban volt egy kis izomtónus probléma, de időközben az is szépen helyrejött. Kérdeztem tőle, hogy akkor miért nem kúszik vagy mászik, azt mondta, ő egy ilyen típus, majd elindul, amikor jónak érzi, legyek türelmes. Mutatott néhány gyakorlatot-játékot, amik esetleg "ötletet adhatnak" Rebusnak, azokat itthon csinálgattuk. Közben nagyon ráérzett a gurulásra, gurulva közlekedett a nappaliban. Kúszni valamennyit kúszott, de csak hátrafelé, azt is ritkán.
Aztán egy reggel felébredt, letettem a szőnyegre, ő pedig elindult, mintha mindig is ezt csinálta volna. Olyan érdekes volt, mert nem volt átmenet (hogy mondjuk előtte pár nap már majdnem kúszott vagy próbált), hanem egyszer csak kinyomta magát négykézlábra és megindult. Arra még nem jött rá, hogy hogyan kell összehangolni a kezeit és lábait, úgyhogy ilyen kúszás-mászás között van, amit csinál :) De nagyon lelkes, bejárja az egész szobát!


 Kimondta az első szavát!
Ez a napokban történt: már korábban elkezdtük tanítani neki az elköszönést (integetünk és azt mondjuk "pápá"). Kezdetben csak nagyon nézte a folyamatot, néha gyanús volt, hogy ő is próbálja utánozni, változó eredményességgel.

Aztán egyik este épp köszöntünk el Apától (vittem be aludni) és amikor Sándor integetett neki, ő is integetni kezdett és azt mondta, "tátá" (ami babanyelven a pápá, ha esetleg nem beszélnétek babául ;). Majd Sándor újra integetett és pápázott és Rebus visszaintegetett és tátázott :) 

Annyira édes volt! Azóta is lelkesen integet és mondja, hogy "tátá". 

Ezek mellett pedig beszél, a maga babanyelvén, folyamatosan. Úgy értem: tényleg folyamatosan! Reggel felébred, magunk mellé veszem, ő odafordul hozzánk (mi persze még félálomban vagyunk) és vigyorogva rákezdi :) És csak mondja, mondja... hol kiabál, hol suttog, hol pedig csak alaphangon magyaráz. Nem is igazán van olyan tevékenysége, amit ne kísérne beszéddel (ha esetleg valaminek a tanulmányozásában nagyon elmerül, akkor általában csöndben van). Például meg van győződve arról, hogy ha mesét olvasok neki, akkor bizonyára neki is mondania kell nekem - kívülről nem igazán lehet megállapítani, hogy akkor most ki mesél kinek :D

Nagyon erősen kötődik.

Ez is új dolog, igazi anyás baba lett. Bújik, csimpaszkodik. Ha a hátamon van, megfogja a hajamat, az arcához húzza, sokszor úgy alszik el. Ha az erszényben van átölel, simogat. Korábban nem volt ám ilyen, meg azért most is úgy van ez, hogy ha ő szeretné, akkor dögönyözhetem, de alapból nem az a nagyon bújós baba. De most abban a korban van már, hogy anya kell, látni kell, időről időre ellenőrizni, hogy biztos megvan-e még. Ha kimegyek a szobából, riadtan sír, van, hogy Sándor sem tudja megvigasztalni. Aztán ha újra meglát, felveszem és azonnal megnyugszik, helyreáll a világ rendje, lehet tovább játszani :)

És hát nem csak ő kötődik, mi is... ma már teljesen elképzelhetetlen az életünk nélküle! Sándor egyenesen odáig van érte, minden nap átlagosan 10x vall szerelmet a lányának :D Nagyon drágák.

 Nagylányosodik.

Minden téren. Kiderült, hogy azért is volt nehezebb az altatása, mert már nem igényelt annyi alvást napközben. Egy ideje elkezdett átállni a napközbeni egy alvásra, de egyelőre még változó, hányszor alszik (van hogy már csak egyszer, de van, hogy még kétszer).

Egyre határozottabban ad hangot az akaratának, újabban például csapkodni kezd, ha nem tetszik neki valami (amire sokszor még mindig kérdés számomra, hogy hogyan reagáljak, egyelőre igyekszem nyugodt hangon elmagyarázni neki, hogy ezt ne csinálja). Ezzel egyidejűleg megjelentek köztünk az első "csaták" is, mert most már előfordul, hogy olyat csinál, amit nem szeretnék (pl. a kanalat vadul lóbálja és mindent beterít a vacsorájával...), szóval ismerkedik a NEM szóval és annak gyötrelmes jelentésével. Egyelőre ott tartunk, hogy ha valamire azt mondom nem, ő ismételgetni kezdi utánam, hogy "nemnemnem" és csinálja tovább... na igen, van még mit tanulnunk :)

Néhány érdekesség Rebusról:

• Nem engedi senkinek, hogy megfogja a kezét (nekünk se).
• Imádja a Big Bang Theory sorozat intróját, ha meghallja, hogy az megy a tévében, azonnal odafordul :)
• Szereti, ha vágják a körmét.
• Nevetni kezd, ha meglátja, hogy veszem magamra az erszényt vagy a mei tait.
• A kedvenc háztartási eszközei a mosógép és a vízforraló.

Hát ilyen ő, a mi Rebekánk, Isten ajándéka. Nagyon szeretjük!

Sally Clarkson weboldal

Említettem már korábban, hogy Sally Clarkson egyik könyvét olvasom és mennyire tetszik. A neten rátaláltam a weboldalára, amit azóta is nagyon szívesen olvasok, ajánlom mindenkinek.
És különösen most ezt a bejegyzését, nekem nagyon kellett, kell ezen most gondolkodnom:
http://www.itakejoy.com/what-spills-out-of-the-depths-of-your-heart-mentoring-monday/

Szép napot Nektek!

Jobban boldogul kettő, mint egy

Ma hagytam először Rebust és Sándort hosszabb időre kettesben. Korábban gyakran vigyázott már rá néhány órát, de ma egy lánybúcsúba voltam hivatalos és tudtam, hogy oda nem lenne túl praktikus magammal vinni a leányzót, úgyhogy megbeszéltük, hogy Sándor vigyáz rá (összesen majdnem 7 órát voltam távol). Én mondtam neki, hogy azért készüljön, mert nem biztos, hogy egyszerű lesz... ráadásul szegény kifogta Rebus egyik legrosszabb napját, már reggel láttam, hogy nem lesz könnyű dolguk egymással, szóval amikor mentem el, őszintén sajnáltam Sándort.
Időnként bejelentkeztem, hogy mi a helyzet, derekasan tűrt, nem tűnt a telefonban nagyon kétségbeesettnek a hangja.
Aztán hazaértem pont az altatásra, Rebus gyorsan elaludt és leültem Sándor mellé. Kérdeztem, milyen napjuk volt, annyit mondott, inkább nem szeretne róla beszélni... majd rám nézett és hozzátette:
"Most már sokkal jobban értem, mi mindenen mész keresztül Rebussal egy nap. És most már sokkal jobban tisztellek."

Azért ez jól esett... bár nagyon sajnáltam, hogy ilyen nehéz napjuk volt. És ismét rájöttem, mennyire két emberes műfaj ez a gyereknevelés, nem véletlen, hogy így találta ki Isten. Minden elismerésem azoké, akik egyedül nevelnek gyereket, én őszintén el sem tudom képzelni, hogyan lehet azt végigcsinálni. Nekem néha nagyon kell, hogy egy-egy nap után, vagy egy átvirrasztott éjszaka után jöjjön Sándor és átvegye, akár csak egy órára is.
Vicces volt most ugyanazt a felszabadulást látni az ő szemében, ahogy beléptem az ajtón és kivettem a kezéből Rebust :)

"Jobban boldogul kettő mint egy, fáradozásuknak szép eredménye van. 
Mert ha elesnek, az egyik ember felemeli társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli fel senki. Épp így, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek, de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellen. 
A hármas fonál nem szakad el egyhamar." (Prédikátor 4:9-12)

Egyszer minden gyerek leesik valahonnan...

