Végkimerülés és Mickey Egér karácsonya :)

Hát ez most egy elég vegyes bejegyzés lesz, de mit lehet tenni, ilyen az életünk :)

Szóval először is, épp végkimerülünk. Illetve, nagyon küzdünk, de az éjszakák igen elkeserítőek... sosem gondoltam volna, hogy visszasírom az újszülött napokat, pedig a jelenlegi helyzetünkből nézve az kifejezetten pihentetőnek tűnik!
Mert hát az a helyzet, hogy Rebeka fogzik, kitartóan, hosszan... 6 foga jön egyszerre! 2 (talán ma mintha úgy láttam volna, hogy 3 is) már áttört, vagy legalábbis áttörőben van, de nagyon megszenvedjük a folyamatot és azt hiszem még messze van a vége. Szegény Rebus nagyon nehezen viseli, nappal nyűgös, állandóan el kell valahogy terelni a figyelmét, éjszaka meg félóránként-óránként-kétóránként (mikor hogy...) kel. Van, hogy csak sír, simogatom, visszaalszik, van, hogy szopizik is, de átlagban egyszer hajnalban sétálni kel vele, méghozzá sokat. Még jó, hogy van mei tai, mert különben leszakadna a kezem.
A hétvégén már nagyon ki voltam készülve, el is sírtam magam Sándornak, hogy napközben nem tudok már egyenesen menni, baj van... tegnap éjjel így kipróbáltuk, hogy egy darabig ő kel Rebushoz, hátha vissza tudja altatni ő is. Hajnali 4kor vettem át tőle, addig derekasan állta a küzdelmet, még aludtak is néhány órát mindketten. Nekem viszont annyira pihentető volt ez a kis nyugodtabb alvás, hogy most egészen úgy érzem magam, mintha kicseréltek volna!

Szóval az egyik éjszaka Rebust letettük negyed 8kor aludni, aludt is szépen, viszont most folyik az orra és 10kor felébredt rá, hogy nem kap rendesen levegőt, felsírt. Magamhoz vettem, visszaaltattam, betettem a kiságyba, de 10 perc múlva újra felsírt... és ezt a kört még megismételtük 3x. A harmadik után már láttam, hogy baj van, túlságosan elhúzódott az visszaaltatás és teljesen megébredt. Na mármost, ha Rebus alszik közel 3 órát, az azt jelenti, hogy azzal kibírja ébren a következő 5-öt. És így is lett...

Ha esetleg nem ismernétek! :)

Amikor láttam, hogy megébredt és már esze ágában sincs visszaaludni, hát én teljesen kibuktam... mondtam Sándornak, hogy ennyi, 3kor fog elaludni, teljesen elkeseredtem, hogy megint semmit nem alszom majd éjjel, itt kell virrasztanom mellette 3ig, ki vagyok merülve, nem akarom ezt csinálni...  
Aztán Sándor rám nézett és megkérdezte: "Akarod, hogy megnézzük a Mickey Egér karácsonyát?" Ezen nevetnem kellett!
Tudnotok kell, hogy minden évben, ahogy közeledik a tél és a karácsony, valahogy rám tör a Mickey Egér karácsonya nézhetnék. És minden évben addig emlegetem a dolgot, amíg valahogy Sándort rá nem sikerül vennem, hogy nézze meg velem, bár ő annyira nem rajong érte :)
Szóval elnevettem magam, készítettünk egy nagy adag kakaót, összebújtunk a kanapén és megnéztük a Mickey Egér karácsonyát, Rebus pedig eljátszott mellettünk a földön (egészen meg is jött a karácsony hangulatom!). És utána tényleg fent volt hajnali 3ig, de valahogy kibírtuk.

Mondhatnám, hogy minden nehézséget ilyen idillien élünk meg, de hazugság lenne. Az elmúlt hetekben nagyon az erőnk végéig jutottunk mindketten és megmutatkozott, mennyire véges a saját türelmünk, szeretetünk egymás felé. Éreztem magamon, hogy elönt a keserűség, dühös vagyok Istenre, hogy miért nem hagy már egy kicsit aludni, miért kell nekünk ezt az egészet végigkínlódni. Igazából nem tudom, hogy miért, de nagyon különleges volt megtapasztalni, hogy ezek által a nehézségek által még erősebben, odaadóbban kellett támogatnunk egymást Sándorral és valahogy csak megerősített bennünket. Logikátlan, de így van.
Nekem nagyon sokat jelentett az, hogy annak ellenére, hogy másnap dolgoznia kellett menni, szó nélkül vállalta, hogy éjszakázik velem akár több alkalommal is.
Hálás vagyok Érte! Jóban-rosszban...