Rebeka elválasztása

Rebust egész pontosan 1,5 évig + 1 hétig szoptattam, lezárult hát ez a korszak is. Nekem egy nagyon meghatározó és különleges élmény volt az elválasztása, ezért meg akartam örökíteni ezt is.

Amikor Rebus megszületett, úgy voltam vele, hogy szeretném sokáig, legalább egyéves koráig szoptatni, ha lehetséges. Szoptatás szempontjából egyébként tényleg nagyon szerencsésnek mondatom magunkat, mert az első perctől kezdve nagyon könnyen ment a dolog mindkettőnknek és én végig nagyon élveztem az egészet!
És végül így is lett, kb. féléves koráig csak anyatejet kapott, utána fokozatosan csökkent a szoptatások száma, végül egyéves korára már csak este lefekvés előtt szoptattam, illetve akkoriban még éjszaka nagyon sűrűn kelt (óránként...), úgyhogy ezen kívül éjszaka is. Ahogy egyéves lett számomra valahogy természetes és kényelmes is volt, hogy tovább szoptassam, láttam rajta, hogy ő is igényli még, úgyhogy igazán eszembe sem jutott, hogy elválasszam.

Aztán először olyan 15 hónapos kora körül éreztem azt, hogy lassan itt lesz az ideje, szóval gondoltam teszek egy próbát, de Rebus nagyon nehezen viselte a dolgot, elképesztően ellenkezett, nagyon sírt, nem is lehetett megnyugtatni, úgyhogy hagytam, mert továbbra sem éreztem azt, hogy mindenképpen most akarom elválasztani.
Kb. 1,5 hónappal később újra próbálkoztam, továbbra is igen kevés sikerrel, szóval újra hagytam a dolgot, majd később...

Aztán amikorra másfél éves lett, felmerült, hogy gyógyszert kellene szednem és azt szoptatás alatt nem akartam. Illetve egyre több apró jelből úgy vettem észre hogy, megérett ő is az elválasztásra, pl.:

• Az elaltatásához addigra kialakult már egy stabil rutinunk, aminek ugyan része volt a szoptatás, de ugyanolyan fontos volt számára a többi momentum is. Nálunk ez úgy nézett ki, hogy fürdetés, vacsora, esti mese, imádkozás, búcsú apától és szoptatás.
• Egyre többször nem a szoptatás alatt aludt el, hanem csak utána, a hátát simogatva, suttogva-énekelve.
• Éjszaka ha ébredt, sokszor már csak 1-1 kortyot szopizott és aludt is tovább.
• Éppen nem fogzott, nem volt beteg és a szeparációs szorongás is alábbhagyott.

Szóval egyik reggel felébredtünk és úgy döntöttem eljött a mi időnk. Reggeli után leültettem velem szemben és szépen, nyugodtan elmondtam neki, hogy ezentúl úgy fogunk tentézni, hogy nem lesz több pipi/cici (így hívta a szoptatásokat :). Kérdeztem, hogy ez így jó lesz-e, mondta, hogy jó.

Aztán napközben is sűrűn elismételtem ezt neki, hogy tényleg fokozatosan tudatosuljon benne.

Eljött a délutáni alvás ideje (ahol egyébként nem szokott szopizni, így ez csak afféle bevezető kör volt), ott elismételtem neki újra ezeket. Kicsit sírdogált, de aztán belenyugodott és elaludt.

Az igazi megmérettetés este jött, addigra ugyan már rengetegszer átbeszéltük a dolgot, de meseolvasás közben igen csak össze volt szorulva a szívem, hogy mindjárt jön a rettenetes sírás és én azt hogy fogom bírni... Szóval vége lett a mesének, imádkoztunk, pápáztunk apának aztán bemászott a helyére, ahol szoptatni szoktam. Ajjaj... odafeküdtem mellé és képzeljétek nem történt semmi! :) Halkan suttugva mondta, hogy épp melyik dalt énekeljem és szépen elaludt. Mindenféle sírás vagy a szopi akár említése nélkül... Hát nem akartam elhinni! :) 

Az első két éjszaka utána még nehéz volt, mert sűrűn ébredt és kicsit sírt is, de egyáltalán nem volt vészes, viszonylag hamar, 5-10 perc alatt megnyugodott. A 3. éjszaka már csak egyszer ébredt és azonnal vissza is aludt, a 4. éjszakától pedig elkezdte átaludni a teljes éjszakát. 

Hát én voltam a leginkább ledöbbenve, hogy ennyire gyorsan, egyszerűen és fájdalommentesen zajlott az egész! Azóta sem kérte egyszer sem, sőt, néha odaszalad hozzám és rám mutat, hogy "pipi", akkor mondom, hogy "hát Rebus az már elfogyott" és ő nagy kacagásba kezd, hogy milyen vicceset mondott, hiszen már nem szopizunk :)

A legjobban az alvása rohamos javulása lepett meg, igaz, most tényleg épp alábbhagyott nála a fogzás (kb. 1 hete, pont mikor elkezdtem az elválasztását), szóval még meglátjuk, mi lesz ha újraindul... egyébként mivel ott alszik mellettem (és mivel nekem még azt hiszem jó néhány éjszaka lesz visszaszokni a mélyalvásra, mert én ugyanúgy kb. óránként megébredek...) látom, hogy így is sokszor megébred, néha kicsit még morog is, de fészkelődik, helyezkedik és alszik is tovább. De nem sír fel, nem kér inni vagy enni... el sem hiszem, már komolyan nem is emlékszem rá, milyen átaludni egy teljes éjszakát! :)

Magamnak egyébként az egésszel kapcsolatban azt szűrtem le, hogy tényleg olyan oda-vissza folyamat ez, te figyeled a babát és ő figyel téged, aztán szép lassan összeérnek az igények. Egyébként én úgy láttam, hogy az is rengeteget könnyített a dolgon, hogy szépen felvezettem az egészet, újra meg újra átismételtük így tényleg tisztában volt vele, mit szeretnék és nem érte hirtelen megrázkódtatásként az egész. Kicsit furcsa is volt látni, hogy ennyire könnyen elengedte a dolgot, én azt sem vettem észre, hogy többet bújna hozzám vagy bármi. Tényleg egyáltalán  nem viselte meg az egész. 

 

Szóval vége van ennek is, nincs már több babám, nagylányom van... szerettem ezt az időszakot, annyi mindent tanultam közben, annyit változtam. De nagyon élvezem most ezt a totyogó korszakot is, olyan jó, hogy egyre több mindenbe be tudjuk vonni!

Szeretem!! :)

Rebeka 1,5 éves lett!

Rebus a múlt héten másfél éves lett...már másfél éve velünk van, egészen felfoghatatlan! :) Vagyis inkább az, hogy volt idő, amikor nem volt velünk. Annyira ott van már az életünk minden apró részletében, annyi közös emlék fűz már minket, hármunkat össze, hogy tényleg néha úgy érzem, mindig is része volt a mi kis életünknek.
Szóval álljon itt egy poszt Rebeka megörökítéséül (annyira szeretem már most is újraolvasni egy-egy régebbi bejegyzésemet, olyan sok mindent elfelejtettem már arról, amikor még "kicsi" volt... szeretem, hogy ezek az emlékek le vannak írva és így maradandóak).

Aktív térhódításban vagyunk! :)

16 hónapos volt, amikor elkezdett járni, igaz, kb. fél hónapig csak néhány lépést tett, annyira nem érdekelte a járkálás. Aztán egyik napról a másikra ráérzett a dologra és onnantól nem volt megállás, mostanra már szalad, nagyon édes és rettenetesen élvezi. Egész nap fel-alá járkál a lakásban, mondja a magáét és hozza-viszi a játékait. Ha kimegyünk az utcára, ott még sokszor látom rajta, hogy kicsit megrémisztik az autók, idegenek és gyakran kéri, hogy vegyem fel, de ha fogom a kezét, egész sokat sétál már velem. Az elmúlt 1 hónapban így már csak alig-alig használtuk a babakocsit, mert nem nagyon marad meg benne, ha hosszabb útra indulunk, akkor inkább a karikás kendőt vagy a meitait viszem, így ha elfárad, akkor magamra kötöm és megyünk tovább.

"Anya, gyejeeee!"

Ez az a mondat, amit egyre többet hallok tőle :) Nem hiszem el, hogy már ennyire mondja a magáét! Elképesztően sokat beszél, gyakorlatilag alig van csöndben. Mostanra már kb. olyan 100 szót mond és szerintem kétszer ennyi, amit megért, így alapszinten már nagyon jól lehet vele kommunikálni. A legtöbb igényét egyszavas mondatokkal ki tudja fejezni, meg tud kérni, hogy adjak neki enni/inni, menjünk sétálni+hintázni, olvassak neki mesét stb. És ez annyira jó! :) Nagyon élvezem, hogy tudok vele beszélgetni, sokat nevetünk együtt, azt hiszem örökölte a humoromat :D

Az elmúlt hetekben bár még csak ritkán, de elkezdett két szavas mondatokat is használni (pl. baba sír, baba tente stb.). Tényleg elképesztő ezt látni, hogy ez a kicsi ember több, mint 12 hónapig szinte csöndben hallgatta, mi folyik körülötte, aztán egyszer csak elkezdi visszamondani mindazt, amit magára szedett. Minden egyes nap átlagosan 2-3 szót tanul, úgyhogy nagyon kifizetődő ekkora gyerekeket tanítani, igazi sikerélmény, mert hihetetlenül gyorsan tanulnak! :)

"One, two, three..."

Már főzni is tud! :)

Az, hogy kiköltöztünk Svájcba talán a napi rutinunkra annyiban volt a legnagyobb hatással, hogy elkezdtünk angolozni Rebussal. Nem igazán volt ez tudatos döntés, inkább így hozta a helyzet. Amikor Rebus megszületett, Sándor nagyon szerette volna, ha angolul beszélek hozzá, de nekem ez valahogy idegen volt, nem éreztem jól magam a helyzetben, így hagytuk. Aztán amikor kiköltöztünk, igencsak limitált volt a játékok száma, amit magunkkal hozhattunk, így kb. 2-3 mesekönyvből kellett gazdálkodnunk, ami nagyon hamar kevésnek bizonyult. Így aztán úgy döntöttem, rendelek neki angol

könyveket és azokat angolul kezdtem el olvasni neki. Egyáltalán nem zavarta, sőt, mintha észre sem vette volna. Ugyanúgy elkezdtük tanulni a szavakat a képek alapján, mint azt tettük a magyar könyvekkel és legnagyobb meglepetésemre épp ugyanolyan gyorsasággal is ragadtak rá az angol szavak, mint a magyarok. Így mostanra már egyre bővülő angol szókincse van, sőt az elmúlt hetekben megtanult angolul 10ig számolni is (magyarul még nem megy, mert az angol számok sokkal rövidebbek és könnyebben ejthetőek). Igaz, a számok sorrendjét még néha keveri :)

Önállósodik

Ez szintén nagyon új, azóta igazán kifejező, hogy stabilan járni kezdett. A járástanulás előtt-alatt a fejlődéslélektan leírja a szeparációs szorongás egy újabb hullámát és hát jelentem... tudnék mesélni! Huh... nagyon anyás volt úgy kb. 1-2 hónappal a járás megindulása előtt. Gyakorlatilag egyáltalán nem maradt meg a szobában, ha nem látott, sőt, akkor is lehetőleg karnyújtásnyira kellett, hogy legyek tőle. Az idegenektől is nagyon félt, teljesen esélytelen volt, hogy bárkivel is megmaradjon rajtam vagy Sándoron kívül. Szóval reménykedtem, hogy ez tényleg rohamosan javul majd a járás tökéletesedésével és valóban! :) Épp a minap ujjongtam Sándornak, hogy milyen szépen eljátszott Rebus, jött-ment a lakásban, néha kiabált egyet, hogy ellenőrizze, hol vagyok aztán ment is tovább a dolgára. Új dolog most az is, hogy egyre gyakrabban mondja, hogy "nem" ha etetni vagy mondjuk kézen fogva vezetni próbálom, mert hát ugye ő már egyedül...

Én meg csak nézem őt ámulva, hogy már itt vagyunk, elkezdődött... elindult nélkülem felfedezni saját magának a világot. Ami egyébként fantasztikus és nagy öröm látni! De valahol tényleg olyan hihetetlen, hogy nemrég még csak egy aprócska kisbaba volt, aki boldogan szuszogott a mellkasomon szoptatás után... tényleg elszaladt az idő, tényleg elröppentek a nehéz, kialvatlan napok is (mert bizony mostanra végre stabilan átalussza az éjszakát, de erről majd írok legközelebb!).

Isten egyik legnagyobb ajándékai az életemben!

Hát különleges időszak most ez is... de NAGYON élvezem, minden kihívásával együtt!
Végül álljon itt a Rebeka Best Of válogatás:

• Imádkozik: ülünk az asztalnál, vacsorához készülődve, rám néz kérdően: "Ámin?" (= ámen, azaz imádkozunk?), mondom, igen, erre ő: "badabada, ámin!" :)
• Engedelmes: mondtam neki, hogy az erkélyre egyedül sosem mehet ki. Bólintott és mutatta, hogy "nem-nem". Néhány hónappal később az erkélyen terítettünk meg reggelihez. Leültünk Sándorral, de Rebus nem jött. Sándor hívta, hogy jöjjön reggelizni, ő meg csak állt, nézett szomorúan, aztán sírni kezdett. De nem jött ki! Akkor jöttem rá, hogy ő még mindig emlékszik, hogy egyedül nem szabad kimennie... kis ügyes! :) Akkor kézen fogtam és kimentünk együtt.
• Gyakorol: néhány hónapja kezdődött nála, hogy ha valami nem tetszik neki, sikítani, kiabálni kezd. Mondanom sem kell, nem voltunk elragadtatva a dologtól, úgyhogy kitartóan mondogattuk neki, hogy ezt bizony nem szabad. Megjegyezte, bár sokszor csak utólag jut eszébe, de ez más kérdés :) Gyakori, hogy sétál a lakásban és egyszer csak kiált egyet, úgy a semmibe. Először nem is értettem mi ez, amikor láttam, hogy a kiáltás után gyorsan mondja: "nem-nem". Majd ezt még elgyakorolta néhányszor! :) 
• Mindenről van véleménye: egy jó darabig működött nála az a játék, hogy ha kérdő hangsúllyal kérdeztem tőle valamit, függetlenül attól, hogy értette-e a kérdést válaszolt igennel vagy nemmel. Elképesztően tetszett mindenkinek, hogy random kérdésekkel bombázhatja a gyereket, pl.: Rebus, a Fideszre szavazol? - Aha / Rebus, szereted a Britney Spearst? - Neeeem.... és így tovább, órákig lehetett vele ilyet játszani :)
• Oh boy!: az utóbbi napokban vettem észre, hogy valami fura szót mond, de először nem értettem, mi az. Egyszer aztán levert valamit és hallom: "Oh boy!" Nem hittem a fülemnek, hát honnan tanult ilyeneket ez a gyerek? :) Később többször is rajtakaptam magam, ahogy valamire azt, mondom "Oh boy!" :) Sőt, azóta már azt is hallottam tőle, hogy "Oh my!" A kéttannyelvű gimnázium hatásai... :)