Ezt mondta nekem a védőnő, amikor először jött hozzánk megnézni Rebust (épp arról beszéltünk, mikor hova kell vinni a gyereket, ha baleset éri).
Hát reménykedtem, hátha nálunk nem köszönt be ez az egyszer, vagy legalábbis minél később. De így 9 hónaposan és 2 naposan minket is elért a végzet: Rebus leesett a francia ágyról :(
Elég borzasztó érzés volt... és tényleg úgy van, ahogy mondják, "elég csak egy pillanatra nem figyelni", mert a babák gyorsak. Elképesztően gyorsak.

Szóval az úgy volt, hogy hazaértünk a délutáni sétából, Rebus már nagyon bágyadt volt, de épp uzsonna következett volna, úgyhogy letettem az ágyunk közepére, mert ott szoktam délután szoptatni. Kicsit haboztam, hogy egyáltalán megpróbáljam-e etetni, mert olyan álmos volt, azt gondoltam el fog aludni már előtte. És igen, itt elkövettem a hibát, hátat fordítottam neki és arrébb léptem 2 lépést az ágytól. Rebus pedig úgy gondolta, utánam jön... aztán hallottam a dübbenést, utána pedig az éktelen sírást :( Jaj, nagyon rossz volt! Hál' Istennek a szőnyegen landolt, ami extra vastag és puha a hálónkban, így nem lett baja, meg a sírásán is hallottam, hogy igazából csak megijedt.
Azért amíg nyugtatgattam, átfutott rajtam, hogy most mi legyen, rohanjak-e vele a Bethesdába vagy sem. Gyorsan megnéztem mindenét, elég hamar meg is nyugodott, ez némiképp engem is megnyugtatott, de azért egész nap figyeltem minden apró mozdulatát, meg azt hiszem még a következő napokban is fogom, biztos ami biztos.

Tanulság: soha-soha semmilyen magas helyen, egy pillanatra se, félig se, sehogy sem szabad ott hagyni őket.. :(

Ui.: Amikor felhívtam Sándort a hírrel, mondta, hogy nyugodjak meg, örüljünk, hogy nincs semmi baja és hát lássuk be tényleg minden gyereket ér mindenféle baleset. Persze, tudom én, csak hát megélni mindig nehezebb. Így utólag... te jó ég, fel sem fogom, anyukám hogy maradt ép idegzettel mellettünk a tesóimmal!

De jelentem, jól van a drága hercegnőnk, kicsivel később már így mosolygott:

Babaerszény :)

Most majd biztos azt gondoljátok, hogy megszállott hordozós lettem, pedig nem is (na jó, egy kicsit ;).
Írtam már korábban, mennyire szeretjük a mei tait. Most is sokat használjuk, szinte minden második nap előveszem, pl. hosszabb utakra vagy itthoni altatáshoz is ideális (vagy ha épp mosogatni/főzni kell és Rebus nagyon kézben akar lenni).
Ugyanakkor a babakocsit is szeretem, pl. bevásárolni mindig azzal megyek, mert nagyon praktikus, hogy jól tele tudom pakolni. Igen ám, de Rebus nem mindig lelkes ezen a téren... általában indulásnál még nincs gond, de sokszor 10-20 perc után sírni kezd a kocsiban és csak akkor nyugszik meg, ha felveszem. Gondolom zavarja, hogy abból nem lát ki annyira (még nem tud önállóan ülni, úgyhogy félig fekvő helyzetben van) vagy a szemébe süt a nap vagy nem tudom. A lényeg, hogy ez így elég problémás tudott lenni, mert ilyenkor bizony úgy kellett hazajönnünk, hogy egyik kezemmel tolom a jól telepakolt babakocsit, a másikkal meg tartom Rebust (aki közel 8 kiló)... hát képzelhetitek, nem volt túl kényelmes.

Így alszik az erszényben Zsebibaba

Aztán egy ismerősöm mutatta, hogy milyen erszényük van és nagyon dicsérte, gyorsan fel lehet venni, kis helyen elfér, szereti a babája stb. Nekem is megtetszett a dolog, főleg, mert gondoltam így megoldódna ez a babakocsi-nem babakocsi probléma. Szóval úgy döntöttünk, mi is beruházunk egyre (egy igazán csajos Bora erszényre :) És jelentem: szeretjük ezt is!

Persze logikus kérdés, hogy miért nem volt elég a mei tai a babakocsi mellé. Egyrészt, mert a mei tait azért bonyolultabb felkötni, hosszúak a szárai, így az utcán felvenni nem igazán praktikus (leérnek a porba, koszba). Másrészt a mei tai azért melegebb (mindkettőnknek), ami kánikulában fontos szempont. Ráadásul a mei tai sokkal nagyobb helyet foglal, ha berakom a kocsi aljába, akkor a kosár felét elfoglalja.
Ezzel szemben az erszény nagyon kicsire összehajtható, felvenni kb. 1 perc, nem ér le a földre és sokkal szellősebb, így nem melegszünk benne Rebussal. Hátránya, hogy mivel féloldalasan terhel, így Rebus súlyával max. 1 óráig kényelmes benne a hordozás, de addig tökéletes. Szóval ha tudom, hogy hosszabb időre megyünk, akkor vagy babakocsival indulunk, aminek az aljában ott lapul az erszény szükség esetére, vagy mei taiban viszem Rebust a hátamon.

Rebeka amúgy az első perctől imádja az erszényt is, főleg, mert ebben teljesen kilát, a kezei is szabadok, így bármit meg tud fogdosni (pl. a villamoson az embereket... öö, na igen, erről még le kell szoktatnom, bár eddig mindenki nagyon megtisztelőnek találta :).
Sokat megyek vele sétálni csak így erszényben is, mert tényleg nagyon praktikus találmány, szeretjük mind a ketten. Én különösen azt, hogy korlátlanul puszilgathatom a kis buksiját! :) Ja, és persze ha álmos, ebben is gyorsan, könnyen elalszik, ami szintén nem utolsó szempont.

Itt van néhány kép is:

Így néz ki kiterítve

És ekkora összehajtva a zsákjában.

Hello, szeparációs szorongás!

Na igen, benne vagyunk ebben is. Nem most kezdődött, ellenben egyre csak fokozódik. A tegnap esténk meg is ihletett, hogy megörökítsem ezt is :)

Szóval amikor Rebus olyan 7 hónapos volt, egyre kevésbé tetszett neki, ha valaki a bizalmi körön (értsd: Anya, Apa és egy nagyon jó barátunk) kívül hozzáér. Furcsa váltás volt, mert korábban bárki kezében elvolt szinte bármeddig. Aztán egyszer csak éktelen sírásban tört ki, ha valaki megfogta rajtunk kívül, és ez azóta is tart. Különösen aggasztó számára, ha idegen helyen idegenek közelednek hozzá. Ha itthon vagyunk és látogatók jönnek, akkor azért sokkal bátrabb, általában ha hagynak neki egy kis időt, hogy feloldódjon, barátkozni kezd.

Egyébként számomra ledöbbentő volt, mennyire találó a szorongás kifejezés. Mert tényleg szorong, úgy igazán. Meglepő, de egy baba is tud olyat :) Amikor először jött ki rajta, épp egy családi összejövetelen voltunk és egyszerűen kezelhetetlen volt a helyzet. Ha leraktam egy percre is, láttam rajta, hogy egészen megbénult a félelemtől és azonnal hevesen sírni kezdett. Szegénykémet úgy sajnáltam, hogy végül a tervezettnél korábban hazajöttünk.
Azóta eltelt kb. 1,5 hónap és most legutóbb, amikor újra anyukáméknál voltunk, már egy fokkal jobb volt a helyzet, olyan 20-30 percekre le tudtam tenni játszani, persze szigorúan csak úgy, hogy közben látótávolságon belül voltam :)

Olvastam, hogy ez a szorongás az alvás-altatás területre is hatással lehet, de én akkoriban nem tapasztaltam, gondoltam is magamban, hogy de jó, mi ezt megúsztuk. Ó, én kis naiv! :)
Kb. 2 hete kezdődött, hogy a nappali alvások nehezebben mentek. Írtam korábban, milyen idillien zajlottak ezt megelőzően (kiságyba be-puszi-szeretgetés-mosolygás-alvás), rendkívül kényelmes volt, mondhatom. Aztán ez módosult a kiságyba be-ijedt tekintet-anya után mászás-sírás verzióra. Az égvilágon sehogy nem tudtam megnyugtatni, így a hátamra kötöttem, ott aztán pár percen belül elaludt, majd betettem a kiságyba. A délutáni alvás ugyanígy problémás volt, de az meg az uzsonna utánra esik, ami még szopi, így közben alszik el.

Az esti altatások viszont továbbra is egész nyugodtan zajlottak. Aztán az utóbbi pár napban...beütött a krach! :) Idézném az egyik babafejlődéses könyvemet: "Ebben az életkorban a baba megtanul ébren maradni akkor is, ha álmos."
Igen, jelentem, Rebeka is megtanult. És ha Rebeka valamit igazán akar, akkor NAGYON kitartó tud lenni. Minden erejével küzd az ébrenlétért. Sokszor az esti altatásnál már lassan egy órája csukva van a szeme (mert már annyira álmos, hogy nem tudja kinyitni) de még mindig nem hajlandó aludni. Forog, vergődik az ágyban vagy a karunkban és egyre csak sír. Nem engedi, hogy megszoptassam, mert tudja, hogy abba esetleg elaludhat (!!). Egészen addig a pontig sír, amíg ki nem lépünk vele a szobájából, akkor hüppögve elcsitul, hiszen elmúlt a szörnyű veszélyhelyzet, miszerint is aludni kell. Ez persze elég idegőrlő tud lenni, leginkább azért, mert mindketten látjuk rajta Sándorral, hogy ez nem hiszti, tényleg rettenetesen fél az elalvástól szegény. Fél, mert akkor el kell válnia tőlünk. Szóval ilyenkor csak fárad, fárad, aztán feladja, valahogy beájul. Utána már nyugodtan alszik (egyelőre...), de az elalvás nagyon nehezen megy.

És tegnap este, miután negyed 11-kor (!!) végre elaludt Rebus, itt ültünk Sándorral és néztünk egymásra tanácstalanul, hogy akkor most mit is kéne tennünk. Persze tudjuk, hogy lehetne keménykednünk, bent hagyni a szobájában sírva stb. de arra jutottunk, hogy ha fél, nem biztos, hogy így kéne kezelnünk (arról már nem is beszélve, hogy komoly kétségeim vannak Rebeka kitartása megtörhető-e egyáltalán). Igen ám, de akkor hogyan?
Remélem senki nem várt tőlem válaszokat a poszt olvasása közben, mert azok sajnos nincsenek, még mi is keressük őket :) Arra jutottunk, hogy megpróbáljuk kicsit finomítani az éjszakai altatást, pl. megpróbálom nagyobb fényben altatni (mert jelenleg amint lekapcsolom a nagy lámpát és félhomályba kerül a szoba, azonnal kitör a pánik), nyitva hagyom a szobája ajtaját egy kicsit, vagy esetleg a mi hálónkban altatom, hogy ne érezze olyan drasztikusnak az elválást. Szerintem (de fogalmam sincs mi a jó megoldás) valahogy azt kéne elérni, hogy az elalvást természetesebbnek élje meg, ezért gondoltuk, hogy hátha ezek a megoldások segítenek. És imádkozunk. Meg bízunk, hogy lesz ez még jobb is :)

Aztán ha valami fejlemény van, majd beszámolok!

Addig is, nézzétek ezt a képet! Most került elő Sándor telefonjáról... pár órás volt ekkor! A mi kis csodánk...

Gondolatok a házassági évfordulónk küszöbén

Bizony, hamarosan 3 éves házasok leszünk! Elképesztően gyorsan eltelt ez a 3 év, pedig olyan sok minden történt velünk... persze azt hiszem vitán felül Rebeka születése volt a legnagyobb hatással közös életünkre.

Bevallom, az utóbbi időszakban gyakran feszültebb, ingerültebb voltam itthon mire Sándor hazaért. Általában a fáradtságra fogtam, de ahogy a napokban gondolkodtam a dologról, arra jutottam, hogy talán kicsit elbillent az egyensúly a feleség és az anya szerepeim között.
Éreztem ezt közvetlen Rebus születése után is és beszélgettünk is erről Sándorral, de akkor arra jutottunk, hogy ez annyira új helyzet mindkettőnknek, hogy valahol természetes, hogy kezdetben nagyon az anyai-apai szerepeink dominálnak. És valóban, ezt akkor békével elfogadtuk és igyekeztünk mindketten minél gyorsabban megismerni és elfogadni az új feladatokat, életrimust, érzéseket. Nagyon különleges élmény volt ez mindkettőnk számára! És ahogy telt-múlt az idő, hálával és boldogan fedeztük fel, hogy mostanra már egészen belejöttünk a mindennapokba és többé-kevésbé kialakult egy mindenki számára megfelelő rutinunk.

És ez tényleg nagyon jó dolog, de valahogy mégsem stimmelt minden... én is éreztem magamban, hogy valahogy túl ingerlékeny vagyok mostanában. Aztán ma leültem Bibliát olvasni és ezek az igék kerültek elém (sajnos Isten elég gyakran kénytelen őket elém hozni...):

"...mint a szüntelen csepegő háztető, olyan a zsémbes asszony." (Példabeszédek 19:13)

"Jobb a puszta földjén lakni, mint zsémbes és bosszús asszonnyal." (Példabeszédek 21:19)

"Jobb a tető sarkán lakni, mint zsémbes asszonnyal együtt a házban." (Példabeszédek 21:9)

Emlékszem, amikor először olvastam ezeket az igéket, egészen ledöbbentem, mennyi van belőlük (és ez még nem is a teljes lista!). És akkor arra gondoltam, hogy Isten valamiért bizonyára fontosnak tartotta, hogy ez a téma hangsúlyt kapjon a Bibliában a nőkkel kapcsolatban, nyilván valamit üzenni akar általuk... ööö, igen, azóta megtapasztaltam, hogy egészen pontosan azt akarta üzenni, ami oda van írva :) Azt, hogy ne zúgolódjunk, ne ingereljük a férjünket felesleges apróságokkal, mert egyáltalán nem élvezetes így velünk élni, pont. És én sem értem pontosan miért (talán mert nálunk jobban dominálnak az érzelmek?) de akárkivel beszélek, aki kapcsolatban él, előbb-utóbb mindig kiderül, hogy ez nekünk, nőknek a gyengénk... valahogy leküzdhetetlen vágyat érzünk, hogy odaszóljunk ezt-azt. Csak egészen apró dolgokat... találó hasonlat a szüntelenül csepegő háztető, mindig csak egy újabb cseppet.
Persze, megértem hogy így nem lehet olyan élvezetes az itthonlét Sándor számára, de nyilván a saját oldalamat is meg tudom védeni: hiszen ha nem szólok, akkor BIZTOS hogy soha nem fog megváltozni, így hát nincs mit tenni, szólnom kell, még pedig szüntelenül.
Egyszer aztán olvastam egy könyvet, amit egy idős nő írt és ez a gondolat állt benne: a legtöbb nő a férje 80%-át szereti, mégis azzal tölti ideje nagy részét, hogy a maradék 20%-ot megváltoztassa benne. Mi lenne, ha egyszerűen csak elfogadná azt a 20%-ot és a felesleges frusztrációk helyett végre igazán élvezné a maradék 80-at?

Nos ez már akkor is egy különleges gondolatnak tűnt. Mert rá kellett jönnöm, hogy tényleg, abból a 20%-ból olyan sok minden nem is igazán fontos. Lehet, hogy néha zavaró, de valójában nem fontos. Arról már nem is beszélve, hogy ami azt illeti, nem igazán sikerült befolyásolnom a 20%-ból kb. semmit a folyamatos kritizálásommal.

