Baba altatása (avagy a bölcsőhalál-félelem)

Már korábban is szerettem volna írni erről a témáról, mert amikor Rebus megszületett, elég erősen foglalkoztatott a hirtelen csecsemőhalál/bölcsőhalál/SIDS problémája (hála a fokozott propagandának a témában...) és gondoltam, hátha másnak is segítséget jelent a kis "magánkutatásom" eredménye.
Hozzátenném, hallottam én már erről korábban is, de Rebus születése előtt elképzelhetetlennek tartottam, hogy ezen aggódnék és azt sem értettem, más szülőnek miért okoz félelmet (hiszen olyan ritka jelenség) - hát később ez megváltozott...

Ugyanis Rebus egyáltalán nem aludt a hátán, egy percet sem. Márpedig ha valaki beüti a Google-ba, hogy bölcsőhalál, az első dolog, amit olvasni fog, az az, hogy a babát háton altassuk, SEMMIKÉPP sem a hasán, mert ezzel fokozotottan fennáll a veszélye annak, hogy a baba meghal álmában... hát köszönöm szépen. Sehol sem térnek ám ki arra, mi a teendő, ha a gyermek nem alszik meg a hátán (volt olyan, hogy 3 óráig sírt háton fekve, majd a hasára fordítottam és 2 percen belül elaludt!). Néhol olvastam, hogy "meg kell tanítani" a hátán aludni, nos, ahogy azt a fenti példa is mutatja, voltak probálkozásaim ezen a téren is, de valahogy 2 hét alvatlanság után feladtam a küzdelmet és egyszerűen hagytam a hasán aludni.
Mégis nagyon aggasztott ez a bölcsőhalál dolog... tudom, hogy ez sokaknak egyáltalán nem okoz félelmet és sokkal lazábban veszik, mint én, de ha valakinek mégis, akkor leírom mire jutottam a témában. Rengeteg információ fellelhető, én igyekeztem csakis a szakmailag ellenőrzötteket figyelembe venni:

• Ez az oldal a magyarországi kutatásokat mutatja be, illetve rengeteg egyéb információt közöl a SIDS-ről:http://www.bolcsohalal.hu/
• Itt pedig egy elég részletes interjú látható a témáról Dr. Szántó Imrével és Dr. Szegeczky Dezsővel.

A háton vs. hason altatásról: a háton altatás a "Back to Sleep" mozgalomhoz kötődik (ld. itt), amit először az USA-ban vezettek be a 90-es években, miután a bölcsőhalált szenvedett családok statisztikai vizsgálatakor azt vették észre, hogy némileg gyakrabban fordul elő a tragédia a hason altatott csecsemők körében (bár háton altatott babáknál is előfordulhat, szóval az alvási pozíció sem jelent teljes védőfaktort). Valóban a statisztikai adatok azt mutatják, hogy azokban az országokban, ahol igyekeztek a babákat háton altatni, csökkent a bölcsőhalál előfordulási gyakorisága - igaz, olvastam olyan kritikát is, mely szerint az eredmények megbízhatósága megkérdőjelezhető, hiszen ezekben az országokban időközben a terhes- és csecsemőgondozás is jelentős fejlődésen ment keresztül, így ez is szerepet játszhat a bölcsőhalál prevenciójának eredményességében.
És hogy még elgondolkodtatóbb legyen az összkép: a háton altatás a fej (ideiglenes) deformálódását, illetve a mozgásfejlődés késését is okozhatja (nem erősödnek meg kellőképpen a nyaki+háti izmok), ennek kiküszöbölésére találták ki a "tummy time-ot", azaz az ébrenlét idején rövid ideig hasra fordítást (amit viszont sok baba nem visel túl jól, értsd: végig üvölti :).
Egyébként érdekességként még megemlítem, hogy a fenti interjúban Dr. Szegeczky Dezső nyilatkozza, hogy mind a gyerekei, mind az unokái hason aludtak születésüktől kezdve, pont a mozgásfejlődésre gyakorolt pozitív hatások miatt (pedig ő az egyik legelismertebb kutató a témában..).

Összefoglalva: mindenhol (magazinok, tájékoztató füzetek) és mindenkitől (gyermekorvos, védőnő) azt fogod hallani, hogy a babádat csakis a hátán altasd, ugyanakkor neki önálló elképzelései lehetnek a dologról :) Így utólag azt mondanám, imádkozz a dologgal kapcsolatban (én is ezt tettem a kis magánkutatásom előtt) és kérd meg Istent, hogy adjon számotokra olyan megoldást, ami mindenkinek békességet jelent a családban.

Hazudtam: egyszer pár percre elaludt a játszószőnyegén a hátán - kissé lefárasztottuk :)

Ui.: Mi végül úgy döntöttünk, egy légzésfigyelőt is beszerzünk, mert így éreztük nyugodtnak magunkat.

Ma van egy éve...

Ma van egy éve, hogy megtudtuk, hogy szülők leszünk... fel sem tudom fogni, hogy már elszaladt egy teljes év, megannyi történéssel! Egy éve ilyenkor még nem tudtuk pontosan, hogy gyomorrontásom van vagy babát várok :) Aztán végre Sándor megérkezett a várva várt teszttel, ami először negatívnak tűnt, én pedig nagyon elkeseredve mondogattam ott a fürdőszobában, hogy "pedig most tényleg éreztem, egészen biztosan éreztem, hogy terhes vagyok". És ahogy így győzködtem, egyszer csak lepillantottunk a tesztre és döbbenten figyeltük az egyre erősödő (de azért még így is halvány) második csíkot...

Persze azért először magunk sem hittük el, és az első orvosi vizsgálaton is csak egy egészen picurka pötty látszott Rebekából:




4 hetes

És most mégis itt van, teljes valójában. Azt hiszem ez a legtermészetfelettibb és mégis természetes csoda, amit az ember megélhet... azóta akárhányszor a 139. zsoltárt olvasom, mindig újra és újra ledöbbenek, hogy mennyire igazak Dávid szavai, mennyire felfoghatatlanul és mégis csodálatosan találta ki Isten ezt az egészet:

"Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében.
 Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy,
 csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.
 Csontjaim nem voltak rejtve előtted,
 amikor titkon formálódtam,
 mintha a föld mélyén képződtem volna.
 Alaktalan testemet már látták szemeid;
 könyvedben meg volt írva a napok is, amelyeket nekem szántál,
 bár még egy sem volt meg belőlük.
 Mily drágák nekem szándékaid, Istenem,
 mily hatalmas azoknak száma!
 Számolgatom, de több a homokszemeknél,
 s a végén is csak nálad vagyok."
 (Zsoltárok 139:13-18)


Nem voltam felkészülve arra, hogy milyen elképesztő változásokat hoz majd ez a pici új élet a mindennapjainkba... arra pedig végképp nem, hogy milyen erővel fog formálni bennünket Sándorral.
Már most, ez alatt a 4 hónap alatt is annyi mindenre volt hatással az életünkben!
Rengeteg alázatot tanultam, sőt, tanulok továbbra is... korábban azt éreztem, bizonyára ügyes, jó anyuka leszek, megy majd ez nekem egyedül is, de nem így van. Nem tudom, volt-e korábban olyan feladat az életemben, amiben ennyire égetően éreztem volna a szükségét, hogy minden apró lépésben Istenre támaszkodjak.
És tanulok együttérezni is, segíteni, imádkozni másokért, akik nehéz helyzetben vannak. Mindig is érzékeny voltam, de amióta Rebus megszületett, azt hiszem az Úr még egy adag extra érzékenységet és odafigyelést adott.
És végül tanulom elengedni az irányítást teljesen, Isten kezébe rakni az életünk minden részletét. Ez még mindig nehezen megy sokszor, dehát a tanulás egy folyamat :)

Most olvasom Jools Oliver (igen, ő Jamie Oliver felesége :D) könyvét arról, hogyan élte meg a gyerekei születését, és ő úgy fogalmaz az első kislányuk érkezéséről, hogy olyan volt, mint egy "örvény", ami teljesen felforgatta az életüket. Egyet kell értenem :) Valóban egy kis örvény Rebeka, minden tekintetben, de ahogy így visszanézek a fent leírtakra, azt hiszem megállapíthatom, hogy egy jó örvény, egy áldott örvény! :) És ez a lényeg.

Köszönjük, Uram a mi kis örvényünket, köszönjük, hogy elhoztad őt az életünkbe! Kérlek taníts és formálj bennünket továbbra is, hogy azok a szülők lehessünk, akiket Te elterveztél.

"Bizony, az Úr ajándéka a gyermek..."

Sütés olaj nélkül - a kételkedőknek :)

Rájöttem, hogy a blogon keresztül meg tudom mutatni azt is, hogyan készítek ezt-azt olaj nélkül (ezt már többen is kérdezték tőlem, úgyhogy most képekkel illusztrálva megosztom veletek :)
Aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy irtózom az olajtól. Egyszerűen képtelen vagyok megenni bármit is, ami egy kicsit is olajos és a konyhában sem vagyok hajlandó semmilyen műveletre, amihez sok-sok olaj szükséges. Így aztán nálunk teljesen kiesett minden étel, amit bő olajban kell kisütni, pl. a rántott hús, sült krumpli, bundás kenyér stb. (Sándor kisebb-nagyobb bánatára :).

Egyszer aztán hallottam valakitől, hogy ő bizony a fasírtot sütőben süti és valóban megsül ott is. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet a dolog, úgyhogy azonnal ki is próbáltam és jelentem, tényleg megsül! Persze arról a finom, ropogós burokról ebben az esetben részben le kell mondanunk, de szerintem megér ennyi áldozatot és tényleg finom lesz a végeredmény.

Így készítem:
Összegyúrom a fasírthoz a hozzávalókat (én szimplán a Horváth Ilona-félét készítem, de mindenki készítheti úgy, ahogy szeretné), majd megforgatom a gombócokat zsemlemorzsában (lisztet nem szoktam használni, szerintem felesleges, de ha valaki szeretné, használhat azt is, lehet úgy még ropogósabb lesz, nem tudom).
Ezután egy sütőpapírral kibélelt tepsire teszem a gombóckákat és kicsit kilapítom őket (ez valahogy nekem automatikusan jött, így gyorsabban is megsülnek - egyébként házi hamburger húspogácsáinak is megfelelnek). Ezen a ponton így néznek ki:

Utána beteszem őket a már előmelegített sütőbe, kb. 180 fokra (légkeveréses). Legalább 30-40 perc kell nekik, illetve félidőnél átfordítom őket, így szépen átsülnek. Mielőtt lezárom a sütőt, még tűpróbával azért ellenőrzöm, hogy átsültek-e teljesen.
És így néz ki a végeredmény:

Tényleg finom és tényleg gyors, mindennemű olaj hozzáadása nélkül, érdemes kipróbálni.

 

Rántott hús is készíthető hasonló módon, már azt is kipróbáltam és tényleg működik. Én ezt a receptet készítettem el:

http://dolcevitablog.hu/2010/02/citromos-kakukkfuves-rantott-csirke-sutoben-2/

 

Hajrá! :)

Jó dolog a jó dolgokban elfáradni!

Ezt a megállapítást hallottam tegnap egy kedves barátunktól és azóta ezen gondolkodom :)
Élete egy nehéz időszakáról beszélt, ami nagyon megterhelte testileg-lelkileg, de mégis tudta, hogy ki kell tartania. És ahogy küzdött nap mint nap, Isten egyszer csak rámutatott erre a nagy igazságra az életében: hogy ne adja fel, mert jó az, hogy egy jó dologban fárad el.

Igazából azért gondolkodtatott el ez az egész, mert rájöttem, hogy az ember mindenképpen elfárad valamiben... nemrég ünnepeltük Sándorral a 25. születésnapomat és kicsit visszatekintettem az eddigi életemre, a nehézségekre és az örömökre. 6 éve vagyunk együtt Sándorral, 19 éves voltam, amikor elkezdtünk együtt járni... nagyon sok mindenen vagyunk túl és természetesen a mi kapcsolatunkat sem kerülték el a kisebb-nagyobb megpróbáltatások. Voltak időszakok, amikor egyáltalán nem éreztem, hogy szeretnénk egymást és tudatosan kellett úgy szervezni az életünket, hogy újra egymásra találjunk a nehézségek között (közben pedig nagyon kitartani egymás mellett). Szóval fárasztó és nehéz volt néha... de ahogy most visszatekintek, azt érzem, százszor is újra végigcsinálnám, annyira megérte!

És ahogy most Rebusra és a sok-sok érte végzett munkára nézek, ugyanezek vannak bennem, hogy igen, néha fárasztó és nehéz, de jó dolog az, amiben elfáradok - és ez valahol azért megnyugató :)
Szóval bármiben is fáradtok éppen, ne adjátok fel, ha az jó dolog :) Kitartás, később biztos, hogy örömmel néztek majd vissza rá!

Az első közös képünk Sándorral :)