Az elején ott volt az az elsöprő, védelmező-gondoskodó érzés... az, hogy egy percre sem akartam magára hagyni Rebekát, vigyázni akartam rá, amíg csak élek. Emlékszem, amikor hazaértünk a kórházból, úgy döntöttem, hajat mosok. De sehogy sem tudtam mit kezdeni a gondolattal, hogy mi lesz, ha Rebus felébred, sír és én nem vagyok ott. Így aztán becipeltem az alvó Rebekát mózesestül-mindenestül a fürdőszobába :) Az egész család kinevetett, hogy mégis mit csinálok, de ez egy olyan erős érzés volt bennem, amit nem tudtam (és talán nem is akartam) elnyomni.
Az első hetekben mindent teljesen ösztönösen csináltam Rebekával - túl fáradt voltam ahhoz, hogy bármit olvassak a témában és egész nap cselekedni kellett, nem volt időm arra, hogy utánanézzek ennek-annak.
Aztán elkezdődtek az ijesztgetések, hogy "jaj, ha ezt teszed, akkor majd megnézheted az eredményét x idő múlva", és sajnos rám is hatottak. Én nem értem, miért van ez, de a kismamákat és a fiatal anyukákat mindenki terrorizálja a különböző "jótanácsaival". Mindenki, értem ez alatt: az összes rokon, barátok, gyermeket nem nevelő ismerősök (!!) és kb. az összes létező gyermeknevelésről szóló könyv, újság, cikk stb. Borzasztó dolog ez, mert szegény kismamák/anyukák igen-igen kiszolgáltatottak és nagyon könnyű őket megijeszteni vagy befolyásolni.
Aztán ahogy teltek-múltak a hónapok, kezdtem túltelítődni a jótanácsokkal. Zsongott a fejem tőlük, úgy éreztem, szinte semmit sem csinálhatok szegény Rebussal, mert mindenből baj lesz, mert "majd azt tanulja meg", "hozzászokik", "el lesz kényeztetve" stb. Elegem lett. Hála Istennek, Sándor nem igazán volt befolyásolható ezen a téren és akármikor elmondtam neki a félelmeimet, mindig legyintett, hogy hagyjam már az egészet és csináljam úgy, ahogy érzem. Így aztán elindultunk ezen az úton, családként. Módszeresen elkezdtem kizárni minden előírt "receptet" és helyettük elkezdtem felfedezni, milyen Rebeka, milyenek vagyunk mi, mi az, ami számunkra, családnak megfelelő. Persze időnként vannak visszaesések, van, hogy elbizonytalanodom és olvasni kezdek, de úgy gondolom, ezek a bizonytalanságok valahol részei is az anyává válás folyamatának. És megéri :) Vannak zsákutcák, de vannak szuper megtapasztalások is. Napról-napra egyre jobban megismerem Rebekát és magunkat is. Nagyon különleges élmény!
Így utólag visszanézve sajnálok mindent, amit külső ráhatásból tettem Rebussal. Bár azt hiszem, ezek elkerülhetetlen hibák voltak, hiszen nem vagyok tökéletes és nekem, nekünk is folyamatosan tanulnunk kell szülőkké válnunk.
Ezek a gondolatok azért jutottak eszembe, mert a napokban döbbentem rá, hogy mennyire nehezen tud ma már bárki is rám ijeszteni bármivel. Engem is meglepett, milyen kevéssé vagyok befolyásolható. Anya lettem, legalábbis a folyamat egy újabb lépcsőfokára léptem :)
Ui.: Tudom, hogy úgysem lehet megállni, hogy a legtöbb témában olvassunk, tudakozódjunk, a rokonok/ismerősök tanácsai pedig végképp kikerülhetetlenek. Azt gondolom, mindezek ötletmerítéshez megfelelőek is, pláne a kezdeti időkben, amikor még nagyon tanácstalanok vagyunk. Számomra is adtak sokan hasznos tanácsokat is, főleg gyakorlati kérdésekben.
Csak úgy érzem, túlságosan ritkán hangzik el ez válaszként (vagy legalább bevezetőként!):
"Először is ne aggódj, nyugodj meg. Tudom, hogy néha nehéz, sőt, nagyon nehéz. Mindenki átmegy ezen. De ne aggódj, ez az anyává válás természetes folyamata. Hidd el, Isten adott neked is egy anyai ösztönt, ami pontosan nektek lesz megfelelő a babáddal és a férjeddel, így ne félj azt tenni, amit a legtermészetesebbnek érzel. Isten téged választott ki arra, hogy ennek a babának az anyukája legyél. Te leszel az, aki a legjobban megismeri majd őt. Téged ért az a megtiszteltetés, hogy szeretheted, gondozhatod, taníthatod és vezetgetheted őt. Néha ugyan nehéz lesz, de fantasztikus, egyedi, megismételhetetlen élmény, ezt garantálom! :)
Szóval imádkozz, ismerd meg a babádat, ismerd meg, milyen család is vagytok ti és szeresd, gondozd őt ezeknek megfelelően.
Ja, és ne engedd, hogy a problémák elvonják a figyelmedet, mert nagyon gyorsan elszalad majd az idő!"
Hát ez az én személyes jótanácsom minden gyakorló vagy leendő anyukának :)
És a hangulatkeltéshez itt van még egy kis videó is (én a filmet annyira nem szeretem, de ezt a jelenetet mindig megkönnyezem).
Szép napot Nektek :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése