Szóval amikor Rebus olyan 7 hónapos volt, egyre kevésbé tetszett neki, ha valaki a bizalmi körön (értsd: Anya, Apa és egy nagyon jó barátunk) kívül hozzáér. Furcsa váltás volt, mert korábban bárki kezében elvolt szinte bármeddig. Aztán egyszer csak éktelen sírásban tört ki, ha valaki megfogta rajtunk kívül, és ez azóta is tart. Különösen aggasztó számára, ha idegen helyen idegenek közelednek hozzá. Ha itthon vagyunk és látogatók jönnek, akkor azért sokkal bátrabb, általában ha hagynak neki egy kis időt, hogy feloldódjon, barátkozni kezd.
Egyébként számomra ledöbbentő volt, mennyire találó a szorongás kifejezés. Mert tényleg szorong, úgy igazán. Meglepő, de egy baba is tud olyat :) Amikor először jött ki rajta, épp egy családi összejövetelen voltunk és egyszerűen kezelhetetlen volt a helyzet. Ha leraktam egy percre is, láttam rajta, hogy egészen megbénult a félelemtől és azonnal hevesen sírni kezdett. Szegénykémet úgy sajnáltam, hogy végül a tervezettnél korábban hazajöttünk.
Azóta eltelt kb. 1,5 hónap és most legutóbb, amikor újra anyukáméknál voltunk, már egy fokkal jobb volt a helyzet, olyan 20-30 percekre le tudtam tenni játszani, persze szigorúan csak úgy, hogy közben látótávolságon belül voltam :)
Olvastam, hogy ez a szorongás az alvás-altatás területre is hatással lehet, de én akkoriban nem tapasztaltam, gondoltam is magamban, hogy de jó, mi ezt megúsztuk. Ó, én kis naiv! :)
Kb. 2 hete kezdődött, hogy a nappali alvások nehezebben mentek. Írtam korábban, milyen idillien zajlottak ezt megelőzően (kiságyba be-puszi-szeretgetés-mosolygás-alvás), rendkívül kényelmes volt, mondhatom. Aztán ez módosult a kiságyba be-ijedt tekintet-anya után mászás-sírás verzióra. Az égvilágon sehogy nem tudtam megnyugtatni, így a hátamra kötöttem, ott aztán pár percen belül elaludt, majd betettem a kiságyba. A délutáni alvás ugyanígy problémás volt, de az meg az uzsonna utánra esik, ami még szopi, így közben alszik el.
Az esti altatások viszont továbbra is egész nyugodtan zajlottak. Aztán az utóbbi pár napban...beütött a krach! :) Idézném az egyik babafejlődéses könyvemet: "Ebben az életkorban a baba megtanul ébren maradni akkor is, ha álmos."
Igen, jelentem, Rebeka is megtanult. És ha Rebeka valamit igazán akar, akkor NAGYON kitartó tud lenni. Minden erejével küzd az ébrenlétért. Sokszor az esti altatásnál már lassan egy órája csukva van a szeme (mert már annyira álmos, hogy nem tudja kinyitni) de még mindig nem hajlandó aludni. Forog, vergődik az ágyban vagy a karunkban és egyre csak sír. Nem engedi, hogy megszoptassam, mert tudja, hogy abba esetleg elaludhat (!!). Egészen addig a pontig sír, amíg ki nem lépünk vele a szobájából, akkor hüppögve elcsitul, hiszen elmúlt a szörnyű veszélyhelyzet, miszerint is aludni kell. Ez persze elég idegőrlő tud lenni, leginkább azért, mert mindketten látjuk rajta Sándorral, hogy ez nem hiszti, tényleg rettenetesen fél az elalvástól szegény. Fél, mert akkor el kell válnia tőlünk. Szóval ilyenkor csak fárad, fárad, aztán feladja, valahogy beájul. Utána már nyugodtan alszik (egyelőre...), de az elalvás nagyon nehezen megy.
És tegnap este, miután negyed 11-kor (!!) végre elaludt Rebus, itt ültünk Sándorral és néztünk egymásra tanácstalanul, hogy akkor most mit is kéne tennünk. Persze tudjuk, hogy lehetne keménykednünk, bent hagyni a szobájában sírva stb. de arra jutottunk, hogy ha fél, nem biztos, hogy így kéne kezelnünk (arról már nem is beszélve, hogy komoly kétségeim vannak Rebeka kitartása megtörhető-e egyáltalán). Igen ám, de akkor hogyan?
Remélem senki nem várt tőlem válaszokat a poszt olvasása közben, mert azok sajnos nincsenek, még mi is keressük őket :) Arra jutottunk, hogy megpróbáljuk kicsit finomítani az éjszakai altatást, pl. megpróbálom nagyobb fényben altatni (mert jelenleg amint lekapcsolom a nagy lámpát és félhomályba kerül a szoba, azonnal kitör a pánik), nyitva hagyom a szobája ajtaját egy kicsit, vagy esetleg a mi hálónkban altatom, hogy ne érezze olyan drasztikusnak az elválást. Szerintem (de fogalmam sincs mi a jó megoldás) valahogy azt kéne elérni, hogy az elalvást természetesebbnek élje meg, ezért gondoltuk, hogy hátha ezek a megoldások segítenek. És imádkozunk. Meg bízunk, hogy lesz ez még jobb is :)
Aztán ha valami fejlemény van, majd beszámolok!
Addig is, nézzétek ezt a képet! Most került elő Sándor telefonjáról... pár órás volt ekkor! A mi kis csodánk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése