Amikor Rebus megszületett, úgy voltam vele, hogy szeretném sokáig, legalább egyéves koráig szoptatni, ha lehetséges. Szoptatás szempontjából egyébként tényleg nagyon szerencsésnek mondatom magunkat, mert az első perctől kezdve nagyon könnyen ment a dolog mindkettőnknek és én végig nagyon élveztem az egészet!
És végül így is lett, kb. féléves koráig csak anyatejet kapott, utána fokozatosan csökkent a szoptatások száma, végül egyéves korára már csak este lefekvés előtt szoptattam, illetve akkoriban még éjszaka nagyon sűrűn kelt (óránként...), úgyhogy ezen kívül éjszaka is. Ahogy egyéves lett számomra valahogy természetes és kényelmes is volt, hogy tovább szoptassam, láttam rajta, hogy ő is igényli még, úgyhogy igazán eszembe sem jutott, hogy elválasszam.
Aztán először olyan 15 hónapos kora körül éreztem azt, hogy lassan itt lesz az ideje, szóval gondoltam teszek egy próbát, de Rebus nagyon nehezen viselte a dolgot, elképesztően ellenkezett, nagyon sírt, nem is lehetett megnyugtatni, úgyhogy hagytam, mert továbbra sem éreztem azt, hogy mindenképpen most akarom elválasztani.
Kb. 1,5 hónappal később újra próbálkoztam, továbbra is igen kevés sikerrel, szóval újra hagytam a dolgot, majd később...
Aztán amikorra másfél éves lett, felmerült, hogy gyógyszert kellene szednem és azt szoptatás alatt nem akartam. Illetve egyre több apró jelből úgy vettem észre hogy, megérett ő is az elválasztásra, pl.:
- Az elaltatásához addigra kialakult már egy stabil rutinunk, aminek ugyan része volt a szoptatás, de ugyanolyan fontos volt számára a többi momentum is. Nálunk ez úgy nézett ki, hogy fürdetés, vacsora, esti mese, imádkozás, búcsú apától és szoptatás.
- Egyre többször nem a szoptatás alatt aludt el, hanem csak utána, a hátát simogatva, suttogva-énekelve.
- Éjszaka ha ébredt, sokszor már csak 1-1 kortyot szopizott és aludt is tovább.
- Éppen nem fogzott, nem volt beteg és a szeparációs szorongás is alábbhagyott.
Szóval egyik reggel felébredtünk és úgy döntöttem eljött a mi időnk. Reggeli után leültettem velem szemben és szépen, nyugodtan elmondtam neki, hogy ezentúl úgy fogunk tentézni, hogy nem lesz több pipi/cici (így hívta a szoptatásokat :). Kérdeztem, hogy ez így jó lesz-e, mondta, hogy jó.
Aztán napközben is sűrűn elismételtem ezt neki, hogy tényleg fokozatosan tudatosuljon benne.
Eljött a délutáni alvás ideje (ahol egyébként nem szokott szopizni, így ez csak afféle bevezető kör volt), ott elismételtem neki újra ezeket. Kicsit sírdogált, de aztán belenyugodott és elaludt.
Az igazi megmérettetés este jött, addigra ugyan már rengetegszer átbeszéltük a dolgot, de meseolvasás közben igen csak össze volt szorulva a szívem, hogy mindjárt jön a rettenetes sírás és én azt hogy fogom bírni... Szóval vége lett a mesének, imádkoztunk, pápáztunk apának aztán bemászott a helyére, ahol szoptatni szoktam. Ajjaj... odafeküdtem mellé és képzeljétek nem történt semmi! :) Halkan suttugva mondta, hogy épp melyik dalt énekeljem és szépen elaludt. Mindenféle sírás vagy a szopi akár említése nélkül... Hát nem akartam elhinni! :)
Az első két éjszaka utána még nehéz volt, mert sűrűn ébredt és kicsit sírt is, de egyáltalán nem volt vészes, viszonylag hamar, 5-10 perc alatt megnyugodott. A 3. éjszaka már csak egyszer ébredt és azonnal vissza is aludt, a 4. éjszakától pedig elkezdte átaludni a teljes éjszakát.
Hát én voltam a leginkább ledöbbenve, hogy ennyire gyorsan, egyszerűen és fájdalommentesen zajlott az egész! Azóta sem kérte egyszer sem, sőt, néha odaszalad hozzám és rám mutat, hogy "pipi", akkor mondom, hogy "hát Rebus az már elfogyott" és ő nagy kacagásba kezd, hogy milyen vicceset mondott, hiszen már nem szopizunk :)
A legjobban az alvása rohamos javulása lepett meg, igaz, most tényleg épp alábbhagyott nála a fogzás (kb. 1 hete, pont mikor elkezdtem az elválasztását), szóval még meglátjuk, mi lesz ha újraindul... egyébként mivel ott alszik mellettem (és mivel nekem még azt hiszem jó néhány éjszaka lesz visszaszokni a mélyalvásra, mert én ugyanúgy kb. óránként megébredek...) látom, hogy így is sokszor megébred, néha kicsit még morog is, de fészkelődik, helyezkedik és alszik is tovább. De nem sír fel, nem kér inni vagy enni... el sem hiszem, már komolyan nem is emlékszem rá, milyen átaludni egy teljes éjszakát! :)
Magamnak egyébként az egésszel kapcsolatban azt szűrtem le, hogy tényleg olyan oda-vissza folyamat ez, te figyeled a babát és ő figyel téged, aztán szép lassan összeérnek az igények. Egyébként én úgy láttam, hogy az is rengeteget könnyített a dolgon, hogy szépen felvezettem az egészet, újra meg újra átismételtük így tényleg tisztában volt vele, mit szeretnék és nem érte hirtelen megrázkódtatásként az egész. Kicsit furcsa is volt látni, hogy ennyire könnyen elengedte a dolgot, én azt sem vettem észre, hogy többet bújna hozzám vagy bármi. Tényleg egyáltalán nem viselte meg az egész.
Szóval vége van ennek is, nincs már több babám, nagylányom van... szerettem ezt az időszakot, annyi mindent tanultam közben, annyit változtam. De nagyon élvezem most ezt a totyogó korszakot is, olyan jó, hogy egyre több mindenbe be tudjuk vonni!
Szeretem!! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése