Rebussal az élet :)

Ugyan már elmúltunk 7 hetesek, de csak most jutottam el odáig, hogy írjak.





Alvás a nagy ágyban 4 naposan :)

Az elmúlt időszak nagyon-nagyon intenzív volt, de boldogan jelentem, hogy azt hiszem most már tényleg belejöttünk a babás létbe! :)

Az első pár hetet még Csömörön töltöttük, bár az első hétből nem sok mindenre emlékszem, mert vagy aludtam vagy szoptattam (illetve néha félálomban ettem is :).
Rebus szintén szinte állandóan aludt (amikor épp nem evett). Még a hangját sem nagyon hallottuk, gondoltuk, hiába, ilyen tökéletes babánk lett, sírni sem tud ;) Aztán kiderült, hogy a legtöbb újszülött élete első hetében kifejezetten csöndeske, de ez csak megtévesztés, utána azért magukhoz térnek! :)
Hát bizony engem eléggé megviselt, amikor először sírt egyhuzamban 2-3 órát. El sem tudtam képzelni, hogy mi baja lehet és olyan keservesen üvöltött... :( Fel kellett dolgoznom! Hál' Istennek azért nem sok ilyen eset volt és ezeket leszámítva nyugodtan teltek a napok, de azért még így is nagyon kimerült és néha kicsit elkeseredett voltam... főleg a gyengeség miatt, ráadásul sokat szédültem és megállás nélkül fogytam a szülés utáni első napokban, így fizikailag is nehéz napok voltak. De ennek már vége! :)

Utána, amikor Rebus olyan 3 hetes volt, átköltöztünk a pesti lakásba. Anya és Sándor rengeteget pakoltak, igyekeztünk elrendezkedni. Az első hét elég tábori hangulatban telt, mert még nem volt konyhánk :) De túl lettünk ezen is, mostanra pedig már szinte teljesen sikerült otthonossá varázsolni a lakást, sőt végre a konyha is elkészült! :)

Az elmúlt hetekben nagyon sokat jelentett nekem, hogy annyian meglátogattak, szinte minden nap volt nálunk valaki, így tényleg nem voltam segítség nélkül és nem éreztem egyedül sem magam.



Rebekával pedig egyre jobban sikerül egymásra hangolódnunk, már az esetek nagy százalékában meg tudom mondani, hogy éppen miért sír, juppi :) És vééégre elkezdett ránk mosolyogni! Sajnos még nem sikerült lencsevégre kapni, mert egyelőre hirtelen villámmosolyokkal kell beérnünk, de mondanom sem kell, olvadozunk Sándorral! Tényleg... minden reggel, amikor felébredünk és nézegetem Rebust, újra és újra azt érzem, hogy sosem fogok tudni betelni vele :) Annyira gyönyörű, hogy néha még most sem hiszem el, hogy ő tényleg a mi kislányunk! Egy csoda :)

Hál' Istennek a 6 hetes kontrollon is mindent rendben találtak és szépen felépültem a szülés után. Most már egyre több mindent tudok elvégezni egy nap és ez nagyon jó érzés! Így kialakult egy mindennapi rutinunk: napközben igyekszem mindent elintézni, utána pedig este együtt a család :) Ugyan Sándornak most elég sok a plusz feladat a doktori miatt, de azért minden este töltünk el időt hármasban-kettesben.

Szóval összefoglalva: jól vagyunk :) Sőt, napról napra egyre jobban! Minden nap tanulunk valamit a picurról :) Tényleg annyira lenyűgöző, egy tünemény!


Egyelőre búcsúzunk, nagyon köszönjük mindenkinek, aki gondolt ránk/imádkozott értünk, sokat jelent!



Üdv Néktek! :)
 

A születés csodája ;)

Sziasztok,

mivel mindenki nagyon-nagyon kíváncsi, hogy milyen is volt a szülés, időtakarékosság szempontjából úgy döntöttem, leírom ide. Úgyis szerettem volna leírni, hogy bármikor újra olvashassam! :)

Előre leszögezném, hogy habár állítólag elég nehéz szülés volt, én nagyon pozitívan éltem meg az egészet! Komolyan, annyira, hogy akárhányszor eszembe jut, mindig mosolyognom kell és mindig jó kedvem lesz tőle (most is épp vigyorgok :D). Persze mondják, hogy ezt az oxytocin hormon okozza (megszépíti az emlékeket), hát én nem tudom, de a lényeg, hogy szuper volt, legalábbis bennem ma ez él.

Kezdődik valami...

Október 20-án volt egy esküvő, amire még hivatalosak voltunk. Nagyon szerettem volna elmenni rá! Azon a héten egyébként már éreztem, hogy közeledik a mi időnk, mert rengeteget aludtam és egyre többet fájt a lábam, nagyon könnyen megdagadt (előtte ezek egyáltalán nem voltak jellemzőek).
20-án délelőtt egész nap jöttem-mentem a városban és iszonyatosan elfáradtam, a lábaim is teljesen bedagadtak (korábban annyira még sosem!). Hál' Istennek, az esküvő egyházi része itt volt Csömörön, úgyhogy fájdalmak között, de elsétáltunk a templomba Sándorral. A szertartás alatt nagyon meghatódtam és azt mondtam Rebusnak, hogy köszönöm, csak ezt szerettem volna még látni, most már jöhet, készen állok. Meghallotta a drága :)

Másnap hajnalban jöttek először a fájások, olyan 20-25 perces időközökkel. Fájtak, de nem voltak vészesek, 2 fájás között tudtam aludni is. Nagyon izgalomba jöttem tőlük :) Reggelre aztán elmúltak, de gondoltam felkészülök rendesen a nagy napra, úgyhogy hajat mostam, ettem, aludtam. Délután megint 20-25 percesek lettek, tartottak pár óráig, aztán ismét eltűntek. Ja és a testem nagyon készült, mert aznap volt az utolsó, hogy rendesen enni tudtam és képzeljétek, délután arra ébredtem fel, hogy csokitortát akarok enni. de nagyon! Az egész terhességem alatt egyetlen egy kívánósságom sem volt, csupán ez, 2 nappal szülés előtt - mint később kiderült, kellett is, mert még így is rendesen leesett a cukrom szülés alatt.
21-én éjjel aztán kezdődött az igazi móka :) 11 óra körül arra ébredtünk, hogy megint fájok, de ezek nem múltak el, sűrűsödni, rendszereződni kezdtek és hát fájtak :) Felhívtuk a szülésznőt, azt mondta, szerinte ezek csak jóslófájások (megjegyezném, állítólag ezek mindenkinek vannak csak van, aki meg sem érzi őket!), akkor induljunk a kórházba, ha már legalább egy órája 5 perceseim vannak. Vártunk és fájtunk. Aludni már nem tudtam, sétáltam a lakásban. Sándor minden fájásnál fogta a kezem. Hajnali 4 körül eljutottunk a 6-7 percesekig, már pakoltam össze a cuccaim, amikor aztán elmúltak! Nagyon meglepődtünk, de úgy döntöttünk, akkor alszunk, mást most úgy sem tehetünk. Sikerült pár órát aludni, de innentől gyakorlatilag már nem tudtam enni, mert nagyon hányingerem volt.
Anya ideges volt, hogy mi van, ha a babával van valami gond és ezért múltak el ilyen hirtelen a fájások, úgyhogy bementünk a kórházba, hogy csináljanak egy NST-t.
(Az NST egy gép, amit a hasadra tesznek és figyelni tudják a baba szívhangját meg a méhösszehúzódások erősségét).

A kórházban (Október 22)

Délután 2 körül értünk be. Rám tették a gépet és vártunk. Rebeka jól volt nagyon :) Aztán egyszer csak jött egy fájás, egy erős és hosszú (kiakadt a gép :D). Mikor ezt meglátták, úgy döntöttek, hogy az ügyeletes orvos is megvizsgál, mert lehet mégis lesz itt valami. Akkor kiderült, hogy az előző este mégsem volt teljesen hiábavaló, mert már 1 ujjnyira nyitva volt a méhszáj. Azt javasolta az orvos, hogy maradjunk ott 2 órát, fájogassak és meglátjuk, mi lesz. Eltelt a 2 óra és én szépen fájogattam :) De legnagyobb elkeseredésünkre mégsem tágultam, azaz továbbra is csak jóslófájások voltak. Felajánlották, hogy befekhetek egy kórterembe, hátha este beindul valami, de nem akartam kórházban vajúdni, így inkább hazamentünk. Továbbra is nagyon émelyegtem, enni nem nagyon tudtam, csak otthon voltunk, próbáltam pihenni.
Megnéztük az X-faktort :) És a végén elkezdtem újra fájni, de úgy döntöttem, többször nem ugrok be, igenis aludni fogok, mit nekem jóslók! :)

A kórházban a doki még adott egy tippet, hogy miből fogom tudni, hogy valódi fájásom van: a valódi fájások  a has tetején kezdődnek és onnan csapnak át alulra. Ez tetszett, mert nekem tényleg "csak" alul fájt addig, gondoltam ez majd segít. Igen ám, de Rebus átvert mindannyiunkat! Próbáltam én aludni, de képtelenség volt . Egyrészt azért, mert hát fájt. Másrészt, mert Rebeka életében először nem hagyott, végig rugdalózott, kapálózott bennem, egy pillanatra sem állt meg. Emlékszem, éjfélkor könyörögtem, hogy hagyja abba mert így ki fogok teljesen készülni. Arra is emlékszem, hogy végigfutott rajtam, hogy ha ez most tényleg vajúdás, akkor Rebus is nemzeti ünnepen születik majd, mint az apja ;) De akkor még mindig úgy gondoltam, hogy ez nem lehet az, hiszen épp ugyanúgy fájt, mint korábban.
Sándor egyébként szintén nem aludt egy percet sem. Már a légzésemből hallotta, hogy kezdődik egy újabb fájás és azonnal nyújtotta a kezét, hogy szorítsam. Olyan ügyes volt!
Aztán 1 óra körül Rebus elaludt és rájöttem, hogy 5 perceseim vannak már egy ideje. Közben sokat zuhanyoztam, próbáltam nem a fájdalomra figyelni. Aztán egyszer csak észrevettem, hogy mintha mozogna a hasam, felül. Mire rájöttem, hogy "aszem most tényleg vajúdom", 3 perceseim lettek.
Akkor gyorsan hívtuk a szülésznőt, akinek csak azt mertem mondani, hogy 5 percesek a fájások (a 3 percesek után már csak az 1-2 percesek vannak) és elindulunk. Azt mondta, ha beérünk, megvizsgálnak és ha tényleg szülünk, akkor ő 15 perc múlva ott lesz.

3 órakor értünk be (inkább vánszorogtunk, mert 2 fájás között már csak nagyon rövid időm volt menni :)), legnagyobb meglepetésemre a szülésznő már ott volt - azt mondta, hallotta a hangomon hogy baba lesz és inkább nem várt :)
A fogadott orvosom viszont sehol, mert hogy lebetegedett :( Elém állt az ügyeletes orvos, egy fiatal, pörgős nő és megkérdezte, hogy ő jó lesz-e. Mondtam, hogy tökéletes csak csináljuk! :)
Megvizsgált és kiderült, hogy szinte teljesen eltűnt a méhszáj. Annyira boldog voltam, azonnal felélénkültem. Sándornak vigyorogva mondtam, hogy itt végre hamarosan baba lesz. Szintén vigyorogva vonultunk be a szülőszobára, a nővérek ott mosolyogtak, hogy ejj de jó kedvem van. Végre teljesen megnyugodtam, olyan jó érzés volt tudni, hogy elkezdődött, tényleg elkezdődött :)


Az utolsó szakasz

Igazából olyan fél 4 körül kezdődtek a problémák. Kiderült, hogy nem csak én, de a méhem is elfáradt :( Elkezdtek ritkulni a fájásaim. Kinga (a szülésznő) és Sándor fogták a kezemet, segítettek ahogy tudtak. Kinga mondta, hogy muszáj lesz bekötnie egy oxytocin infúziót, mert így el fognak múlni a fájások. Nagyon nem akartam, de én is éreztem, hogy mintha lelassulna az egész. Féltettem Rebust is, mert ez az infúzió hirtelen lecsökkentheti az ő szívverését is (meg az enyémet is). De ebben az állapotban már nem nagyon tud beszélni az ember és ez végül jól is jött. Nagyon kellett, hogy Sándor bent legyen, mert innentől ő döntött a legtöbb kérdésben. Meggyőzőtt, hogy próbáljuk meg az infúziót és engedtem (hál' Istennek!). A minimum adaggal kezdtünk, mire Rebus megszületett, felmentünk a maximumig :D Hát igen, tényleg elfáradtam.
Viszont a fájásaimat visszahozta és ez jó volt. Eltűnt a méhszáj, Rebus elindult lefelé. Végig figyelték a szívhangját, és képzeljétek, végig olyan volt, mintha épp nem is szülnénk :) Kinga és az orvos nem is akarta elhinni, hogy hogyan lehet, hogy ennyire jól bírja a picilány. Nagyon büszke voltam rá :)

Érdekes, még a terhesség alatt sokat gondolkodtam rajta, hogy kérek-e majd fájdalomcsillapítót vagy sem. Mindenki azt mondta, hogy mivel nagyon alacsony a fájdalomküszöböm, ezért tuti nem bírom majd ki a szülést. (Volt aki azt mondta, azért nem, mert félek a szuritól, akkor hogyan tudnám ezt elviselni - na erre majd még visszatérek!)
Na szóval próbáltam felkészülni ahogy tudtam, megtanultam a légzőgyakorlatokat (amik tényleg rengeteget segítenek!) és elolvastam egy részletes szülésfelkészítős könyvet. Abban azt írták, hogy régen a bábák onnan tudták, hogy a kitolás következik, hogy van egy pont, ahol a nők azt mondják, hogy ennyi, nem bírják tovább. Amikor én ezt olvastam, az volt bennem, hogy pff! én tuti hamarabb bedobom majd a törülközőt :)

A fájdalomcsillapítás kérdése aztán esetemben hamar megoldódott - mire eltűnik a méhszáj, már nem adnak (azaz mire én a kórházba értem, már nem kaphattam, de addigra már nem is éreztem szükségesnek).
És amikor ott voltam és vártuk, hogy végre a kitolási szakba lépjünk (nagyon lassan, 3 óra alatt értünk el idáig!) egyszer csak volt egy pont, amikor azt mondtam, hogy nem bírom tovább :D És tádám! Tényleg ekkor léptem át a kitolási szakaszba, vicces volt.

Nekem korábban mindenki azt mondta, hogy ha már itt vagy, az nagyon szuper, ez már semmi. Igen ám, de sajnos a fájásaim nem voltak elég erősek én pedig ki voltam merülve. Arra számítottam, hogy ezen hamar túlleszünk.. hát nem így lett. Ekkora már bent volt az orvos is, csak velem foglalkozott. Elkezdtem kicsit feladni.. minden nyomás után mondtam, hogy nem megy, nem tudom megcsinálni. Nagy mázlim volt, mert egy elég kemény orvoshoz kerültem. Minden nyomás után leszidott, hogy ne nyavalyogjak, attól nem lesz jobb, igenis meg fogom csinálni. Érdekes, korábban azt hittem nálam ez nem használ, de használt!
Sándor szorította a kezem és minden nyomásnál bátorított, hogy még egy kicsit, még egy kicsit.
Eltelt 30 perc. Az orvos ekkor kezdett kicsit aggódni, hogy baj lesz. Én is aggódtam (bár már nem voltam igazán magamnál, de tudtam, hogy Rebus hosszú ideje a szülőcsatornában van és ez nagyon veszélyes is lehet). Az orvos azt mondta, hogy még kapok 10 percet, hogy megszülessen és hogy muszáj lesz rásegítenie. Azt mondta, ő is nyomni fogja a hasamat. Nem tudtam beszélni, de eltoltam a kezét - nagyon nem tetszett az ötlet, hogy miközben kínlódok még valaki a hasamat is gyömöszölje! Azt mondta, ha nem születik meg 10 perc múlva, akkor jön a vákum - na ez volt a varázsszó, azt még kevésbé akartam :) Sándor is bíztatott, hogy engedjem ezt a hasnyomogatás dolgot és az orvos is mondogatta, hogy ne féljek, ő csak 57 kg, nem tud kárt tenni bennem, úgyhogy belementem. És ez most lehet, hogy nagyon furán fog hangzani, de jól esett, amit csinált (már amennyire valami jól tud esni szülés közben :)). Egyszerűen éreztem, hogy mindkettőnk ereje benne van az összes nyomásban és szépen jön ki Rebó baba.
Gyorsan volt egy gátmetszés (ami tényleg nem fáj!) és akkor már tudtam, hogy a következőre kint lesz, ez nagy megkönnyebbülés volt. Vártuk a fájást, végtelenül lassan jött, legalábbis nekem úgy tűnt. Aztán nyomtunk, mind a ketten a doktornővel :) És egyszer csak kint volt. Hát nem kicsúszott, mint ahogy mondják, Rebus egyenesen kirepült belőlem, Sándor szerint, mint egy kis rakéta! :D
Én ugye nem láttam, hogy mi a helyzet, meg nem is voltam teljesen magamnál, de emlékszem, ránéztem Sándorra, ahogy döbbenten nézi a picit. Hallottam, ahogy sír. És egyszer csak éreztem, hogy rajtam van, kapálózik a kis meleg teste én pedig csak szorítottam, csak arra tudtam gondolni, hogy nehogy leessen, ne fázzon ez a drága kis testecske rajtam. Szinte még most is érzem, annyira különleges élmény :) Sándor eufóriában mondogatta, hogy megcsináltuk, megszületett, itt van a kislányunk... Boldogok voltunk nagyon.

Aztán őt elvitték megfürdetni, megvizsgálni, megmérni. Engem közben rendbe tettek, kiderült, hogy kicsit szakadtam is (egyáltalán nem éreztem) és a doktornő rendes volt, mert dupla érzéstelenítőt adott így a varrás se nagyon viselt meg. Elég hosszan varrtak, de ez az idő pont elég volt arra, hogy kicsit magamhoz térjek, a végén már ott humorizáltam az orvossal, mondták is, hogy örülnek, hogy ilyen jól vagyok.

A szülés után még beszéltünk Kingával, mondta, hogy elképesztő mázlink volt ezzel az orvossal. Nem merte mutatni, de nagyon aggódott, amikor észrevette, hogy kezdenek elmúlni a fájásaim, mert ilyenkor 10ből 9 orvos császárra viszi a kismamákat, hiszen az jóval gyorsabb, egyszerűbb stb. Szerinte a fogadott orvosom biztos nem vacakolt volna velem ennyit. Hálás voltam, hogy Isten így is gondoskodott rólunk.

Utána visszakaptam Rebust, addigra már anya is bent volt meg Sándor is velem és életemben először megszoptattam - az nagyon vicces érzés volt :D Boldogan szuszogott rajtam mind a 2680 gr-jával a kis drága.

Én még órákig nem tudtam felülni, mert nagyon sok vért vesztettem és leesett a cukrom is. Persze aludni se ment, ilyenkor nem lehet, csak az a kis drága járt a fejemben, meg az, hogy mennyire hálás vagyok Istennek, hogy Sándort adta mellém, hogy végigcsinálta velem ezt az egészet. Mondta is a Kinga, hogy ő ilyet még nem sokat látott, ennyire szuper kispapát. Sándor olyan volt, mintha a 100. szülését vezette volna le, elképesztően odatette magát (pedig korábban még abban sem voltunk biztosak, hogy bent lesz-e velem). Egész nap sírtam a boldogságtól :)

Ja és visszatérve a szuri-félelmemre meg a szülésre:  kb. 1 órával szülés után Kinga jött, hogy vért vegyen tőlem. Izgatottan mondogatni kezdtem, hogy hú, hát lehet, hogy most nem fog menni, ki vagyok száradva stb.  Erre nevetve rám néz: "Regi, ezt most komolyan mondod, te félsz?? Majd' 48 órát vajúdtál, túl vagy egy iszonyat nehéz szülésen és egy szuritól még mindig féééélsz?" :D Haha, hát igen! A kettő tökre nem ugyanolyan, jó?! :D

Hát ennyi. Olyan szép volt, hogy azt el sem tudom mondani. Nagyon szeretem újra meg újra megélni az egészet.

Itt van néhány kép is:

A nagy találkozás...

Már megfürdetve, bepólyálva visszakaptam :)

30 hetesen!

Bizony, már 30 hetesek lettünk, elkezdődött az utolsó visszaszámlálás :) 8-10 hét és megszületik a kislányunk!!! Annyira hihetetlen!

Az elmúlt 6 hétben sok-sok minden történt. Megvolt a diplomaosztóm, így most már hivatalosan is gyógypedagógus vagyok :)


Voltunk orvosnál, ahol mindent rendben találtak, most pénteken megyünk majd újra.
Végül úgy döntöttünk, hogy választunk saját szülésznőt is, az orvosom ajánlott valakit és mivel úgyis vérvételre kellett mennem, így már találkoztunk is. Nagyon jót beszélgettünk, nagyon-nagyon kedves nő és minden kérdésemre válaszolt. Imádkoztunk ezzel kapcsolatban Sándorral és végül ő volt az, aki azt mondta, hogy szeretné, ha lenne külön szülésznőm is (én igazából nem nagyon akartam, kicsit feleslegesnek éreztem), de mindenképpen nagyon örülök, hogy egy ilyen szuper szülésznőt kaptam, ez tényleg biztos nagy segítség lesz majd a szülésnél.



Megünnepeltük a második házassági évfordulónkat is! A Kopaszi-gátra mentünk ki egyet vacsorázni, sétálni, beszélgetni, nagyon jól éreztük magunkat:

És végül tegnap értünk haza Sopronból, ott voltunk nyaralni. Sopron gyönyörű szép, nekem nagyon tetszett! Sokat sétáltunk a városban, kimentünk a Fertő-tóhoz is hajókázni és az utolsó nap Sándor barátaival is találkozhattunk, akik Sopronban laknak (egy fiatal házaspár 3 gyerkőccel). Szóval jó volt nagyon, itt van néhány kép:

24 hetesen

Sőt, igazából már majdnem 25!
A legutóbbi bejegyzés óta túléltünk a babyvel egy sikeres záróvizsgát és egy brutális kánikulát is! :) De most nagyon örülünk a jó időnek (kellemes 26-28 fok, ez kell egy kismamának), Rebeka is nagyon élvezi, sokkal mozgékonyabb az utóbbi napokban.
Voltunk egy ultrahangon is (igaz már úgy 3 hete), ott mindent rendben találtak mi meg gyönyörködtünk a kicsiben :) Nagyon édes volt, felhúzta a kis lábait egészen az arcáig, utána meg végig lubickolt a vizsgálat alatt.

Én egyébként jól vagyok, hál' Istennek továbbra is egész mozgékonyan, főleg most ebben a hűvösebb időben, sokat járok sétálni, biciklizni, nagyon jól esik.
Hétfőn újabb vizsgálatok várnak rám, aztán legközelebb majd 1,5 hét múlva megyünk ultrahangra (azért azt már várom, régen láttuk a picurt).

Íme egy kép a 24 hetes pocakról:

És a múltkori 3D-s képekből is rakok fel néhányat :)

Nem nagyon élvezte a vizsgálatot, végig elfordult és szorosan a fejére tapasztotta a kezeit :)

Egyszer azért megmutatta kicsit az arcát is :)

Itt pedig a gerince látszik - Sándor szerint elég morbid kép (azt mondja, olyan mint egy UFO :), de szerintem elképesztő, hogy ilyen fantasztikus látszódik a kis teste!

Hát szóval így állunk most, várjuk a folytatást!!

Mindjárt félidő!

Bizony, ma voltam ultrahangos vizsgálaton és 19 hét 4 naposak vagyunk!!! :)
Ez volt a második genetikai ultrahang és megnéztük a babót 2D-ben és 3D-ben is, mindene rendben van!! Teljes mértékben, nagyon alaposan végignézhettük az összes kis szervecskéjét.

A fejátmérője már 48mm, a súlya pedig már 305 gr!
És most már egészen biztos, hogy kislány :)
Megkaptuk a teljes vizsgálatot DVD-n is, már meg is néztük párszor itthon, olyan különleges élmény bekukkantani hozzá.

Ma voltam a védőnőnél is, megdicsért, hogy milyen szépen alakulunk (bár én kicsit féltem, mert már 4 kg-t felszedtem, de azt mondta ez teljesen rendben van). Az utóbbi pár hétben kezdtem el gyarapodni, meg is ijedtem, hogy ilyen hirtelen hízni kezdtem, de kiderült, hogy időközben a baba is turbó fokozatra kapcsolt és hirtelen elég nagyot nőtt, úgyhogy ezt érzékeltem én is. Eddig mindig a koránál egy kicsit kisebbnek tűnt, de most behozta, sőt már nagyobb, mint egy átlagos 19-20 hetes. És hát a babával együtt én is fokozott gömbölyödésbe kezdtem :)

Pocak 19+4

Közben megjártam egy kórházat is, a magnézium+kalcium hiány miatt erősebb izomhúzódásaim voltak, így egyik este be kellett mennünk (még kb. 3 hete). Azóta minden rendben van, bár az utóbbi időben már egyre fokozottabban érzem, hogy a teljes testemet igénybe veszi a baba - például jóval lassabban mozgok, mint korábban :)

Egyébként jól vagyok/vagyunk. Még 1 hét van az államvizsgámig, utána remélhetőleg egy kicsit pihenni is tudok majd, meg persze aktívan elkezdeni a babavárást, bevásárlást :)

Kismamadolgok

Holnap kezdem a 15. hetet, izgi :) A héten orvoshoz is megyek, igaz, nem tudom, most ultrahangot is csinál-e. De azért is lesz fontos ez az alkalom, mert orvost váltottam és most fogok találkozni először annak az orvospárosnak az egyik tagjával, akinél szülni szándékozom (mármint szülni az egyiküknél fogok, aki most épp szabadságon van, de ők együtt dolgoznak, így némiképp mindkettőjükkel lesz kapcsolatom). Sok jót olvastam róluk, így remélem, hogy minden rendben lesz.

Közben egyre jobban megszokom ezt a másállapotot :) Mondtam is a héten Sándornak, hogy ha majd megszületik a pici és visszaáll a testem a normálba, az szinte fura lesz és újra meg kell szoknom majd azt, amiben azelőtt 24 évig éltem. Amúgy tényleg kifejező szó a másállapot a magyarban, ezt sok orvos is mondja és én is így érzem. Mármint, maximálisan egyetértek azzal, hogy ez egyben egy teljesen természetes állapot is, ugyanakkor tényleg szinte minden porcikád megváltozik és minden nap azt tapasztalod, hogy valahogy minden máshogy van, mint korábban. Szóval gondoltam összeszedem minazokat, amiket már tapasztalok, ez nekem is jó emlékeztető lesz később újra olvasni.

Lássuk a listát:

• A hasam belülről és kívülről is totálisan átrendeződik - én nem tudom, hogy ezt mindenki olyan mértékben érzékeli-e, mint én, de bennem állandóan, kutyog, feszül, húzodik, elernyed, bugyog valami. És a picurt még nem is érzem :)
• A bőröm és a hajam más lett - nekem pl. szárazabb, mint korábban, de azt olvastam, hogy ez mindenkinél változó. A hajam pici babahajat növeszt - igen, mindenki erre azt szokta kérdezni, hogy hát terhesség alatt nem inkább kihullik? Nem, ilyenkor még állítólag dúsabb, mint alaphelyzetben, szülés után viszont azt mondják, hogy kihullik a terhesség alatt növesztett plusz haj.
• Sokkal gyakrabban vagyok éhes (szinte napra pontosan a 2. trimesztertől kezdve), ugyanakkor (egyelőre) nem kívánok semmi extrát, ráadásul sokkal hamarabb eltelítődöm, mint korábban. Szóval olyan 2 óránként éhes leszek, de van, hogy csak egy salátát eszem és azzal teljesen jól elvagyok a köv. 1,5-2 órára.
• Már be kellett szerezni egy kismama melltartót, egyrészt, mert sokat nőtt a mellem, másrészt, mert sokkal érzékenyebb, mint korábban. Viszont ez a spéci melltartó nagyon kényelmes, úgyh határozottan megérte az árát.
• Minden éjszakát megszakít a pisilés! Már egész jól tudok félálomban pisilni :)))
• Sokkal gyorsabban le tud esni a vércukrom, mint korábban - ami azért rossz, mert a suliban gyakran olyan gyorsan pörögnek az események, hogy elfelejtek enni, aztán egyszer csak érzem, hogy le kell ülnöm mert forog a világ. Szóval van, hogy gyorsabban leesik a vércukor, mint hogy éreznéd, hogy éhes vagy. Na, de erre már próbálok jobban odafigyelni!
• Zöldség és gyümölcsevő lettem :D De tényleg! Már a terhesség előtt is igyekeztem odafigyelni az egészséges táplálkozásra, de aztán a terhesség valahol rá is kényszerít, mert az emésztés is megváltozik és ha nem viszek be elegendő rostot, az problémás. Szóval rászoktam a sok-sok zöldségre, gyümölcsre, de ez tök jó.
• Érdekes, de a testem (legalábbis nálam így van) nagyon hamar jelez mindent, szinte kommunikál velem :) Amúgy ezt is sok helyen olvastam és tényleg így van: jelzi, ha le kell feküdnöm kicsit, ha megerőltetem magam, ha lassítanom kell, ugyanakkor azt is érzem, hogy mi az, ami még belefér (pl. testmozgásnál vagy mindennapi feladatokban).  Milyen különleges, hogy úgy vagyunk kitalálva, hogy a testünk is maximálisan védje, segítse a kicsi fejlődését?

Hát most ennyi jutott eszembe :)
Majd írok a csütörtöki dokis taliról is!

Pusszanat!

13. hét - viszlát első trimeszter!

Ma voltam genetikai ultrahangon és véééééééégre láttam a picit! Elmondhatatlanul édes volt!!!! :) Éppen alukált amikor benéztünk hozzá úgyhogy fel kellett kicsit ébresztenünk, hogy az orvos mindenét le tudja mérni. Kis drága volt, a kezével valószínűleg épp szopizott, mert a fején tartotta és úgy aludt :) Aztán kicsit felráztuk akkor meg rugdalózott, de hamar visszaszunnyadt. Szóval mondanom sem kell: én még órákig nézegettem volna, ha lehet :)

Minden értékünk rendben van neki és én nekem is. Továbbra is jól érzem magam, bár ez a fáradtság csak nem akar múlni. Azt reméltem, ha elérem a 2. trimesztert, akkor hirtelen szuper(terhes)nő leszek, de úgy tűnik mégsem :D

Szóval nagyon jó volt őt látni és tudni, hogy jól van. Nagyon-nagyon jó.
Legközelebb 3 hét múlva megyek, addig még a háziorvoshoz is el kell jutnom valahogy.

És itt a kép a babóról, némi magyarázattal :)

<><> </> <><> </> <><> </>

13 hetesen

Szóval a magyarázat: ezen a képen szembe néz velünk.

• Jobb oldalon látszik a feje (igen, kb. akkora mint a teste :) Az a nagy sötét folt a fején az agyacskája :) Két kisebb folt van alatta a széleken, azok a szemei és alul egy halvány pici folt - az a szája.
• Bal oldalon a teste van, amin látszik egy kis fekete folt, az a szíve. És az a két fehér kis gumó a testén a kezei. Van lába is (Sándor riadtan kérdezte, hogy hol vannak?? :), ezen a képen pont nem látszik meg felhúzta. De én a vizsgálat alatt határozottan láttam, még a kis lábfejét is :)

Holnap kezdem a 12. hetet!

Bizony, mindjárt itt az első trimeszter vége!! :)
És jelentem, gömbölyödöm ;) Persze még mindig inkább a puffadás, de aki ezt nem tudja az már határozottan pocakosnak lát! Vicces érzés :)

Ma voltam a védőnőnél is, először. Nagyon kedves volt, elhalmozott egy csomó anyaggal (kismama újság, 2 CD!, terhességi kisokos stb.). Megmérte a vérnyomásom meg kifaggatott mindenről és átmentem a teszteken :)
Most még hátra van néhány vizsgálat, aztán április 24-én genetikai ultrahang, végre megláthatom a picurt!!

Egyébként továbbra is jól vagyok, kicsit talán fáradékonyabban, de amúgy semmi különös. És már Sándor is egészen kezd belerázódni a kispapaságba :)

Mellékelek két képet az esti pocakról, hogy Ti is láthassátok! :)

pocak (11+6)

Pocak közelről (11+6)

További minden szépet és jót!

Regi meg a baby :)

Bevezető

Mivel nem akarom mindig ugyanazt mindenkinek elmesélni a babavárásról (és ráadásul sokatokkal csak ritkán találkozom) úgy döntöttem, hogy blogban írom le az aktuális babafejleményeket :)
Szóval ez lenne a blog, ami megörökíti nektek (és persze nekünk is! :) az izgalmas pillanatokat.

Jelenlegi helyzet:

• Most kezdtem el a 11. hetemet, szóval lassan túl leszünk az első trimeszteren :)
• Eddig minden nagyon szuper, teljesen jól vagyok - vagyunk! :) A legnagyobb problémám a puffadás volt, evés után borzasztóan nagyra dagadtam, pedig még egy kilót sem híztam. De a napokban mintha ez enyhülni látszódna.
• Pont ma voltam terhesgondozáson, kaptam mindenféle beutalókat meg átirányítottak a védőnőhöz is - aki a telefonban amúgy nagyon rendesnek tűnt.
• Azt továbbra is elég intenzíven érzékelem, hogy a baba készítgeti a helyét, főleg esténként, olyankor fájdogál az alhasam, de azt mondta az orvos, ez normális. Legalább már ennyit tapasztalok a kis jövevényből :)

Legközelebb április 24-én megyek ultrahangra, ott vizsgálják majd meg részletesen a babót (nyakiredő vizsgálat meg egyebek). Addig még hátra vannak a különböző szűrővizsgálatok, most azokon próbálom átverekedni magam :)

Majd még jelentkezem!