Idővel aztán Isten tovább formálta a gondolkodásom. Megmutatta, hogy segítőtársnak lettem teremtve:
"Nem jó az embernek egyedül lenni,  alkotok hozzáillő segítőtársat." (1Mózes 2:18)
És azt is, hogy ő áldásnak szánja a feleséget:
"A derék asszony urának koronája, de mint a csontszú, olyan a szégyentelen." (Péld. 12:4)
"Aki jó feleséget talált, kincset talált és elnyerte az Úr jóakaratát." (Péld. 18:22)

És ahogy visszanézek, látom, hogy bármi, amiben változott Sándor az évek alatt az nem az én erőlködésemnek volt köszönhető, hanem Isten munkájának az életünkben. Annak, hogy formált engem, hogy bízzak és szeressem Sándort, mert csak így tud ő is felszabadulni és megnyugodni, itthon töltődni és engedni Istennek, hogy formálja őt is. Talán logikátlannak tűnik, de nekünk működött.

És tudom, hogy működni fog ezután is. Jó volt ezekre újra visszaemlékezni és így készülni a 4. évünkre... már alig várom! :)

"Minden esküvel odaszentelt dolog igen szent tulajdona az Úrnak"
(3 Mózes 27:28)

Családi menü!

Történelmi pillanatokat élünk: Rebus elkezdett a mi ételeinkből enni, juppi!!! :)
Hihetetlen, nemrég még csak anyatejet evett és 2,5 kiló volt! Most pedig már a saját vacsinkból szedek neki, ő pedig lelkesen nyamnyogja :) Rohan az idő, ha esetleg nem tudtátok volna...

Szóval ez úgy volt, hogy Rebus az utóbbi időben egyre többet evett napközben, éjszakánként meg egyre sűrűbben ébredt. A hét elején már ott tartottunk, hogy 2 óránként szopizott éjjel. Igazából rájöhettem volna, hogy éhes szegény, csak közben intenzíven benne vagyunk a szeparációs szorongás időszakában is és mondták, hogy ilyenkor gyakran újra sűrűbben kelnek a babák. Mondtam is kedden Sándornak, hogy na jó, fáradt vagyok, azt hiszem bent alszom Rebus mellett, hátha így majd ritkábban kel és tudunk kicsit többet pihenni.
Aztán rájöttem, hogy elfogyott a babakaja (amiket én főztem neki) és így nem tudok mit adni vacsorára, úgyhogy elszaladtam a DM-be és lekaptam valamit a polcról. Csak itthon láttam meg, hogy ez bizony nem is hasonlít az én kis pépjeimre, jóval sűrűbb, töményebb, szóval egy emberes adag. De nem volt mit tenni, hát odaadtam neki, ő pedig jóízűen megette.
Utána fürdés és fektetés fél 9-kor. Készültem, hogy kb. 11-kor fel fog sírni, de semmi... éjfélkor nem vártam tovább, lefeküdtem aludni azzal a biztos tudattal, hogy mindjárt úgyis kelnem kell. 2kor felébredtem, semmi. 3kor, semmi... na most meg azért nem tudtam aludni, hogy mi van már, biztos valami baja van szegénynek :D (Hát igen, ha nem alszik, az a baj, ha alszik, az a baj... :)
4kor aztán ébredt, gyorsan szopizott egyet és aludt tovább fél 8ig!
A történet tanulsága: eddig éheztettem a gyerekem, ó jaj... na jó, nem hagyta magát :)

Így tehát rájöttünk, hogy a lányunk rohamosan nő és nem holmi zöldséges pépecskéket kíván enni. Egyébként általában ebben a korban ajánlják, hogy el lehet kezdeni szép lassan összehangolni a családi étkezést, úgyhogy én is megalkottam a heti menünket:

Tegnap: Paradicsomos hal kölessel
Ma: Milánói (Rebusnak durum tésztával)
Holnap után: Brokkolis csirke
Vasárnap: Tyúkhús leves

Számomra is meglepő volt, hogy ez mind olyan étel, amit már ő is bátran ehet! Persze itt-ott még variálni kell, pl. van amit külön ízesítek neki, meg még turmixolva kapja vagy villával összetörve, de a lényeg, hogy már nem kell 2félét főznöm.
Hamarosan beköszönt a közös étkezések ideje, amikor már egy asztalnál ül az egész család... el sem hiszem! :)

Addig is így üldögél mellettünk vacsora alatt:

Répát rágcsál :)

Üzenet

Ma csak ennyi, nézzétek meg :)